HTML

websas.hu
MapFree counters! Free counters! Free counters! ">

„ Jézus szent vére, melyet a kereszten kiontottál értünk, áldd meg ezt a hajlékot és vedd oltalmad alá!”

uzenek.blogol.hu helyett uze-k.blog.hu

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Friss topikok

Locations of Site Visitors ">

HonlaprendszerüNK

 

 

 

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2020. március 6-a óta szerkeszthetlenek:

 

Kadarkúti Égi Üzenetek 192-255. : Mennyei Atya-Jézus-Szentlélek -Szűzanya: Jézus élete

2019.10.08. 04:15 :: lowoa

ÉGI ÜZENETEK

2013.10.08

Mennyei Atya: Jézus élete V.  Napkeleti bölcsek


Mennyei Atya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Atyátok, és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok! Már nagyon vártam, hogy újra találkozhassak veletek. Szeretném úgy elmondani nektek kicsi Fiam, a csecsemő Jézus kezdődő földi életének eseményeit, ahogy innen a Mennyből láttam. Ma a napkeleti bölcsek látogatásával foglalkozunk.

Most már egy éves Szent Fiam. Az istengyermekség minden bájával, szépségével megajándékoztam. Nagyon szép piros arcocskájából kiragyog a kék szeme, göndör szőke hajfürtjei úgy csillognak, mint az arany. Az Én atyai akaratom és az Ő akarata, hogy ne fejlődjön gyorsabban, mint kortársai, így aztán csak néhány szót tud kimondani, és édesen gőgicsél, mosolyog, nevet. De bölcsességének ez a rejtettsége csak az emberek felé mutatkozik, mert a lelke mélyén ott rejtőzik az isteni tudás. Titokzatos, benső beszélgetés fűzi Hozzám és Édesanyjához, mely fogantatása pillanatától folyamatosan tart. Amint a múltkori tanításból hallhattátok, ekkor már nem a barlangistállóban lakik a Szentcsalád, hanem egy jószívű betlehemi asszony lakásában.

Ez idő tájt történt, hogy a csillagjósok egy különösen fényes csillagot láttak feltűnni az égen. Megdöbbenve a szokatlan jelenségen, elkezdtek kutatni őseik hagyományában, és isteni sugallattól felvilágosítva fölismerték e csillagban a Júdeának ígért Messiás jelét. Három ilyen mágus fölkerekedik országából, és tevékre ülve elindul Jeruzsálem felé. Mindenkit megkérdeznek: „Hol van, aki született: a zsidók királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk Őt.” Ez a hír fülébe jutott a gonosz és zsarnok Heródesnek, és magához hivatta a 3 bölcset. Ezt megelőzően kikérdezte a zsidó főpapokat és prófétákat, akiktől megtudta, hogy Betlehem az a hely, ahol Krisztusnak, a Messiásnak születnie kell. A bölcsektől ravaszul megtudakolta, hogy mikor jelent meg nekik a csillag, és Betlehembe irányította őket, mivel hogy ott kell megszületnie a Királynak. „-Kérdezősködjetek a gyermek felől, és ha megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenvén imádjam őt.” Ezután a mágusok elutaztak. Alig, hogy kiértek Jeruzsálemből, ismét feltűnt ugyanaz a csillag, amit keleten láttak. A csillag vezette őket és megállt a ház fölött, ahol a gyermek volt. Én, Mennyei Atyátok egész útjukon figyelemmel kísértem őket. A ház bejáratához lépcső vezetett. Bekopogtak. József nyitott ajtót, és illendően köszöntötte őket. „Kik vagytok?”- kérdezte. Ők, Gáspár, Menyhért, Boldizsár egyenként bemutatkoztak, elmondták miért jöttek, és hogy egy különös csillag vezérelte ide őket, mert ebben a házban lakik a zsidók Királya, a várva várt Messiás. Nem egyedül jöttek szolgák hozták utánuk ajándékaikat. Ó, Gyermekeim, ha láttátok volna, mekkora hódolattal és alázattal viselkedtek ezek a bölcsek! Tisztes távolságban letérdeltek és onnan imádták az anyja ölében ülő kis Jézust. Mária bátorította őket, hogy jöjjenek közelebb. Engedelmeskedtek, és az isteni Gyermek bájos mosolya és csodálatos fönsége egészen elbűvölte őket. Mindhármuk szívét nagy félelem és hódolat töltötte és egészen leborultak előtte, homlokukat a földhöz érintve. Pogány hitükből egy szempillantás alatt megtértek. Csak akkor mertek felegyenesedni, mikor Legszentebb Leányom felszólította erre őket. Tudjátok, Drága Engesztelőim, ezek a kedves bölcsek nem az eljövendő hódítót imádták a Kisdedben, hanem Emmánuelt, a Szabadítót, az igazi Krisztust. A Szentlélektől fölvilágosítva hisznek Benne és imádják Őt. Leteszik gazdag ajándékaikat a Szűzanya lábaihoz: aranyat, tömjént és mirhát. Ők nem is sejtik, hogy ezek az ajándékok milyen mély értelműek: aranyat ajánlanak föl a jövendő királynak, Jézus Krisztusnak, aki Ég és Föld királya és minden gazdagság Neki jár. Tömjént a főpapnak, aki a keresztség első és legnagyobb főpapja, és mirhát az áldozatnak, aki halálának árán alapítja meg az örök királyságot és főpapságot az emberek közt. Ó, mekkora nagy szeretettel és hálával fogadta mindezt az alig 1 éves kicsi Jézus! Azonnal betért a szívükbe, birtokba vette és soha el nem hagyta őket, bármilyen messze sodorta őket az élet Tőle. Kicsi lábát, kezét nyújtotta nekik, hogy csókolják meg. Közben Hozzám, Atyjához imádkozott, hogy erősítsem meg szívükben friss hitüket, Isten-szeretetüket, és hogy ebben a hitben állhatatosak maradjanak, és bármerre mennek, terjesszék a régóta várt Messiás születésének hírét.

