2012.03.27   ÉGI ÜZENETEK                Szentlélek: A szentgyónás tulajdonságai
Drága Engesztelő Gyermekeim, ne féljetek, Én vagyok a Szentlélek Isten, a harmadik Isteni személy és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Nagy-nagy szeretettel köszöntelek benneteket, boldog vagyok, hogy újra eljöttetek ide. Szeretetlángomat végig viszem köztetek, és mindenki szívéhez hozzáérintem, hogy fellobbantsam, hogy nagyobb érdeklődéssel hallgassátok, azokat a nagyon fontos dolgokat, amikről szó lesz. Az elmúlt alkalmakkor a szentgyónás szükségességről, alapításáról, a bűnbánatról, az elégtételről, Jézus elégtételi szenvedéséről volt szó. Most a szentgyónás tulajdonságairól beszélek nektek. A szentgyónás legyen teljes, őszinte, érthető és titkos. Mikor teljes a szentgyónás? Hogyha gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással vétett bűneiteket, mindet kivétel nélkül megbánjátok. Emlékezzetek vissza, hogy nem olyan régen a Szűzanya úgy mutatta be Jézust nektek, mint egy gyóntató atyát. Ott ült vele szemben egy középkorú asszony, és szándékosan kihagyta a házasságtörését. Jézus nem oldozta fel, csak miután töredelmesen megbánta. Gyermekeim, hogyha valami olyan bűnötök van, amit szégyelltek elmondani a papnak, azt akkor is el kell mondani, mert aki egyetlen súlyos bűnt kihagy a szentgyónásából, annak a gyónása érvénytelen. És ha még ráadásul utána áldozik is, akkor kettős szentségtörést követ el. A bűnbocsánat szentsége ellen és az oltáriszentség szentsége ellen. Drága Gyermekeim! A szentgyónás teljességét jól véssétek bele a szívetekbe! Ha egy bűn kimarad feledékenységből, az nem baj, attól még érvényes a szentgyónás, áldozni is lehet. Viszont a következő szentgyónásban meg kell ezt a kihagyott bűnt említeni. A feledékenység ellen küzdeni kell. Nagyon alapos, gondos lelkiismeret vizsgálattal kell készülni a szentgyónásra, vagy pedig nem kell nagyon összegyűjteni a bűnöket, elég ha két-három bűnöd van, és már menj is gyónni, mert biztos, hogy eszedbe fog jutni. De ha van 10-15 bűnöd, hosszú idő eltelt, akkor azokat össze kell írni egy papírra, és fel lehet olvasni a gyóntatószékben. A katolikus vallás tanítása szerint a szentgyónáskor a bűnök közül csak a súlyos bűnöket kell meggyónni, de ez nem azt jelenti, hogy nem szabad a bocsánatos bűnöket is. Én, a Szentlélek arra kérlek benneteket, hogy minden egyes bűnötöket gyónjátok meg, mert akkor lesz teljesen tiszta a lelketek. Sokkal felszabadultabbnak, könnyebbnek érzitek majd magatokat. A szentgyónás gyakoriságával kapcsolatban az egyház azt tanítja, hogy minden évben egyszer kötelező gyónni, húsvétkor. De ez ne legyen elég nektek, gyónjatok minden hónapban, vagy 3-2 hetenként, hetenként, ahogy szükség van rá. Hogy ha tudnátok, hogy milyen végtelenül közel van az Én kiáradásom, akkor egyetlen bocsánatos bűnnel már szaladnátok is a gyóntatószékbe. A gyónás teljességét úgy lehet még fokozni, hogy ha nem csak a bűnt valljátok meg, hanem a súlyosbító körülményeket is. Pl. hogy ha valakit mélyen megbántotok, nagy fájdalmat okoztok neki, vagy a becsületébe gázoltok, akkor az már egy súlyos bűn, súlyosbító körülménnyel. Van egy férfi, aki az egyik munkatársát beárulja a főnöknek, hogy lopott, kiszivárog a hír, és mindenki olyan rossz érzéssel néz erre a férfira. Kiderül, hogy nem is lopott. Bűnbánatában a rágalmazó elmegy meggyónni, hogy hazudott. El kell mondania, hogy milyen körülmények között hazudott. Azért fontos a súlyosbító körülmény meggyónása, mert a bűn súlyosságát, jellegét egészen megváltoztatja. Vagy pl. ha egy fiatal lány elcsábít egy nős embert, amikor gyónni megy, nemcsak annyit kell meggyónnia, hogy paráználkodott, hanem, hogy egy nős embert a házasságtörés bűnébe vittem bele. Az a tény, hogy a gyermekeim nagy része nem tudja, hogy hol a határ a bocsánatos és a súlyos bűnök között. A súlyos bűnnel nagy kárt okoz az illető másnak, magának, és még mélyebben megbántotta az Istent, mint egy bocsánatos bűnnel. Néhány példa: Van egy asszony, aki jön hazafelé a munkájából, nyár van, érik a megy, szinte roskadásig van a fa, nem tudja megállni, megeszik egy 10-20 szemet. Ezzel csak bocsánatos bűnt követett el, mert nem okozott kárt az illetőnek. De másnap hoz egy reklámszatyrot, és jól teleszedi, hogy milyen jó lesz, el tesz belőle télire. Ebben az esetben halálos bűnt követett el. Vagy pl. valaki hétköznap is jár a szentmisére, és egyszer elkésik, és amikor kérdezik, hogy miért, azt hazudja, hogy éppen vendég volt nála, és nem akarta kitenni a lakásból. Hát ezzel nem ártott senkinek, enyhe bűn, de saját magának ártott, hazudott. De ha pl. egy illető arról beszél, hogy a szomszédban van egy lány, akihez egymás után járnak a férfiak, de ebben egyáltalán nem biztos, mert nem látta, csak azt látja, hogy ez a lány sétálgat egy férfival az utcán. Ez már rágalmazás, nincs róla meggyőződve, de mégis megrágalmazta ezt a lányt. A vasárnapi szentmisével kapcsolatban az emberek sokan nem tudják, hogy ha kihagyják, az súlyos bűn. Betegség esetén nem az, de ha valaki azzal védekezik, hogy neki főzni kell a vendégek, vagy a család számára, és nem megy el a szentmisére, akkor súlyos, halálos bűnben van, ugyanis az ebédet előre el lehet készíteni az előző napon, vagy vasárnap korán reggel. A szombat esti szentmisén való részvétel csak indokolt esetben helyettesítheti a vasárnapit. Ilyen fontos akadály, ha valaki vasárnap dolgozik a munkahelyén.
