">
ÉGI ÜZENETEK
2014.12.16 Jézus: Jézus életeLV. Az ítélet
2014.12.16 Jézus: Jézus életeLV. Az ítélet
Jézus: Drága Engesztelőim! Én állok itt előttetek, a ti szenvedő Megváltótok. A mai tanítás az én feladatom. Ha megkaptátok volna a látás kegyelmét, fel se ismernétek Engem, mivel elfogatóim kegyetlenkedéseikkel teljesen eltorzítottak. Nagy szeretettel köszöntelek benneteket, hálás vagyok, hogy eljöttetek meghallgatni Engem, és imáitokkal ma is sok lelket mentetek majd nekünk.
Miután apostolaim elmenekültek elfogatásom színteréről, szorosan összekötözték kezeimet, karjaimat, úgy hogy a kötelek mélyen belevágódtak húsomba. Nyakamra is kötelet tettek olyan szorosan, hogy mikor megrántották fuldokoltam. A lábamra egy nagy láncot tettek. Még el se indultunk, de már ütlegelni kezdtek, mezítláb voltam, rátapostak lábaimra, többször belém haraptak. Fejemet, szememet ököllel verték, hajamat ráncigálták. Miközben ezeket művelték velem, aljas szavakkal illettek: csalónak, varázslónak, hazudozónak, lázítónak, istenkáromlónak neveztek, ahogyan az írástudóktól és farizeusoktól hallották. Bármennyire is kínoztak, nem tudtam haragudni rájuk, tisztában voltam azzal, hogy ellenségeim, a főpapok bíztatták fel őket erre a gorombaságra. Inkább azt kértem Atyámtól, hogy bántalmazásaik váljanak lelki hasznukra, mivel őértük is elszenvedem ezeket.
Drága Gyermekeim! Tanuljatok Tőlem! Ha valaki megbánt, ne haragudjatok rá! Gondoljatok arra, hogy ellenségem, a gonosz ingerli fel, azért sérteget. Gyűlölködés helyett imádkozzatok érte, hogy szabaduljon a Sátán szorításából.
Ezek a durva szolgák együtt elhatározták, hogy úgy kikészítenek Engem, hogy senki sem fog rám ismerni.
Ököllel verték az arcomat, orromat, szememet, fogaimat kiverték, tele voltam sebekkel, daganatokkal, vérrel. Kezem és karom megfeketedett a kötelek szorításától. Így állok most előttetek, Kicsinyeim. Akarjátok-e enyhíteni szenvedéseimet? …Akkor gondolatban vegyetek körül engem. Te, Kislányom töröld le arccsontomról, homlokomról, orromról, szememről a vért! Te, kedves Fiam lazítsd meg a köteléket a nyakamon, hogy levegőhöz juthassak! Te, gyermekem, tégy hűvös vizesborogatást elkínzott lábfejemre! Nézd, a körmeimet is leszaggatták! Te pedig, Kicsim, csókold meg felsebzett szemöldökömet! Nézd, Leányom, a karom egészen fekete! Bontsd ki ezt a kötelet, hogy megindulhasson a vérkeringésem. Nálad pedig, megelégszem a könnyeiddel, amiket a szemedben látok csillogni, az együttérzésed jelével. Mindannyiatoknak köszönöm a vigasztalást.
Folytatom történetemet. A Cedron patakhoz értünk, és ahogy a hídon mentünk, egyik poroszló nevetve megjegyezte, hogy „Dobjuk be a patakba, hadd igya tele magát!”. Felemeltek, és a korláton keresztül behajítottak, úgy, hogy közben a köteleimet fogták. A rángatásaiktól minduntalan odaverődtem vállammal, hátammal, térdeimmel a meder szikláihoz és csupa seb és vér lettem. Lezuhantam a patak aljára és lehajolva csak ittam, ittam és ittam. A vérveszteségtől nagyon szomjas voltam. Fölráncigáltak, és tovább vonszoltak. Vastag hosszú ruhám teleszívta magát vízzel és folyton rácsavarodott a lábamra, megbotlottam benne és többször elestem. Ők csak kíméletlenül ütlegeltek. Még éjszaka volt, mikor megérkeztünk a városba, mégis sok kíváncsiskodó ember összejött, hogy lássanak. Ők is csúfoltak, szitkozódtak, kövekkel dobáltak. Egy fiú közelebb jött és a fejemet egy nagy kővel verte. Felismertem benne egy lelkes hívemet, aki mindig hallgatta tanításaimat.
Először Annás házához vezettek, az első törvényszékre. János, a szeretett tanítvány eddig követett, most elment édesanyámhoz tudatni vele, hogy hol járok. Ő lélekben mindent látott, amit velem csináltak. A főpap és néhány farizeus és írástudó várt rám. Rosszindulatú, gyűlölködő tekintettel néztek engem. Annás megkérdezte, hol vannak a tanítványaim. Péter az idefelé vezető úton távolról követett minket és beosont a házba. Nem akart elhagyni engem. Az udvaron odament a tűz köré melegedni a többi ember közé. Egy szolgálólány felismerte, hogy tanítványaim közül való. Ő háromszor is letagadott Engem félelmében. De mélyen megbánta és bocsánatot is nyert.
Annás azt várta tőlem, hogy majd panaszkodni fogok tanítványaimra, hogy elhagytak a bajban, és Júdásra, hogy elárult. De én nem feleltem neki. Erre megkérdezte:
-Mit tanítottál a népnek?
-Én mindig a nyilvánosság előtt beszéltem. Kérdezd azokat, akik jelen voltak és hallgattak.