A bölcsek olyan jó érezték magukat a Szent családnál, hogy alig tudtak elszakadni tőlük, mégis el kellett határozniuk, hogy elbúcsúzzanak és hazatérjenek országaikba. A kis Jézus tisztában volt Heródes gonosz terveivel, hogy Őt meg akarja ölni, és ezért ravaszul visszavárja a három mágust, hogy megtudja pontos tartózkodási helyét. Ezért arra kért Engem, az Atyját, hogy akadályozzam meg a király aljas szándékát. Meg is tettem. Egy angyalt küldtem álmukban a bölcseknek, hogy visszafelé kerüljék ki Heródest, más úton térjenek haza. Bizony ez az út sokkal veszélyesebb volt számukra, mint a másik, tele rablókkal és szinte járhatatlan utakkal, de Én az egyetlen igaz Isten átsegítettem őket a nehézségeken. Eleinte várta visszatérésüket Heródes, de ahogy múlt az idő, rá kellett döbbennie, hogy terve nem sikerül. Ezért kiadta a legembertelenebb parancsot, hogy fegyveres katonái lepjék el Betlehemet, és minden 2 éven aluli fiú-gyermeket mészároljanak le. Végignéztem ezt a borzalmat, és ez a nagy emberi gonoszság megrázta atyai Szent Szívemet. Láttam, hogy az egész várost betöltötte az anyák zokogása, hallottam a fölcsukló sírást és jajgatást a frissen ásott sír körül. Ez sok ártatlanul megölt kisgyermek azonnal vértanú és szent lett. Országom fényes kapuját nagyra nyitottam, és egyenként Szent Szívemre ölelve a vértanúknak járó dicsőséges koronát helyeztem a fejükre. Ők azok, akiket ma „aprószentek”-ként tiszteltek, minden év december 28-án.

Mikor a zsarnok, gyilkos Heródes elrendelte ezt az iszonyatot, Józsefnek éjszaka álmában megjelent egy angyal és ezt mondta: „Vedd a gyermeket és anyját, és menekülj velük Egyiptomba.” Azonnal felöltözött és felébresztette az alvó Máriát, aki felfogta és szívében mélyen átérezte a veszélyt, hogy kisfia életéről van szó. Ami csak lehetett összecsomagoltak: élelmiszert, ruhákat, meleg takarókat, ahány zsák csak ráfért a szamarak hátára, azt mind teletömték vigyázva, hogy ne terheljék meg nagyon az állatokat, hogy bírják megtenni a hosszú utat. A bölcsek ajándékait is magukkal vitték. Jézus kedvenc játéka is belekerült a csomagba, egy fából faragott kisbárány. Ha a bölcső nem is fért már a szamár hátára, a kicsi matracát még rákötözték valahogy. Mária fölébresztette mélyen alvó kisfiát, megszoptatta, felöltöztette meleg, puha gyapjúruhájába. Ő maga felvette köpenyét, Jézuskát egy kendőbe burkolta. Felült a szamár hátára a csomagok elé, és József felnyújtotta neki a gyermeket. Elindultak a sötét éjszakába, az Én atyai oltalmamban bízva.

Drága Engesztelő Gyermekeim! Tanításom végéhez értem, és most olyat hallotok Tőlem, amit csak Én, Atyátok láthatok. Hirtelen nagy fényesség támad, mert eltűnik a mennyezet és felülről, az Égből egy ragyogó fénysugár ereszkedik alá, és benne megdicsőült Legszentebb Leányom, karján az 1 éves Szent Fiával. Nem egyedül érkeznek a fényben, hanem bájos, vidám, kicsi 2 éven aluli gyermekek serege kíséri Őket. Hófehér ruhában vannak, fejükön pici aranykorona, csillogó piros rubintokkal kirakva. A Szűzanya most leteszi a földre kisfiát. Sorba állítja a fehérruhás kicsiket. Kezében tart egy mennyei aranykelyhet, tele Jézus Krisztus Szent Vérével. Odatartja a kis Jézus elé, aki belemártja ujjacskáját, és mosolyogva keresztet rajzol vérével az aprószentek homlokára és közben mindegyiket egyenként átöleli, és arcukat megcsókolva így szól: „Köszönöm, Kistestvérem, hogy rövid életed feláldozásával, fájdalmaiddal, félelmeddel és haláloddal lehetővé tetted, hogy Én, a világ Megváltója életben maradhassak, és véghezvihessem Atyám akaratát, az emberiség üdvözítését.” Ezután a vértanúk megfogván egymás kezét kört alkotva körbevesznek benneteket, engesztelőket. Belenyúlnak keblükbe és kicsi szívükből kivesznek egy szép piros rózsát, átadják nektek ajándékba, és közben mondják: „Kedves Testvéreink Jézusban! Úgy fogadjátok el tőlünk e rózsaszálakat, mint az áldozatosság jelképét. Jézus Krisztus mai üzeneteit, mint legtisztább igazságot véssétek örökre szívetekbe és védjétek meg, ha kell, életetek árán is!”

Újra Én szólok hozzátok Mennyei Atyátok. Búcsúzom tőletek, és megáldalak benneteket a szeretet, az áldozatosság és az állhatatosság, a bátorság és igazság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.10.15

Jézus: Jézus élete VI.  Menekülés Egyiptomba

 

Jézus: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Jézus Krisztus, a ti Megváltótok és eszközöm, Éva hangján szólok hozzátok. Mindenekelőtt forró szeretetemben végignézek rajtatok és köszöntelek benneteket, akik távolról és közelről eljöttetek, hogy találkozzatok velünk, Égiekkel. Olyan boldog vagyok, mikor látom, hogy csillogó szemekkel, érdeklődve, mély csendben hallgatjátok tanításomat. A mai témánk: Menekülés Egyiptomba. Erről az eseményről édes keveset ír a Biblia. Nincs egyetlen szó se arról, hogy mik voltak ennek a hosszú útnak eseményei, hol telepedett le a Szentcsalád. Csak azt árulja el nektek a Szentírás, hogy Egyiptomban maradtunk egészen Heródes haláláig.

Annál gazdagabb fantáziával őrizték meg a legenda, az apokrit iratok az Én kora gyermekkorom csodákkal tarkított történeteit: a vadállatok egyetlen tekintetemre kezesbáránnyá szelídültek, amerre járok a pálmafák lehajtják ágaikat, hogy köszöntsenek, az egyiptomi bálványok ledőlnek közeledésemre, a megszállottak megszabadulnak jelenlétemkor. A sok csoda felfedi isteni mivoltomat. Ezeket a legendákat az Egyház sohasem szentesítette.

A legrégibb idők hagyományai szerint, amelyek még ma is élnek az egyiptomi kopt egyházban, a mi kis családunk a Matarea forrás mellett pihent meg és kezdetben a régi Kairóban telepedett le, Memphis kapuja közelében. Ezek az ott élő keresztények sok száz évvel ezelőtt egy templomot építettek az Én kisgyermekkori ott tartózkodásom emlékére.