Az életgyónással, vagy egyetemes gyónással a gyónás teljességét lehet fokozni. Az összes, életetek folyamán elkövetett, akár már egyszer meggyónt bűnt, vagy az életetek egy szakaszából összeszedett bűneiteket gyónjátok meg, de elég, ha csak egyszer teszitek meg az életben, mert különben kétségbe vonjátok Isten irgalmasságát, miszerint az egyszer meggyónt bűneiteket megbocsátja. A gyónásnál fontos az őszinteség. Van aki úgy megy be a gyóntatószékbe, hogy azt mondja, hogy a férje úgy felbosszantotta, hogy ezt és ezt a bűnt követte el. Nem lehet másra hárítani a felelősséget, mindenki csak a saját bűnét gyónja meg, ne a családtagokét, vagy ismerősökét. Pl. van egy férj, aki azt mondja a gyóntatószékben, hogy enyhe szóváltás volt ma reggel a feleségem és köztem, nem azt mondja, hogy veszekedtem, csak szóváltás. Gyermekeim! Én a Szentlélek mindenhol ott vagyok, és láttam a ma reggeli „szóváltást”. Trágár szavak és tányérok repkedtek a levegőben, az egyik szomszéd hallgatózott, a másik befogta a fülét. A szentgyónás érthető, hallható legyen. Titkosnak is kell lennie. Egyrészt a pap részéről, akit kötelez a gyónási titok, hogy még élete árán se mondja el, amit a gyóntatószékben hallott. A hivőkre is vonatkozik a titoktartás, hogy ne mondja el, hogy miket gyónt meg, ez csak Istenre és a gyónóra tartozik.
Abban a pillanatban, ahogy megérkeztetek az engesztelésre, a terem mennyezete megnyílt, és egy hatalmas fehér rózsabimbó szállt ide le, kinyílt és kilépett belőle négy ragyogó fehér ruhás alak: A Mennyei Atya, Jézus, a Szűzanya és Én, a Szent Lélek Isten. Az Atya egy hegy tetején állt, felemelte a két karját, és egy kőtáblát tartott magasra, Mózesre emlékeztetett, mert arcán harag volt látható. Lábainál nagy tömeg volt, fekete és foltos ruhás emberek, mindenféle bűnöző. Az Úr Jézus, a Szűzanya, és Én körülvettük Őt, és láttuk, hogy karja remeg az indulattól, hogy bármikor odavághatja a tömeg közé a kőtáblát. Megfogtuk a két karját, és könyörögve kértük, hogy még várjon egy kicsit, meg fognak térni, nem tudják mit cselekszenek. És akkor kivált a tömegből sok kicsi 2-3 éves gyermek, hófehér ruha volt rajtuk, felmásztak a hegyre, a Mennyei Atya lábát átölelték, és könyörögve kérték, hogy legyen irgalmas a lent lévő emberekhez. Meghallotta ezt a Mennyei Atya, megenyhültek a vonásai, lehajolt, a kőtáblát letette a földre, a gyermekek fejét megsimogatta, egyenként felemelte őket, és egy Édes Atyai csókot adott homlokukra, majd felemelte magasra őket, akik vidáman nevettek. Tudjátok kik voltak ezek a kicsiny gyermekek? Ti voltatok, Drága Engesztelő Gyermekeim, akik mindig imádkoztok a bűnösök megtéréséért, könyörögtök az Atyának, hogy ne sújtson le még a földre. Ti, akik őt nagyon szeretitek, és dédelgetitek őt a szívetekben. Ezen az Atya nagyon meghatódott, és a felebaráti szereteteteken, hogy az idegenekért, a bűnösökért így harcoltok, hogy el ne vesszenek. Az Atya hálásan néz rátok és így szól: Drága Gyermekeim! Köszönöm a segítségeteket, hogy türelmet adtatok nekem. Most mind a négyen felemeljük a karunkat, keresztet rajzolunk a levegőbe, és nagy szeretettel megáldunk benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.