Vallatóim ettől a választól dühösek lettek. Malkusz, az egyik szolga - akinek Péter levágta a fülét és én helyére tettem – felemelte a kezét és rettentő nagy ütést mért az arcomra, melytől megszédültem és elestem. A többiek elismerően gratuláltak ennek a gonosz embernek, hogy derék módon cselekedett. Felálltam és ezt mondtam:
-Ha rosszul szóltam, tégy tanúságot róla. Ha helyesen szóltam, miért ütsz engem?
Annástól Kaifáshoz vezettek. Itt sok írástudó és farizeus fogadott. Sütött a szemükből a gyűlölet és utálkozás felém. Kaifás egy trónon ült és körülötte a talpnyalói. Hamis tanuk sokaságát állították fel ellenem. Azzal vádoltak, hogy a törvényeket megszegem, vámosokkal, bűnösökkel barátkozom, Isten Fiának nevezem magam, csaló, szemfényvesztő vagyok, ördögökkel cimborálok, eszem-iszom életet élek, hogy a zsidók királya akarok lenni és lázítom a népet. De ezek a vallomások nem vágtak egybe. Kaifásnak ez nem tetszett. Márk evangélista ezt így őrizte meg számotokra:
„…középre állt a főpap, s ezt a kérdést intézte Jézushoz:
-Semmit se válaszolsz azokra, amit ezek felhoznak ellened? De ő hallgatott és nem felelt semmit. A főpap újra megkérdezte:
-Te vagy a Messiás, az áldott Isten Fia? Jézus így válaszolt rá:
-Én vagyok. Látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a Mindenható hatalmának jobbján és eljön az ég felhőin. A főpap erre megszaggatta ruháit és felkiáltott:
-Mi szükségünk van még tanukra? Hallottátok, hogy káromkodott. Mi a véleményetek?
Mind méltónak ítélték a halálra. Ekkor némelyek leköpdösték, aztán arcát letakarva ököllel verték, s közben kérdezgették: -Találd el, ki az!
Még az őrség tagjai is arcul verték.”
Gyermekeim! Bizony így történt az én igazságtalan elítélésem a főpapok előtt. Ezután Kaifás megparancsolta, hogy reggelig helyezzenek el egy börtönben. A főpap udvarában egy koszos pince volt, lépcső vezetett lefelé. Két lábamat erősen összekötözték, hogy mozdítani sem tudtam, és hátulról meglöktek. Összekötött kezeimet sem tudtam magam elé tartani. Alaposan összezúztam magamat. Ők pedig gúnyosan nevettek, hogy milyen ügyetlen vagyok. Még fel sem tudtam állni a pince kövezetén, mikor már ott lihegtek a hátam mögött. Elhatározták, hogy reggelig gyötörni fognak. A gonosz démonok sugallták nekik, mit tegyenek velem.
Volt ott egy kőpad, arra leültettek, és bejelentették, hogy királyként akarnak tisztelni engem, de először feldíszítik hajamat, arcomat „drágagyöngyökkel”. Versengtek, hogy ki tud több nyállal leköpni. Természetesen kezem össze volt kötve, nem tudtam védekezni. A sok köpet befödte az egész arcomat. A szememet sem kímélték. Ettől aztán elhomályosult a látásom. Még a számba is beleköptek. Undorodtam és fuldokoltam büdös nyáluktól. Majd letérdeltek velem szembe és gúnyolódva imádtak: -Ó, de gyönyörűséges vagy, Felség!
Majd megfordultak és röhögve a hátsó felüket mutatták nekem. Kihegyezett botokat hoztak, és mélyen belém szúrták több helyen. Rugdaltak, kitépdesték a szakállamat. Tüzet raktak, egy vaspálcát hevítettek fel, és azzal szurkáltak. Hoztak egy vaslapot, izzásig forrósították a tűzön és engem ráállítottak. Kapkodtam a lábaimat, hol egyikre, hol másikra álltam, de ők csak tartottak szorosan, le ne szálljak róla. Képzeljétek csak, Drága Engesztelőim! Reggel ezekkel a hólyagosra égetett talpakkal a többi gyötrelmet végigszenvedni. A börtönben elviselt szenvedéseim alatt az írástudók a népből hamis tanukat gyűjtöttek, hogy majd Pilátus előtt rágalmazzanak. Betanították nekik, hogy miket mondjanak. Újra megláncoltak, megkötöztek és vonszoltak Pilátus elé. Útközben a farizeusok által felizgatott tömeg vett körül. Sokan csúfolódtak, kövekkel dobáltak, moslékkal leöntöttek, hamis prófétának, csalónak, szélhámosnak, szemfényvesztőnek neveztek. Ugyanezek az emberek nemrég még csodálattal hallgatták tanításaimat, meggyógyultak betegségeikből kezem érintésétől. És most ellenem fordultak. Tetszeni akartak a főpapoknak és írástudóknak és mondogatták:
-Lám, lám! Igazuk volt elöljáróinknak, papjainknak, hogy ez nem a Messiás, hanem egy csaló!
Végre a sok bántalom és gúnyolódás kíséretében megérkeztem Pilátus udvarába. Ott álltam előtte vérben, szennyben, piszokban. Ahogy rámnézett a helytartó, elborzadva, részvéttel méregetett. A hamis tanuk rázendítettek:
-Hallottuk, mikor mondta: 3 nap alatt fel akarom építeni a templomot… Megtagadta, hogy adót fizessen a császárnak, és nekünk is azt mondta, hogy nem kell azt megfizetni, …király akart lenni,… engedély nélkül tanított, …az ördög által csodákat tett…
Pilátus csodálkozott, hogy nem válaszolok az alaptalan hazug vádakra, és ártatlannak talált. Elhatározta, hogy elküzd Heródeshez, hogy hűvös kapcsolatukat rendezze. Ezzel, hogy az ítéletemet rábízza, használni akart megromló barátságuknak.