Drága Gyermekeim! A múlt héten ott hagytuk abba életem történetét, hogy legszentebb Anyám és jegyese József egy szamárral megrakodva elindultak velem a sötét éjszakában, egy fáklyával világítva. Körülbelül 500 km-t kellett gyalog megtenniük. Bizony sok keserves, fárasztó napba telt ez az utazás. Körülbelül ilyen messze van Betlehemtől Kairó. Szeretett Anyám hol a szamár hátán ült Velem, hol karjaiban tartva gyalogolt, hogy kímélje az állatot, amely nehéz csomagjainkat hurcolta. Az úton sokat imádkoztak, hálásan dicsőítették Atyámat, amiért megvédett Engem a gyilkos Heródestől. A fárasztó úton többször megpihentünk. Ilyenkor Édesanyám bármilyen éhes és fáradt volt, először Engem megszoptatott és tisztába tett. Milyen nagy felüdülést jelentett ez nekem! Majd elővette otthonról hozott kis ennivalójukat, két részre osztotta, Józsefnek adta a nagyobbik részt. Elmondták ebéd előtti imájukat és ettek. Engem egy puha, vastag takaróra fektetett, arra, amit még a pásztoroktól kaptam. Sietve folytatták útjukat, karjára vett és tovább mentünk. A válla fölött néztem a pálmafákkal díszített tájat. El akartam búcsúzni a fától, amely alatt pihentünk – és képzeljétek csak – ágai meghajoltak Nekem. Mosolyogva integettem neki. Édesanyám azt hitte valami ember tévedt arra, akit köszöntök. Megfordult, és ámulva látta, hogy a fa hajladozik, pedig szélcsend volt. József is csodálkozott a természet hódolatán. Az úton az éjszakák voltak a legkeményebbek. Lement a Nap, hideg volt. Általában Anyámék a puszta hideg földön aludtak, de felváltva. Az egyik mindig őrködött és ölében tartott Engem. Nem mertek a földre tenni, hogy ott aludjak, mert féltek, hogy megfázom. Vadállatok és rablók támadása leselkedett ránk. Ők nem tudták, hogy állandóan nagy fényes angyalok vigyáznak ránk, csak Én láttam Őket.

Ahogy fogyott az út, az élelem is elfogyott. Már se víz, se kenyér nem volt a tarisznyában. Én, aki most is benső beszélgetésben voltam Atyámmal, kértem, küldjön valami segítséget ebben a pusztaságban. Meghallgatott. Isten angyala láthatatlanul egy szalvétába kötözött csomagot tett le eléjük. Ők ezt sem látták, csak Én. –József, hol rejtegetted eddig ezt az ennivalót?

–Nem én tettem ide, talán te, Mária?

Majd csodálkozva felnéztek az égre, és könnyek között köszönték meg Atyám rendkívüli gondoskodását. Ez a csoda a hosszú utazásuk alatt néhányszor megismétlődött. E nélkül éhen haltunk volna.

Időnként ujjongás fogott el Engem, a kisdedet, mert lelkem nem gyermeki volt, hanem isteni. Eszembe jutott, hogy pogányok, bálványimádók közé megyünk, és hogy az Én ott tartózkodásom miatt közülük majd sokan megismerik az egy-Isten-hitet, és megtérnek. Kértem Atyámat, hogy a jövő hittérítőit erősítse meg és bátorítsa, hogy sok pogány lelket megmentsenek. Nemcsak a pusztában gyalogoltunk, hanem lakott területeken is. Józsefben, nevelőatyámban felcsillant a remény, hogy bekopog az idegenek házába és egy kis kenyeret kér. Hiszen mindketten nagyon éhesek voltak. Újra találkozniuk kellett az emberek fösvénységével és kegyetlenségével, mint Betlehemben az Én születésem előtt. Szinte mindenki elutasította őket, szitkozódva, gorombán. Az Én kicsi Szívem nagyon fájt ennyi gonoszság láttán, de felajánlottam szenvedésünket és megaláztatásainkat Atyámnak az irigy és részvétlen gyermekeim bűntől való szabadulásáért. Ott, ahol élelemmel kisegítettek minket, hálát adtam testvéreim nagylelkűségéért, és kértem Atyámat jutalmazza meg őket.

Több ízben előfordult, hogy Egyiptom földjére érve láttam hatalmas fáraó szobrokat és különböző állatszobrokat, melyeket az emberek Istenként imádnak. Ahogy elvonultunk mellettük, utánunk ledőltek a szobrok és darabokra törtek. Atyám ezzel megmutatta a bálványimádó népnek, hogy nem jó úton jár. Megérkeztünk az idegen városba, és nem volt hová lehajtani a fejünket. Nevelőatyám bárhová bekopogott, elutasították. Végre hosszas próbálkozás után rátaláltak egy üres kunyhóra. Ajtaja nem volt, ablakai betörve, egy szál bútor se volt benne, nem lakott senki se ott. Ennél még a barlang istálló is jobb volt. Mégis beköltöztünk. Mikor beléptünk e kicsi házba, József és Mária azonnal letérdeltek a szoba földjére és leborulva dicsérték Atyámat, hogy van fedél a fejük fölött. Beesteledett. Anyám nagy gyönyörűséggel megszoptatott és ágy híján ők a földre feküdtek, Engem Édesanyám a szívére fektetett, hogy meg ne fázzak.

Drága Engesztelőim! Ez a szegény viskó maga volt a Mennyország, de legalábbis a Paradicsom. Ugyanis rajtunk kívül sok angyal lakott benne. Atyám küldte őket, hogy nagy szegénységemben dicsőítsenek és tiszteljenek Engem. Csodálkoztak a nagy szegénységen, amit Én, Ég és Föld Ura választottam magamnak.

Semmi ennivalónk nem volt, Anyámék nagyon éhesen feküdtek le. A reggeli ima után József járta a házakat, hogy alamizsnát kolduljon. Mindenhonnan elzavarták. Végre megszánta egy jószívű asszony, szelt két vastag szelet kenyeret és egy edénybe tejet töltött. Ez a teremtés néhány alkalommal meglátogatott minket a viskóba, és mindig hozott valamit: kenyeret, gyümölcsöt, tejet. Kicsi gyermeki szívem tele lett hálával és megsimogattam jótevőnk arcát. Elpanaszkodta, hogy azért jár bottal, mert a térde pár éve nagyon fáj. Édesanyámhoz bensőleg így szóltam: -Állíts le eléje a földre, hogy ráhelyezzem kicsi kezemet a térdére. Búcsúzásnál, mikor lépni akart, csodálkozva kiáltott fel: -Mi történt? Nem fáj a lábam. Letérdelt előttem, karjába vett, szívéhez szorított és kérdezte: -Ki vagy te, kicsi gyermek? Meggyógyítottál. Attól kezdve gyakrabban jött hozzánk, és ajándékaival próbálta meghálálni segítségemet. Összebarátkozott Édesanyámmal. Megtudta, hogy szépen tud kézimunkázni. Hozott neki hozzá való anyagokat. Drága Anyám keze alól egyre szebb terítők, kendők hímzett fátylak kerültek ki. Ez a jóságos asszony elvitte a munkáit a piacra és eladta neki. Már volt egy kis pénze a családunknak élelemre. Józsefnek ugyanez az asszony ácsmunkákat szerzett. Megélhetésünk nagyon szerényen, de beindult. Józsefnek lassan sikerült annyi faanyagot venni, hogy készített 2 ágyat, és nekem egy bölcsőt faragott. Rendbehozta az ajtót és az ablakot. Nem győzték sok-sok imával megköszönni Atyámnak a jólelkű asszonyt. Mária elhatározta, hogy ezt a bálványimádó, pogány, de jószándékú lelket megmenti a pokoltól. Elkezdett az igazi Istenről beszélni neki. Ámulva hallgatta, és e tanítás mélyen megérintette a lelkét. Másnap elhozta a legjobb barátnőjét, aztán még egyet és egyre többet. Ott ültek körülötte, és amit hallottak, az megragadta a lelküket. Kisgyermekeket is hoztak magukkal. Ó, de boldog voltam, Engesztelőim! Hiszen erre vártam itt Egyiptomban, hogy mentsem a szegény pogányok lelkét. Édesanyám volt rá az eszközöm. Akiket Ő tanított, azok továbbadták az egy-Isten-hitet másoknak, így terjedt a hit egyre szélesebb körben. A vezető, gazdag emberek felfigyeltek rá, és felkutatták, honnan indul ki ez a „zavarkeltés”. Így aztán üldözésben és zaklatásban is volt része az áldott, szelíd és bátor Édesanyámnak.

Évek teltek el, és Én növekedtem az emberek előtt testben és bölcsességben. Megtanultam járni, folyékonyan beszéltem, térdenállva imádkoztam. Első szavaimmal Atyámhoz szállt dicsőítésem, azután Szűzanyámhoz és nevelőapámhoz intéztem köszöntő szavakat velem való fáradozásaikért. Egyiptomban tartózkodásom mély élménye szomorúsággal töltött el. Láttam, hogy a romlott, gyilkos Heródes megátalkodott lélekkel halt meg. Egy pillanatra se bánta meg a sok ártatlan csecsemő lemészárlását, és a pokol mélységébe zuhant. Nagy fájdalom Nekem, hogy az emberek üdvösségéért jöttem e világra, és mégis látnom kell, hogy sokan elkárhoznak.

Elérkezett a napja annak, hogy Atyám Józsefhez angyalt küldött azzal az üzenettel, hogy családjával visszatérhet hazájába, mert meghalt a tömeggyilkos Heródes, már nem fenyeget veszély, Engem, a Messiást.

Ennyit szerettem volna mondani nektek száműzetésünkről és Egyiptomban tartózkodásunkról. Közben végig itt állt mellettem Atyám és a Szentlélek Úristen emberalakban, fehér ruhában, glóriával körülvéve. Mennyei Atyátok egy szép nagy vekni kenyeret és egy vízzel teli üveget tart a kezében. Így szól hozzátok: Drága Engesztelő Kicsinyeim! Hallottátok, hogyan mentettem meg az éhhaláltól a Szentcsaládot? A közelgő megpróbáltatások a jövőben komoly éhínséget vonnak majd maguk után. De ne féljetek! Bármily kevés tartalékot tudtok félretenni, Én ha szükségetek lesz rá, megsokasítom. De csak akkor, ha nem tagadtok meg Engem, és hűségesen kitartotok Jézus Krisztus igaz üzenetei és a Szentségek mellett. Amint látjátok lelki szemeitekkel, az Én atyai kezeim kifogyhatatlanok ételből és italból. Én táplállak majd benneteket.

És most a Szentlélek nyitja ajkait szólásra: Mária és József nem féltek a hosszú, veszélyes úttól. Gyermeki hitet öntöttem lelkükbe, érezték, hogy semmi baj nem történhet, mert a Magasságbeli oltalma alatt állnak. Ígérem nektek, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt egészen megváltoztatlak benneteket. Eltörlök belőletek minden aggodalmat, félelmet, és akkora bátorsággal, elszántsággal, hittel és forró Isten-szeretettel ajándékozlak meg titeket, hogy nem fogtok magatokra ismerni. Ennek egyetlen feltétele van, hogy ne hallgassatok ellenségem hamis, alázatba és toleranciába burkolt ígéreteire, hanem szilárdan tartsátok be a tízparancsolatot, higgyetek az Egyház tiszta hagyományaiban, még akkor is, ha maradinak, ellenségnek, eretneknek, szektásoknak bélyegeznek meg, és rejtőzésre kényszerítenek. Már most előre megerősítést hoztam. Nyissátok ki kicsi szívetek ajtaját! Tenyeremen magasan lobogó Szeretetlángomat nyújtom felétek, melyből egyenként mindegyiketek szívébe 3 fénycsóvát küldök: a feltétel nélküli hit fényét, az állhatatosság fényét, és a bátorság fényét.

Újra Én állok előttetek, a ti Jézusotok. Búcsúzom tőletek, köszönöm figyelmeteket. Mindhárman felemeljük áldást osztó jobb kezünket, és nagy szeretetünkben megáldunk benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.10.22 Szentlélek:

Jézus élete VII.  Názáreti évek

 

Szentlélek: Drága Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a Szentlélek Isten, és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Kezemben tüzes szeretetlángom lobog, nyissátok ki szívetek ajtaját, mert mindannyiótoknak egy fényes lángcsóvát küldök. Ez a láng, ha befogadjátok, megnöveli bennetek a gyermek-Jézus iránti hódolatotokat és szereteteteket. Szent Szívemből köszöntelek benneteket, kik fáradságot és anyagi kiadásokat nem tekintve eljöttetek a messzeségből, és titeket, Kicsinyeim, akik minden kedden itt vagytok, hogy befogadjátok tanításainkat, és mentsétek a lelkeket.