Mikor Heródes elé lökdöstek és meglátott, nagyot csalódott bennem. Egy emberi roncs állt előtte, alig akarta elhinni, hogy én vagyok a názáreti Jézus, aki híres a csodáiról és vonzerejéről. A szolgák megmagyarázták neki, hogy én vagyok az, de én csaló és szélhámos vagyok. Kételkedve mondta:
-Ha valóban te vagy a názáreti, mutass nekem egy csodát. Nem válaszoltam neki, pedig azt mondta, halálra ítél, ha nem teszem meg, amit kér. Erre bolondnak nevezett, gúnyruhát adatott rám, fehéret.
Drága Követőim! Ne csodálkozzatok, ha a világ titeket is bolondnak tart, mint engem Heródes. A kevély, gőgös, Istentől, hittől elrugaszkodott kortársaitok értetlenül állnak a ti szelídségetek, tisztaságotok, megbocsátó szeretetetek, mély hitetek, alázatotok és áldozatosságotok előtt. Azt hiszik elment az eszetek, mert nem adjátok vissza a bántalmakat, engeditek magatokat kihasználni. Pénzhajhászás helyett, TV nézés, bulizás helyett szentmisére jártok, engeszteltek, zarándokoltok és imádkoztok. Szerintük mindez fölösleges időpazarlás. Szegény megtévedt gyermekeim, ha nem térnek meg, és nem lesznek hozzátok hasonlók, az örök kárhozat várja majd őket.
Kedveseim! Elég nektek a szenvedéseimből ennyi a mai napra. Heródestől visszavittek Pilátushoz, és hogy ott mi várt rám, legközelebb fogjuk elmondani.
Mi a tanulság e mai tanításból számotokra? Ha igazságtalan megítélések érnek, legyetek erősek és bátrak, szelídek, mint a bárány. Ne védjétek magatokat, ne magyarázkodjatok, hanem hallgassatok, mint én, a ti Uratok. Dicsőségetek nagy lesz utána a Mennyben.
Már nem úgy állok itt előttetek: megkínozva, elgyötörve.
A szenvedéseim szelíd tűrése, és hamis vádakkal szembeni hallgatásom megdicsőít engem. Ahogy szólok hozzátok feltámadt fenséges arcomról, kezeimről ragyogó, fehér ruhámról gazdagon árad dicsőségem fénye. Betölti ezt az egész termet és beburkol mindannyiatokat. Öt szent Sebemből irgalmam és szeretetem sugarai lövellnek szívetekbe.
Megáldalak benneteket a szelíd hallgatás kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
ÉGI ÜZENETEK 2015.01.20. Szentlélek: Jézus élete LVI. Megostorozás
Szentlélek: Én, a Szentlélek Isten állok előttetek, drága engesztelő Gyermekeim! Lángoló szeretettel köszöntelek benneteket. Egy aranytálcát hoztam a Mennyből, melyen annyi lángnyelvecske lobog, ahányan itt ültök. Tárjátok ki a szíveteket, hogy egyenként mindegyiketeknek betehessem az együttérző szeretet lángját. Szeretném, ha ma mélyen átélnétek Megváltótok fájdalmait! A múltkor megígértem nektek, hogy ott folytatom Jézus élettörténetét, mikor Heródestől visszavitték Pilátushoz.
A helytartó így szólt a papi fejedelmekhez és írástudókhoz:
-Idehoztátok nekem ezt az embert, mint a nép lázítóját. Kihallgattam és semmi vétséget nem találtam benne. Heródes visszaküldte hozzám, mert nem találta bűnösnek. Ezért megfenyítem és elengedem.
A farizeusok váltig hangoztatták, hogy a názáreti Jézus veszedelmes lázító, király akar lenni, a császár ellensége, tanításai felforgatóak. De Pilátus nem hitte el ezeket a vádakat, legszívesebben szabadon bocsátotta volna. A zsidóknál volt egy szokás, hogy ünnepnapokon megkegyelmeznek egy nagy bűnösnek a rabok közül. Erre hivatkozva megkérdezte a népet:
- Mit akartok? Azt-e, hogy Barabást vagy a zsidók királyát bocsássam nektek szabadon?
Ez a Barabás lázadásért és gyilkosságért került börtönbe. Tehát a helytartó nem azt mondja, hogy szabadon engedem a názáreti Jézust, mert ártatlan, hanem a népnek ad jogot a választásra Barabás és Jézus között. A papok és az írástudók addig izgatták a tömeget, míg egy emberként ordították: -Barabást!
-Mit csináljak tehát Jézussal, kit Krisztusnak mondanak?
-Keresztre vele!
-Semmi okot nem találok benne a halálra, megfenyítem és elbocsátom.
A félrevezetett tömeg egyre jobban fenyegetőzött, gyűlölettel, dühvel ordította:
-Feszítsd meg őt!
Pilátus vizet hozatott, megmosta kezeit és így szólt:
-Én ártatlan vagyok ennek az igaznak vérétől!
De a zsidók így válaszoltak:
-Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken.
Gondoljatok bele, Engesztelőim, hogy bizony Isten elfogadta ezt a rettenetes átkot választott népétől. Sok üldözést kellett elviselni a zsidóknak eddig és majd ezután is. Emlékezzetek a holokausztra!
Pilátus hivatalánál fogva megvédhette volna Jézust, de gyönge, gyáva, önző ember volt, félt a lázadástól, többre tartotta kényelmét, nyugalmát az igazságnál. Átadta a katonáknak, hogy megostorozzák. A kivégzés előtt ezt szokták tenni a bűnösökkel.