Ma Jézus Krisztus gyermekkoráról, a názáreti évekről lesz szó. Csak Máté és Lukács evangéliumában olvashattok röviden erről a hosszú időszakról. Máté így szól: „Amikor Heródes meghalt, megjelent Egyiptomban álmában Józsefnek az Úr angyala, és így szólt hozzá: -Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek.”(Máté 1, 19-20) József erre az álomra hallgatva, át is lépte az egyiptomi határt családjával, de mikor meghallotta, hogy Archelaus, Júdea új királya tovább folytatja atyjának, Heródesnek zsarnoki politikáját, jobbnak találta Júdea helyett az attól északra fekvő Galileába menni. Ott Heródes másik fia, Antipas uralkodott, jóval szelídebb, humánusabb fejedelem volt. A Szentcsalád így Názáretben telepedett le. Lukács evangélista így szól nektek a kis Jézusról: „A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta.” (Lukács 2,40)

Az isteni gyermek názáreti éveire két egyszerű szó volt a jellemző: növekedett és engedelmes volt. Testileg éppen úgy fejlődött, mint kortársai, szomszédai, és az utcabeli többi gyermek. Évről-évre a korának megfelelő értelmet, erényeket, kedvességet és erőt mutatta. Isteni  bölcsességét, teljes tudását mélyen elrejtette magában. Ideális, engedelmes kisfiú volt, a rossz semmiféle formában nem fért hozzá, szüleinek mindig szót fogadott. Egy-két kedves történetet elmesélek nektek, hogy közelebb vigyem szívetekhez Őt. Ezeket a történeteket hiába keresitek a Szentírásban. Vagy szájhagyományként maradt fenn, vagy Én mesélem el eszközeimnek, mint valóságos eseteket a régmúltból.

Jézus 5-6 éves lehetett, mikor gyakran átment játszani a szomszédba. Ott lakott egy nála egy évvel fiatalabb kis barátja, Simon és annak még kisebb húga, Mária. Az udvarban lévő homokból várat építettek. Kis lapátokkal alagutat fúrtak a várba, egymással szembe térdelt a két fiú, addig dolgoztak, míg át lehetett látni a lyukon. A kislány, aki csak 3 éves volt, nagy boldogan felállt a vár tetejére, amely azonnal összeomlott. Simon nagy haragra gerjedt és a kislapáttal nagyot ütött Mária lábacskájára. Mér vérzett is egy kicsit, és a fájdalomtól nagy sírásba tört ki. Jézus kivette barátja kezéből a lapátot és szelíden így szólt: „Simon! Ő még kicsi, nem tudja, hogy a homok ilyen gyenge, puha anyag. Nem akart rosszat. Hajolj le és csókold meg a megsebzett kis lábát.” Erre a kislány megvigasztalódott és Jézus így bíztatta: „Kérj Simontól bocsánatot, és öleld meg. A két kis testvér összeölelkezett és szent volt a béke. Új vár készült, amit már nem rontott szét Mária.

Egy alkalommal, mikor Simon Jézuséknál játszott, agyagból galambokat készítettek. Amelyik elkészült, azt odatették száradni a napra, a ház fala mellé. Volt az utcában egy náluk pár évvel nagyobb, rosszindulatú fiú, aki már sokat bosszantotta, bántotta őket. Nem is sejtették, hogy ma is baj lesz vele. Mikor a 15. agyaggalamb is elkészült, bementek kezet mosni a konyhába. Mária délutáni kézimunkázással volt elfoglalva, de felállt és nagy kedvességgel a fiúk felé fordult: „Bizonyára megéheztetek a nagy munkában. Üljetek asztalhoz, szelek nektek ebből a puha, friss kenyérből, délelőtt sütöttem. Tessék, itt a tej hozzá.” Rövid ima után elfogyasztották az uzsonnát. Már szaladtak is ki az udvarra, de ámulva tapasztalták, hogy valaki széttaposta az agyaggalambokat. Simon sírva fakadt. Jézus kifutott az utcára és látta a sarkon befordulni Jakabot, az ismerős goromba fiút. Letörölte a kis Simon könnyeit és így vigasztalta: „Nézd, csak! Új galambokat csinálok neked és ezekre majd vigyázunk.” Hamarosan elkészült az új madársorozat, ott száradtak a napon. Rövid idő leforgása alatt visszajött a gonosz Jakab, kezében egy vastag bottal. Hangosan kacagva az agyaggalambok felé szaladt. De a kis Jézus hirtelen ennyit mondott: „Madárkáim, hess!” És a játékmadarak megelevenedtek és elröpültek. A rossz gyerek elkerekedett szemekkel, tátott szájjal nézett utánuk és szégyenkezve elkullogott. Simon átölelte kis barátját, és megköszönte a segítségét.

Jézus nemcsak engedelmes volt, hanem segítőkész is. Ott volt a főzésnél Édesanyja mellett és kézre adta az edényeket, szitálta a lisztet, ebéd előtt megterítette az asztalt, megtanult mosogatni, söprögetni, port törölgetni. Ha Mária Józsefhez küldte a műhelyébe, boldogan szaladt. Már 3-4 éves korában a famunka minden fogása a kisujjában volt, de örömet akart szerezni nevelőatyjának és ezt nem árulta el. Hagyta, hogy ő tanítsa meg minden mozdulatra. Alig volt 4 éves, mikor Édesanyja születésnapjára ajándékot készített. Egy zsámolyt a lába alá, mikor leül kézimunkázni. József minden hozzávalót odatett eléje és egy kicsit besegített neki. Már majdnem kész volt vele, mikor Mária benyitott a műhelybe. Ebédelni hívta őket. Gyorsan lekapta magáról kicsi köténykéjét, hogy anyja észre ne vegye a meglepetést. Mekkora öröm volt, mikor eljött a pillanat, hogy első önálló munkáját, mint születésnapi ajándékot édes gyermeki mosolya kíséretében átnyújtotta. Mária könnyes szemmel zárta karjaiba ügyes kisfiát.