Pilátus udvarában volt egy ostorozó oszlop vérfoltokkal tarkítva. Odavezették és ráparancsoltak, hogy vetkőzzön. Nemcsak a fehér ruhát kellett levetnie, amit Heródes ráadatott, mint a bolondok öltözetét, hanem saját ruháját is az utolsó darabig. Így lemeztelenítve egész testét elöntötte a szégyenkezés pírja. Kigúnyolták, újjal mutogattak rá. Ezt a szégyent is vállalta az emberiség bűneiért, hogy miattuk kiengesztelje a Mennyei Atyát. Erősen hozzákötözték az oszlophoz, hogy moccani se tudjon, úgy megszorították a köteleket, hogy belevágódtak a húsába, és elzárták az ütőereket, aminek következtében feldagadtak a karjai, lábai. Hogy a félelmet növeljék benne, felmutatták arca előtt a szörnyű ostorokat. Egy-egy nyélen több bőrszíj lógott és azok végeire vasgömbök, vasszegek, kampók és éles csontok voltak erősítve. Először hátulról kezdték el verni eszeveszett erővel. Ó, drága Üdvözítőtök mekkora fájdalmakat élt át! Hiszen ott voltak testén az előző ütések sebei, melyeket kíméletlenül felszakítottak, és új ostorcsapások zuhogtak rá. A gonosz lelkek szították a gyűlöletet a katonákban, és egymást váltva, hosszú ideig kegyetlenkedtek vele. Majd elvágták kötelékeit és Ő egészen kimerülve a szenvedéstől és vérveszteségtől beleomlott saját vére tavába. Fölemelték, és most megfordítva is odakötözték, és elölről folytatták a kemény ütlegelést. Az arcát sem kímélték. Szeméből, szájából, orrából patakzott a vér. Melléből, hasából, combjából, lábszáraiból húscafatokat szakítottak ki. Bármelyik közönséges ember már belehalt volna ebbe a szörnyű ostorozásba. Csak azért hagyták abba a kínzói, mert féltek, hogy még meghal a keresztrefeszítés előtt. Újra eloldozták az oszloptól, és majdnem élettelenül zuhant a földre. Minden erejét összeszedve felült és négykézláb ment ruhája felé, hogy felöltözzön. De a gonosz poroszlók úgy játszadoztak vele, hogy mikor már elgyengült ujjai között volt, elrúgták előle. Ezt néhányszor megismételték, majd hagyták végre felöltözni.
Drága Engesztelő Gyermekeim! Egy misztikus jelenetnek lesztek tanúi és résztvevői. Ez a terem a pretórium udvarává változik. Középen áll az ostorozó oszlop és előtte reszkető Megváltótok. Parancsszóra leveszi ruháit, kezeivel próbálja eltakarni magát a bámészkodó, gúnyolódó emberek kíváncsi szem elől. Így szól hozzátok:
-Drága együttérző Engesztelőim! Jöjjetek közelebb, alkossatok szoros gyűrűt körülöttem! Takarjátok el mezítelenségemet. Így enyhítitek a szégyent, amit érzek a tisztátalan életet élő felebarátaitok miatt. E megaláztatással elégtételt adok Atyámnak a hiányos, kihívó, ledér öltözetű nők szemérmetlenségéért, a paráznák bűneiért, akik rendezetlen kapcsolatokban élnek, a házasságtörőkért, a fajtalankodókért, a bűnös szex filmekért és képeslapokért, kártyákért, a testüket áruló lányokért és fiúkért. Menjetek, Kicsinyeim, most engedjétek, hogy az oszlophoz kötözzenek. A katonák megragadják az ostorokat és ti legbátrabb, Fiaim felálltok, és ki akarjátok csavarni a kezükből a rettenetes szerszámokat, de mintha levegőt érintenétek, átmegy a kezetek rajtuk. Hiszen ez képzeletben történik. Ugyanis a 2000 évvel ezelőtti eseményt megengedem, hogy mainak érezzétek. El kell viselnetek, hogy lelki szemeitek előtt számtalanszor lesújtanak Rám. Egyiketek könnyekkel küszködve így szól:
-Uram! Engedd, hogy átöleljem hátadat, és helyetted inkább engem üssenek! Hiszen én bűnös vagyok és Te ártatlan.
-Gyere Fiam! Hálás vagyok áldozatos szeretetedért. Majd közületek jön a második, a harmadik, a negyedik jelentkező és végül mindnyájan Egyiketek se marad ki az áldozatvállalásból. Ó, milyen sokat enyhítettetek ostorozásomon! Drága Követőim! Az igaz, hogy ezzel kifejeztétek a szenvedésemmel való együttérzéseteket, de ha a mai ostorcsapásoktól meg akartok védeni, melyeket gyermekeim bűnei okoznak, akkor mentsétek a bűnösök lelkeit, akik életvitelük miatt a pokol felé haladnak. Minden halálos bűn egy mély ostorcsapás a testemen, új és új seb. Minden bocsánatos bűn egy kisebb ütés. Ha nem akartok új sérüléseket szerezni Nekem, óvakodjatok a bocsánatos bűnöktől is!
Tudjátok-e, Kicsinyeim, mit tettem e kíméletlen ostorozás alatt? Nem sajnálgattam magam, nem sírtam, hanem szüntelenül imádkoztam egyenként minden emberért, aki élt, él és élni fog ezen a földön. Arra kértem az Atyát, hogy ezzel az ostorozással megfizethessem adósságaitokat bűneitek szerint. Könyörögtem, hogy el tudjam viselni ezt a vérfürdőt, hogy még többet szenvedhessek, hogy terveit megvalósíthassam a kereszten. Lehet, hogy nem hiszitek el, de az ütlegelések alatt hívtam a jövő nemzedékeket, titeket is személy szerint, akik most itt ültök, hogy gyakran szemléljétek szenvedéseimet, elmélkedjetek rajta, hogy lássátok, mibe kerül nekem üdvösségetek! Nézzetek Engem, Testvéreteket és Isteneteket, hogy milyen sokat vállaltam értetek!
Míg fáradhatatlan dühvel ütöttek a katonák, láttam magam előtt a megátalkodottakat, hitetleneket és közömbösöket, és összeszorult szívvel, keserűen gondoltam arra, hogy kemény szívüket nem hatja meg ennyi fájdalom és vér, amit értük elviseltem. Nekik az Én ostorozásom nem jelent semmit. Talán hiába volt minden áldozatom számukra? Nem hiába! Mert, ha ti, Követőim imádkoztok, böjtöltök, zarándokoltok és különböző lemondásokat és szenvedéseket ajánlotok fel értük, meg fogjátok menteni Nekem őket. Különösen kedves Atyám előtt, ha Velem együtt kéritek Őt, hogy bocsásson meg az olyan gyermekeinek, akik nem tudnak bocsánatot kérni bűneikért.
Kedveseim! Már nincsenek itt az Engem kínzó katonák, csak ti meg Én. Véres ruhám magamra öltöttem. Vértócsában állok mezítláb. Őrangyalaitokat szólítom, akik egy kicsi égi kehellyel sorakoznak előttem. Szentséges vérem tavába bemerítik edényeiket és viszik hozzátok. Fejetekre öntik. Ez a szent Vér bevon benneteket tetőtől talpig. Beszivárog lelketekbe, és védőpáncélt képez külső és belső ellenségeitekkel szemben. Ahogy ott állok vérbe-öltözötten, a terem mennyezetén egy kis rés támad, a Mennyei Atya egy fényes sugárral borít be Engem, és a távolból, mint egy szózat a következő hallatszik:
-Legszentebb Fiam! Eme megostorozással megdicsőítetted magad és Engem.
Végül Én, a Szentlélek Isten zárom e tanítást. Köszönöm figyelmeteket, és megáldalak benneteket az együttérző szeretet lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Mennyei Atya: Jézus élete LVII. Töviskoronázás
Mennyei Atya: Drága Engesztelő Gyermekeim, ma Én, Mennyei Atyátok folytatom Szent Fiam szenvedéseinek történetét. Nagy szeretettel köszöntelek, és fenséges fejemen most nem korona van, hanem egy fénylő, aranyszínű töviskoszorú, Jézus töviskoronájának tökéletes mása. Leveszem és körbeviszem közöttetek. Egy-egy tövis 5-6 cm hosszú és nagyon hegyes. Annak a jelképe, hogy Én, az Atya együttszenvedtem Szent Fiammal. Minden fájdalmát átéreztem a lelkemben. Miért aranyszínű? Mert Jézus, a második isteni Személy a fájdalmas töviskoronázás türelmes viselésével megdicsőített Engem az Égben. És most hallgassátok, mi történt az Én engedelmes, drága Fiammal.
Miután a kegyetlen ostorozást követően megengedték neki, hogy felvegye véres ruháját, nem hagyták pihenni egy percig se, hanem teljesen legyengülve, támolyogva elhajtották a belső udvarba. Keményen ráparancsoltak, hogy vetkőzzön. Engedelmesen, az ostorozás sebeit felsértve újra vállalta a meztelenség szégyenét. Ó, mennyi rosszakaratú ember kísérte és nézte őt: farizeusok, a főpapok leghitványabb szolgái, római katonák és mindenféle kíváncsiskodó népség. Mutogattak rá és gúnyolták a szemérmessége miatt. Hoztak egy vérfoltos, piszkos vörös katonaköpenyt és koronaként egy töviskoszorút, melyet olyan gonoszul fontak össze, hogy nagy tövisei befelé álljanak. Az egyik katona nádpálcát adott át a hóhéroknak. Tudjátok-e Engesztelőim, kik találták ki, hogy a hóhérok a „zsidók királya”-ként kigúnyolják? A farizeusok. Azért, hogy úgy állíthassák Pilátus elé, mint aki a zsidók királya akart lenni. Ott volt egy ledőlt oszlop alja, mely megfelelt „trón”-nak. Tele rakták törött cserepekkel, és hogy még nagyobb fájdalmat okozzanak neki rálökték. Jézus felszisszent a fájdalomtól, ösztönösen próbált felemelkedni, de a két leggonoszabb pribék odament és vállára nehezedve jól belenyomták. Még büszkék is voltak aljasságukra. Körülnézett szegény elgyötört fiam, de egyetlen együttérző arcot se látott a jelenlévők között. Hirtelen meglátta Édesanyját és Jánost egy oszlop mögött rejtőzködve, félvén, hogy elzavarják őket. Legszentebb Leányom arca tükörképe volt Jézus szenvedésének. A szeme beesett, karikás volt, vérvörös a sok sírástól. Ő mindent a lelkében szenvedett el, amit Fia testében és lelkében. Most következett a legborzalmasabb. Hozták a töviskoronát és kegyetlenül a fejébe nyomták. E pillanatban hallottam, amint Szent Fiam gondolatban kért Engem, hogy ezt a hallatlanul fájdalmas kínt segítsek Neki kibírni. Meghallgattam. A pribékek két botot hoztak és körbe-körbe a koponyacsontjáig beleverték a koszorút. Mindenütt egyszerre érezte fájdalmas döféseket. Teste remegett a rettenetes kíntól, de ajkai zárva maradtak. Egy szisszenést se lehetett hallani. Szűz Mária ezt látva oda akart szaladni hozzá, de János szorosan tartotta a vállainál fogva. Igen. Teljesítettem Jézus kérését. Isteni erőmnél fogva nem engedtem belehalni. Ó, Gyermekeim! Ekkora mérhetetlen fájdalomnak még a felét se bírtátok volna ki. Ő Isten Fia, ti pedig teremtményeim vagytok. Neki be kellett teljesíteni közös terveinket, a Megváltást, a szenvedés kelyhét fenékig ki kellett ürítenie, nem halhatott meg idő előtt.