Már nagyobbacska volt, mikor atya mellett ácsolt magának egy méretben hozzáillő kicsi keresztet. Józsefet megkérte, vegyen méretet testhosszáról, kitárt karjairól. Csak akkor vette észre nevelőatyja, hogy mire kellenek a méretek, mikor már ácsolta össze kisfia a fadarabokat. Mikor kész volt vele, felemelte a földről, elégedetten nézte, szeretettel megcsókolta és beszaladt vele a szobájába. József mélyen elszomorodott és futott a konyhába Máriához: „Gyere gyorsan, nézd, mit tesz a Fiad.” Benyitottak és akkora már ott feküdt a kicsi kereszt a földön és rajta kinyújtózkodva, kitárt karokkal a 9 éves kis Jézus. Szótlanul álltak szegény szülők, a szomorúságtól és a meghatottságtól egy darabig szólni se tudtak. Majd Mária törte meg a csendet: „Gyermekem, mit művelsz itt?” -közben folyt a könnye. Jegyese gyöngéden átölelte a vállát. Jézus felállt, nagyon komoly volt és ezt mondta: „Meg akartam próbálni, milyen érzés lesz, majd nagy koromban, mikor keresztre feszítenek. Ne aggódjatok, még soká lesz!” Azután mindkettőjüket szeretettel átölelte.

Drága engesztelő Gyermekeim! A kis Jézus tanulásáról és imádkozásáról is szeretnék néhány szót szólni. Míg a mai korban nyilvános iskolákban tanulnak a gyermekek 6 éves koruktól 18 éves korukig, addig Jézus idejében a zsidó gyermekeknek nem volt iskolájuk, ahová járjanak. A nevelés, a tanítás a szülői házban és a zsinagógában történt. Otthon az anya és apa oktatja, a zsinagógában a Tórát tanulja, a műhelyben pedig, a mesterségére készítik. A zsidók házi nevelése kizárólag vallásos és nemzeti volt: csakis a Törvényre, az erkölcsre és a történelemre vonatkozott. A cél az volt, hogy a gyermekekbe belevésődjön a parancsok tisztelte és a hazafiság, a nemzet szeretete. Gyermekeim! Csak olvassátok a Szentírásban a „Példabeszédek”-ben a buzdításokat, melyekben Isten bölcsessége tanítja a gyermeket, hogy hallgassa meg apja oktatásait, és ne vesse meg anyja tanítását.

A názáreti szülői ház volt Jézus igazi iskolája. Atyjától, anyjától tanulta meg olvasni az Írást, az ő szájukból hallotta a Törvény parancsait és népének történetét. Már 6 éves korában folyékonyan olvasott. Nevelőatyja gyakran elvitte a zsinagógába, ahol sokat imádkozott és elmélkedett Isten igéin, amelyek jóformán csak Vele foglalkoztak, s amelyeknek rejtett értelmét egykor majd Ő fogja megmagyarázni. A zsinagógában ülve, ölében a szent tekercsek, olvashatta az Írásban saját sorsát, melyet már régen előre megjósoltak a próféták. Jézus mindig tisztán és világosan hallotta Isten szavát. Ez a hang volt soha el nem apadó örök forrása a benne rejlő bölcsességnek és tudománynak: ez volt az Ő sajátos lángesze.

A 12. év határkő volt Jézus gyermekkorában, ezért ezt új fejezetként tanítjuk nektek a következő alkalommal.

Míg, Én, a Szentlélek ezeket a záró szavakat mondtam, a Mennyei Atya elhatározta, hogy egy szép misztikus ajándékkal lep meg benneteket. Nyissátok ki lelki szemeiteket, és közben hunyjátok be testi szemeteket. Eltűnik a mennyezet, és a ragyogó kék égből egy fehéren világító fényes nagy gömb ereszkedik le. Kinyílik rajta egy ajtó, és kilép rajta Mennyei Édesanyátok, az Üdvösség Anyja, majd az 5 éves kis Jézus és utoljára Szent József. Szembefordulna veletek, a kicsi középen áll. A kis Jézus szeméből könny pereg és nagyon szomorú. Édesanyja látja, és megkérdezi: „Miért sírsz, Kisfiam? Nézd, testvéreid, az engesztelők hogy örülnek Neked!” „Édesanyám, siratom a mai családokat és a mai gyermekeket. Emlékezz, mi milyen szeretetben, boldogságban, békében éltünk itt a földön. A mai családok között alig van hasonló. Rohanás, pénzhajhászás, idegeskedés, türelmetlenség, veszekedés, verekedés, házasságtörés, válás lépten-nyomon. A gyermekek ilyen szörnyű környezetben nevelkednek hit nélkül, Isten nélkül, szeretet nélkül. A bűnös környezet, a sok rossz példa következtében a mai gyermekek többsége már nem olyan ártatlan, mint Én és kortársaink voltunk valamikor itt a földön. Már az 5-6 éves kicsik szívét megtámadja az irigység, a hazugság, a paráznaság, a gorombaság, a trágárság, a hitetlenség gyíkocskája, és ahogy növekszik, úgy halad egyenesen a pokol felé vezető úton.”

Nézzétek, mi történik! Szent József hóna alatt fogva magasra emeli a kis Jézust, aki két kis karját kitárja, és ezt kéri tőletek: „Kistestvéreim! Segítsetek! Imádkozzatok a családok békéjéért, a válások megszűnéséért és a gyermekek buzgó hitre neveléséért. Böjtjeiteket és egyéb áldozataitokat ajánljátok fel értük. Most pedig mondjatok el egy tizedet mellette álló Édesanyámnak a „Szeretetláng” rózsafüzérből!”

Újra Én szólok, a Szentlélek. Míg mondtátok ezeket a fohászokat felszáradtak a Kis Jézus könnyei, mosolyog, mert a rózsafüzér minden egyes szeméből kicsi fényes szív formájában szeretet áradt a családok és a gyermekek iránt a Szűzanya Szent Szívébe. Ezeket a fény szíveket odaadta Szent Fiának, aki kegyelemként szétosztotta a rászoruló családok és gyermekek között. Köszönjük a segítségeteket. Megáldalak benneteket az együttérzés kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

ÉGI ÜZENETEK

2013.10.29

Szűzanya: Jézus élete VIII.  A 12 éves Jézus

 

Szűzanya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Édesanyátok,  eszközömön keresztül szólok hozzátok. Ma a 12 éves Jézusról szeretnék beszélni nektek. Erre Én vagyok a legalkalmasabb, az Édesanyja, mert előttem cseperedett fel, életének minden mozzanatát és lelkének minden apró rezdülését közvetlen közelről tapasztalhattam.