Drága Kicsinyeim! Kérlek benneteket, hogy ne fásuljon el szívetekben soha a töviskoronázás ténye. Elmélkedjetek és szemlélődjetek róla. Kínjaim láttán gondoljatok bele, milyen sokba kerültek Jézusnak a ti bűneitek. Milyen rettentő mértékben mérem szeretetemet irántatok, Teremtményeim, hogy megengedtem, hogy Fiammal, az Én elsőszülöttemmel ezt tegyék. A töviskoronázást szemlélve két érzés uralkodjon szívetekben: a bűnbánat és részvét. Ha kértek rá, megadom a kegyelmet, hogy a töviskoronázást ne úgy nézzétek, mint 2000 év előtti eseményt, hanem úgy, mintha most történne. Sokszor azért imádkozzátok gépiesen, mert Jézus szenvedései sok-sok emberöltővel ezelőtt történtek.
Képzeljétek el a túlvilágot! Ott nincs múlt, jelen és jövő. Ott mindig ma van. Szent Fiam nyilalló fájdalmai, arcán végigömlő Vére ezekben a pillanatokban történik. A Mennyben a szentek és angyalok hálásan és szüntelenül dicsőítik Őt a kínokért, amit a töviskorona okozott. A szentek már tudják, hogy e nélkül nem üdvözülhettek volna.
Mély szomorúság fog el Engem, Atyátokat, mikor látom, hogy teremtményeim tömegei semmibe veszik a temérdek szenvedést, amit Megváltójuk elviselt értük. Nem is beszélhettek nekik erről, mert csak kinevetnek titeket. De ti, Kincseim, bízzatok irgalmamban, imádkozzatok értük. Ha ti felajánljátok Nekem a töviskoronázás nyilalló kínjait az Ő Szentséges Fejében azokért, akik nem értékelik és nem hiszik el, rátok való tekintettel, lelkük nem vész el.
Tovább mondom nektek Üdvözítőtök gyötrését. Nem elég, hogy kimondhatatlan nagy fájdalmakat okoztak Neki a fizikai, testi kínzásokkal, hanem lelkileg is alaposan megalázták. Kormánypálcaként nádat nyomtak összekötözött kezébe, mintegy nevetségessé téve ezzel, hogy Ő királynak mondja magát. Hiszen megjegyezte, hogy az „én királyságom nem e világból való”. Hangosan, nevetve jegyezték meg:
-Most aztán igazán király vagy, amint annak is hirdetted magadat. Egyenként gúnyolódva elé járultak és így köszöntötték:
-Üdvözlégy, zsidók királya!
A Sátán és szolgái ott settenkedtek a gonosz pribékek és nevetgélő katonák körül. Egyre több aljasságra kísértették őket. Nem voltak benne biztosak, hogy Jézus a Messiás, Isten Fia, de azért gyanakodtak erre. Végtelenül bosszantotta őket, hogy minden kínzást némán tűr, és ezt jelnek tekintették. Arra gondoltak, hogy egy egyszerű teremtmény védekezne, szitkozódna, ordítozna. De ha Isten Fia, miért hallgat, miért nem csap oda hatalmánál fogva? Ez az ördögök előtt rejtély volt. Tehetetlenségükben nem tudtak mást kitalálni, mint mindig újabb és újabb gyötréseket súgtak a hóhéroknak, a katonáknak és a körülálló bámészkodóknak. Az egyik ember odament, megragadta az egyik tövist és annál fogva forgatni kezdte a fején a töviskoronát. A vér azonnal elborította arcát, haját, hiszen erőszakosan felszakított fejsebeit, újakat képezve. Az Én bátor Fiam ezt is hang nélkül tűrte. Gondoljatok bele, hogy ha egy teremtményem halálos bűnt követ el, ma ő is ezt teszi szeretett Megváltótokkal: megpördíti Szent Fején a töviskoronát, és Ő ezt a lelkében érzi. Elég hozzá egy káromkodás, egy rágalmazás, egy vasárnapi szentmisemulasztás, egy gyilkosság, egy abortusz stb., és az illető új sebeket okoz neki.
A gonosz démonok nem hagyták abba a szörnyű sugallatokat. Volt a nép közül, akit arra ösztönöztek, hogy a katonai vaskesztyűvel a tövisek tetejére csapjon. Volt, aki ököllel lesújtott a vállára, a karjára, a lábszárára. Ettől aztán öklük Jézus vérétől vöröslött. Látnia kellett Megváltótoknak, hogy az Ő végtelenül értékes Szent Vérét szétfröcskölik és koszos ruhájukba törlik. Nekem, Atyátoknak erről eszembe jut valami. Nem egyszer látom, hogy felszentelt szolgáim közül valaki részegen misézik. Az átváltoztatás után egy esetlen mozdulatával fellöki a Szent Vér kelyhét, melynek tartalma végigcsorog az oltáron, lefolyik a földre és a pap piszkos cipőtalpával benne támolyog és tocsog, majd elcsúszik és ott fekszik szétkenve ruhájával a legtiszteletreméltóbb Vért. Mit tesznek szegény hívek? Odaszaladnak hozzá, felemelik és beviszik a sekrestyébe. Az ő talpukon is ott marad parányi foltja a vérré változtatott bornak és a szentmise után lépkednek vele a piszkos aszfalton. És mi történik az oltárterítőbe ivódott Szentséges Vérrel? Viszi a sekrestyés és kimossa, kicsavarja, megsemmisíti az Eukarisztiát.