A 12. év ünnepélyes határkő minden fiatal izraelita életében. Ettől kezdve férfinak tekintik, felszabadul a gyámság alól, tagja Izrael közösségének. A vallásos szertartások alatt homlokán és karjain viseli az imaszíjakat, meg kell tartania a böjtöket és nagy ünnepeken, a pászka és a sátorok ünnepén köteles Jeruzsálembe zarándokolni. Így mikor Szent Fiam betöltötte a 12. évét, Józseffel elvittük a názáreti zsinagógába, ahol fölvették a hit-községbe és megkapta Ő is az imaszíjakat.

Elérkezett a pászka ünnepe, és mint minden jámbor zsidó család, mi is elindultunk Jeruzsálembe. Ennek az ünnepnek az alkalmával zsúfolásig tele volt karavánokkal a városba vezető út. Mielőtt kiléptünk názáreti házunkból, Fiam letérdelt előttem és nevelőatyja előtt a földre és a Mennyei Atya áldását kérte utunkra. Mi is ezt tettük. Végig kettőnk között lépdelt, mert tudta, hogy József és Én egyaránt nagyon örülünk testi közelségének. Mi ketten abból a célból mentünk Jeruzsálembe, hogy eleget tegyünk az előírásoknak és imádjuk a Magasságbelit. Jézusnak magasabb rendű célja volt ezzel az úttal: hogy kinyilatkoztassa Atyja irgalmasságát, és a világgal tudassa eljövetelét. Útközben benső szavakkal arról beszélgetett Istennel, hogy a templomban ezt a célját hogyan fogja megvalósítani. Amerre mentünk, mindenfelé jobb kezét felemelve megáldotta a réteket, a termőföldeket, a legelésző állatokat, a falvakat a benne lakókkal együtt. Kérte az Atyát, hogy termékenyítse meg a vidéket, amit megáldott. Menetközben az emberekre, akik körülöttünk jöttek, mély hatást gyakorolt a 12 éves Szent Fiam személye, mert szépség, báj és szeretet sugárzott belőle. Nem egy asszony odalépett hozzám, és így szólított meg: „Boldog lehetsz, hogy ilyen fiad van!” Viszont egyesek – akik súlyos bűn állapotában voltak – nem merték szemüket Jézusra emelni, lelkiismeretfurdalást éreztek, és mélyen megrendültek.

Megérkeztünk, és beléptünk a templomba. Mindhárman leborultunk, homlokunkat a templom kövéhez érintve, és szívünk mélyéből köszöntöttük és dicsőítettük a Mindenhatót. Körülnéztünk és láttuk, hogy a templom környékét, oszlopcsarnokait és udvarait elözönlötte az ájtatos tömeg. A papok bemutatták az áldozatokat, a tanítók, a farizeusok és írástudók vitatkoztak a törvényről, magyarázták a parancsokat. Azért voltak a viták, mert Jeruzsálemnek, mint az akkori hittudomány székhelyének 2 féle iskolája volt: a Hillel és a Sammai iskola. A Hilleré mérsékeltebb volt, mert a törvény erkölcsi oldalát hangsúlyozta, nem annyira a szertartásokat. A Sammai iskola keményebb volt, szigorúbb, a mózesi törvényeket megnehezítette.

Mikor befejeztük imáinkat, felajánlásainkat, a többi názáreti zarándokkal együtt elhagytuk a templomot és elindultunk hazafelé. Fiam most nem közöttünk jött, hanem a többi fiatallal együtt. Este megdöbbenve tapasztaltuk, hogy elveszett. Az első állomáshelyen végigjártuk a pihenő embereket, kérdezgettük nem láttak-e egy 12 éves fiút. Próbáltunk személyleírást adni róla, de senki nem tudott segíteni. Három napig bolyongtunk rettegve, aggódva, de sehol nem találtuk, enni, aludni se tudtunk. Rémes képek tárultak anyai szemem elé: talán rossz emberek megtámadták, megragadták és valami erőszakot követtek el rajta? Talán ravaszul elcsalták hazug ígéretekkel és követte őket? Vagy gyilkosok kezébe került? Egy ember azt javasolta, forduljunk vissza Jeruzsálembe, talán lassabban jött és lemaradt vagy eltévedt, hiszen még gyermek. Elfogadtuk a tanácsát. Visszamentünk a városba, a templomhoz. Átkutattuk a templomudvar minden zegét-zugát. Minden oszlop mögé benéztünk, nem áll-e ott. Sírva kiáltoztuk: Jézus, Jézuskám, hol vagy? Bentről hangok szűrődtek ki. Mintha gyermekhang is vegyült volna bele. Zaklatott szívvel, reménykedve benyitottunk. Láttuk, hogy tudósok, farizeusok, papok egy oszlop közelében szorosan egymás mellett körben állnak, és kihallatszik közülük a mi Fiunk gyermekhangja. Odafutottam, két kezemmel rést csináltam az embergyűrűn, és láttam Jézust, ahogy egy törött oszlop alján áll, és fennkölt szavakkal, bölcsen, hatalommal eltelve magyarázta az írást az álmélkodó papoknak. Azonnal odaléptem hozzá, miközben ömlött a könnyem: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, apád és én szomorúan kerestünk. Ezt felelte: Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom?”

Kedves Engesztelő Gyermekeim, akkor én még nem tudtam azt, amit most, hogy már a Jeruzsálembe haladó úton Ő benső beszélgetéssel megkérdezte Atyjától, hogyan kerítsen sort arra, hogy kinyilatkoztassa az Ő atyai könyörületességét és a saját Messiási eljövetelét. Akkor utasította Őt a Mennyei Atya, hogy hazamenetel közben szakadjon el tőlünk, szüleitől és a zarándokoktól. Így lesz alkalma a tanításra. Én, Mennyei Édesanyátok elnyert dicsőségemből visszatekintve már tisztán látom Jézus beszélgetését a doktorokkal. Valamennyien feszült figyelemmel hallgatták, bölcs szavai megragadták őket. Elmondta nekik, hogy a Messiás már eljött a világba, már él, hogy megmentse az emberiséget. Ezek a tudós papok azt még elhitték valahogy, hogy már megszületett a várva várt Messiás, de amit a gyermek sejtetett velük, hogy íme Ő az, ezt már gőgjük nem tudta befogadni. Még hogy egy egyszerű ács fia, egy ilyen jelentéktelen, alacsony származású fiú legyen a zsidó nép megmentője, vezére, királya, szabadítója? Azt már nem! Pedig értelmükkel felismerték a bölcs, különös gyermek kinyilatkoztatásait, de szívükbe nem tudták befogadni. Keménységük nagy fájdalmat okozott Jézusnak.