Drága Kincseim! Titeket, akiknek Jézus Krisztus Szívetek Királya, meghívlak egy misztikus történésre. Csukjátok be szemeteket, és nyissátok ki lelki szemeteket! Nézzétek, itt ül előttetek Megváltótok vérbe-fürödve, tövissel koronázva, bíborköpenyben, nádpálcával a kezében. Ó, milyen megrendítő látvány! Atyai Szívem beleborzong és vérzik, hogy mit műveltek Egyszülöttemmel. Kínzói eltűntek, itt csupa együttérző baráttal van körülvéve. Nem egyedül jött, vele van Édesanyja. Ott térdel előtte és ölébe hajtja bánatos fejét. Majd feláll és felétek fordul. Homloka véres lett Jézus kezétől, szeméből patakokban hull a könny és elcsukló hangon szól hozzátok:
-Kicsinyeim! Azért jöttünk közétek, hogy elmélyítsük bennetek a bűnbánat és együttérzés kegyelmét. Emlékezzetek vissza tanításunkra, hogy már az ítéletnél ott voltam Jánossal és Mária Magdolnával. János megfogta a karomat, hogy elég a fájdalmakból, ne nézzem tovább. Felajánlotta, hogy hazakísér és a szent asszonyokra bíz. Én sírvafakadtam és kértem, maradjon mellettem, mert mindent látni akarok, amit Fiammal tesznek. Végignéztem az ostorozást és utána a töviskoronázást. Közelebb akartam menni, de a katonák durván hátralökdöstek. Volt köztük egy szelídebb, megfogta a karomat és egy oszlop mögé rejtett minket és így szólt:
-Innen nézzétek, innen már nem zavarnak el titeket.
Mondtam, hogy az édesanyja vagyok a Názáretinek. Ezen annyira meghatódott, hogy marcona katona létére megsimogatta az arcomat. Később egyike volt azoknak, akik Jézus halála után, mikor a lándzsát kihúzták oldalából, Cassziusszal együtt megtért. A „koronázás” alatt két ízben vesztettem el eszméletemet. Először, mikor botokkal beverték a töviskoronát, másodszor, mikor kíméletlenül forgatták a fején.
Most figyelmeteket Szent Fiamra terelem. Emlékezzetek vissza régi megbánt, meggyónt bűneitekre és képzeljétek el, hogy mindannyiszor, amikor elkövettétek, tövist szúrtatok a fejébe. A bocsánatos bűnnel kis tövist, a súlyos bűnnel nagy tövist. Ó, milyen fájdalom lelketeknek, hogy még mindig előfordulnak nálatok bocsánatos bűnök, mint gyarló, esendő gyermekeinknél. Lélekben térdeljetek le, és szívből bánjátok meg ezeket a bűnöket. Tekintsetek Jézusotokra! Mit tesz? Töviskoronája által okozott sebeiből fényes piros sugarakat bocsát bűnbánattól szenvedő szívetekbe, és kegyesen letörli velük a régi és új bűneiteket. Ez azt jelenti, hogy bűnbánatotok őszinte volt, és Ő elfogadta. Ezután az együttérzéseteket akarjuk növelni. Jézusnak minden mozdulat fájdalmat okoz, most mégis felemeli töviskoronától nehéz, elgyötört fejét, és ezt kérdezi tőletek:
-Akarjátok-e szenvedésemet enyhíteni? …Boldog vagyok, hogy végre Engem nagyon szerető barátaim vesznek körül. Jöjj, drága áldozatos fiam barátoddal, aki szintén nagyon szeret Engem. Hozzatok egy fogót. Töviskoronám hátul van drótokkal összeerősítve. Óvatosan vegyétek le róla, nehogy megszúrjátok kezeteket! Megszabadítottatok e nehéz tehertől. Máris jobban érzem magam. Álljatok ide Elém! Mutassátok kezeteket! Majdnem minden ujjatokat megszúrták a tövisek. Még meg vagyok kötözve, ezért emeljétek ajkamhoz ujjaitokat, hogy hálacsókjaimmal meggyógyíthassam. Ezután két szerető, engesztelő kislányomat hívom. Jöjjetek, hozzatok egy kést magatokkal és kötelékeimtől szabadítsátok meg elzsibbadt kezeimet. Ó, mennyivel jobb most! Gyertek kicsiny segítségeim, nyújtom felétek két karomat, melyekbe kezd visszatérni az élet, és tenyeremmel megsimogatom kedves arcotokat. Most titeket szólítalak fájdalmaim enyhítésére három drága Kislányom: te hozz egy vízzel teli tálat, te kicsim, szivacsot és sampont, törölközőt, te harmadik segítségem, illatos balzsamot fejsebeimre! Mossátok meg hajamat, arcomat, tisztítsátok meg sebeimet és kenjétek be gyógyító balzsammal. Jöjjetek! Hajtsátok ölembe fejeteket, hadd simogassam meg köszönetképpen e szeretetteljes feladat elvégzéséért. Gyermekem, te vagy a következő. Itt van a földön mellettem piszokban és vérben ázva a ruhám, amit levetettek velem. Kérlek, vidd el és mosd ki szép hófehérre, szárítsd meg és hozd vissza! Közben jöjjetek hárman segítőkész engesztelőim! Vegyétek le a piszkos, véres katonaköpenyt, mely aranypalástként szolgált, és mosogassátok le agyonostorozott hátamat, mellemet, karjaimat. Hajoljatok fölém, hogy köszönetül az alapos és kíméletes mosdatásért arcotokra egy-egy szeretetcsókot leheljek. Már csak a lábam sajog a sok ütlegeléstől, összetaposástól. Ti ketten, legalázatosabb gyermekeim, hozzatok egy lavort meleg vízzel, szappant, törölközőt és mossátok meg elgyötört lábaimat. Kicsiny Mária Magdolnáim, köszönöm a felfrissítést. Nagy szeretetemben megsimogatom kezeiteket. Közben megérkezett kislányom a kimosott, kivasalt hófehér ruhámmal. Nagy szeretettel Rám adja. Felállok gúnytrónomról. Két angyal az égből leszáll. Az egyik kezében egy rubinttal díszített aranykorona van, a másik egy díszes aranypalástot hoz. A Mennyből leereszkedik egy díszes trón és Én, mint Királyotok helyet foglalok rajta.