Drága kicsi Fiam e 3 nap alatt, ameddig mi kerestük, megismerhette az éhezést és fázást. Egész nap a templomban tanított, estefelé összebarátkozott szegény kis koldusgyerekekkel és próbált alamizsnát kérni a járókelőktől. Egyszer-egyszer kapott valami kis ételt, de azonnal szétosztotta a szegénygyerekek között. Az éjszakát szabad ég alatt töltötte, még pokróca se volt, hogy betakarózhasson. Nappal a templomban állt tovább tanítva a tudós papokat. Milyen kegyetlenek voltak! Egyiküknek se jutott eszébe, hogy ezt a szegény, éhező gyermeket éjszakára befogadja. Így telt el a három nap és két éjszaka. Mikor rátaláltunk és hazavittük, egy szóval se panaszkodott nekünk. Hogy milyen keservesen telt el ez a pár nap, azt a Mennyben tudtam meg. Hogy nem engedetlenség volt részéről, hogy elszökött tőlünk, azt még a válaszából megsejtettem, hogy „Atyám dolgaiban kell lennem.” Emlékeztetett minket arra, hogy Ő elsősorban a Mennyei Atya Fia és csak utána az Én gyermekem. Ez a válasz nektek is szól, drága Engesztelőim. Számotokra az legyen az első és legfontosabb, amire Isten meghívott benneteket, mert Ő a ti Atyátok, az Ő dolgaiban kell lennetek. Titeket, Kicsinyeim azzal a felemelő feladattal bízott meg, hogy mentsétek a lelkeket, a közömbös, hitetlen és bűnökben megátalkodott felebarátaitokat, és segítsetek a tisztítóhelyen szenvedőknek imáitokkal, böjtjeitekkel, áldozataitokkal, önmegtagadásaitokkal.

Kedves Gyermekeim! Próbáljátok átérezni azt a három rendkívül nehéz napot, amiben részem volt, mikor elveszítettem 12 éves Szent Fiamat. Semmit nem tudtam róla. Rám bízta a Mennyei Atya, hogy szüljem meg, neveljem fel, és ha valami baja lesz, ha nem találom meg, hogyan álljak meg Előtte? Éles tőrként hasított a szívembe, hogy talán már sosem láthatom. Ti, imádságos lelkületű, buzgó Kincseim, valami hasonlót érezhettek, mikor Isten lelki szárazságot bocsát rátok. Úgy élitek ezt meg, hogy ti is elvesztettétek Jézusotokat. Nem tapasztaljátok a szeretetét, mint máskor. Ilyenkor a ti szívetek szeretetlángja is kialszik Iránta. Eltűnik az áhítat, az öröm imádkozásotokból. Viszont hasonló boldogságot éreztek az enyéméhez – ahhoz, mikor a Jeruzsálemi templomban megpillantottam Jézusomat – ha Isten véget vet lelketekben ennek a sivár állapotnak, és újra rátaláltok Szent Fiamra, szívetek Királyára.

Most pedig, drága Kincseim, olyan dolog történik, amit csak Én, Édesanyátok láthatok. A Mennyei Atya az Égből küld nektek egy kedves ajándékot. Egy hatalmas, ember-méretű Szentostya ereszkedik alá, és megáll előttetek a földön. Ti, akik szentmisére jártok, nem egyszer tapasztalhattátok, hogy a nagy Oltáriszentség felületén valami kidombordó kép látható: pl. a jászolos kis Jézus, a feltámadt Jézus, vagy egy feszület. Ezen az óriási Szentostyán a 12 éves gyermek Jézus látható fehéren, az Ostya anyagából. Hirtelen elkezd színesedni, megelevenedik, és kilép elétek. Gyönyörű, szőke fiú, haja göndör fürtökben eltakarja a fülét, kreol bőréből, piros arcából kivilágítanak ragyogó kék szemei. Arcának finom, nemes vonásai, bájos mosolya egészen elbűvölő. Mivel a Szentostyában teljes isteni dicsőségében van jelen, most is gazdagon ontja magából a fényt. Először Felém fordul, nagy szeretettel átölel és így szól hozzám: „Forrón szeretett Édesanyám! Köszönöm, hogy ilyen hitelesen és alapos részletességgel bemutattál Engem, mint 12 éves Jézust kistestvéreimnek. Ezzel a tanítással befejezted előttük gyermekkorom történetét.” Egy gyermeki csókot ad arcomra, és újra veletek szemben áll. Térdig érő, hófehér ruha van rajta, és egy aranyöv fogja össze a redőit. Nyakában egy hosszú láncon aranykereszt feszülettel. Így szólít meg titeket: „Drága engesztelő Kistestvéreim! Nem véletlenül érkeztem Szentostyába rejtőzve közétek. Fel akarom hívni figyelmeteket a veszélyre, ami a közeljövőben fenyegeti Testemet és Véremet. Valóságos Jelenlétemet a templomokban hamarosan megszüntetik. Meg akarják akadályozni, hogy tápláljalak benneteket és erősítselek titeket a megpróbáltatások idejére. De ne féljetek! Mi, a Szentháromság tagjai ott fenn a Mennyben tervezgetjük nektek a szentáldozás lehetőségét. Terveinket e tanításban nyilvánosan nem fedhetjük fel előttetek, de titkunkat meg fogjuk osztani legbátrabb, és legbuzgóbb felszentelt fiainkkal és igaz, választott prófétáinkkal. Mint ahogy földi egyházam megtisztul, de nem vész el, fennmarad az utolsó napig, ugyanúgy az Eucharisztia is élő valóságként, mint megtestesült Ige élni fog köztetek eledelként és italként a világ végéig.” A 12 éves Fiam leveszi nyakából a keresztet, melyen megelevenedik szenvedő Teste. Közétek megy, és egyenként mindnyájatokkal megcsókoltatja. Közben ezt mondja: „Megérintem ajkatokat, hogy szenvedésemről mindenkinek beszéljetek, aki befogadja.”

Én, Édesanyátok egy áldással búcsúzom az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

komment

süti beállítások módosítása