Ti mindannyian, ahányan csak vagytok térdre borultok előttem és egyszerre így kiáltotok:
-Üdvözlégy Jézus Krisztus, Ég és Föld Királya.
Itt áll mellettem Atyám és Mennyei Édesanyátok. Mindhárman felemeljük áldást osztó jobbkezünket és szeretetünkben megáldunk benneteket a bűnbánat és együttérzés kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében . Amen
Szűzanya: Jézus élete LVIII. Keresztrefeszítésre ítélve
Szűzanya: Drága Engesztelőim! A mennyezet megnyílt és egy fényes fehér felhőn leereszkedtem közétek. Halvány szürke ruhát viselek és egy sötétkék köpeny borít be engem, a hajamat is befedi, csak az arcom és kezem látszik ki alóla. Éppen olyan öltözékben vagyok, mint akkor régen szent Fiam elítélésekor. Arcomon szomorúság és fájdalom tükröződik, mert vissza kell emlékeznem arra az igazságtalan eljárásra, a sok gonoszságra, gyűlöletre, ami körülvette az Én imádott, ártatlan, forrón szeretett Jézusomat.
Gyermekeim! Hallottátok az elmúlt hetekben, milyen embertelenül bántak Vele az ostorozás és a töviskoronázás alatt. A farizeusok és a pribékek elégedetten néztek végig felismerhetetlenségig megkínzott, vérben ázott arcán, alakján. Úgy gondolták, ha ebben az állapotban vezetik Pilátus elé, be fogja látni, hogy milyen semmitérő, hitvány ember áll előtte, egy közönséges bűnöző, akik már alaposan megkapta megérdemelt büntetésének egy részét, és ez a látvány majd arra ösztönzi, hogy halálra ítélje. Ahogy ott ült, töviskoronával a fején, véres katonaköpennyel a vállán, távolról néztem, mi következik. Keményen ráordítottak: „Felállni! Most megmutatjuk a helytartónak, hogy milyen „előkelő” király vagy.” Kötelekkel megkötözve, ütlegelve hajtották a pretórium épülete felé. Minden ütésnél összerándult anyai szívem. Pilátus, mikor eléállították a megkínzott embert, elborzadt azon, hogy milyen kegyetlenül elbántak vele. Azt hitte, hogy a zsidók most már dühükben lecsillapodnak, és nem fogják követelni a halálát. Kérdezgetni kezdte Jézust a vádakat illetően és meg volt győződve arról, hogy ártatlan. Az erkélyen a nép elé állította, láttam, hogy a rongyos vörös köpenyt kissé lehúzza válláról olyan céllal, hogy részvétet keltsen iránta a népben, majd dühösen így szólt: „Íme az ember!” Mintha ezt akarta volna mondani: „Mit tettetek ezzel a szerencsétlennel? Úgy szétmarcangoltátok, hogy felesleges elítélni, mert a kínzások következtében már úgy sem bírja sokáig.” De a farizeusok és őket követően a nép csak kiáltozta: „El vele, parancsold meg, hogy feszítsék keresztre!” A tömeg szinte meg volt babonázva. A farizeus papok körbejártak közöttük és Jézus ellen bőszítették. Körülnéztem, kik kiabálnak ellene, és közülük nem egyet felfedeztem olyat, akit meggyógyított leprából, vakságból, bénaságból. Milyen hamar elfelejtették a sok jót, amit velük tett! Láttam, hogy Szent Fiamnak is hogy fáj ez a hálátlanság.
Kicsinyeim! Tudom, köztetek is vannak olyanok, aki önzetlenségből kisegítik és megvigasztalják a rászorulókat, és mikor ők kerülnek szorongattatott helyzetbe, ellenük fordulnak és ellenségeivé válnak. Ilyenkor azt élitek át, amit Jézus a hálátlanokkal. Tegyetek úgy, mint Ő, a ti Mesteretek! Nem hánytorgatta fel nekik a sok jót, nem emlékeztette őket hálátlanságukra, hanem imádkozott értük és hatalmas szenvedését bűneik megbocsátásáért felajánlotta Atyjának. Boldog, aki nem vár földi hálát felebarátaitól, mert az gazdag jutalmat kap érte a Mennyben.
Ó, Gyermekeim! Milyen ravaszul félrevezették Jézus kortársait, akik áhítattal hallgatták tanításait, ámultak csodatételein. Papjaik elhitették velük, hogy szemfényvesztő, varázsló volt, és az ördög által műveli a csodáit. Az egyszerű emberek úgy érezték, hogy igazuk van a papoknak és írástudóknak, mert csaló volt és hamis próféta. Így aztán úgy látta, honfitársai elhagyták. Még az apostolai se kísérték el az ítéletre, csak János, Mária Magdolna és Én.
Ma is vannak igaz próféták, Isten hírnökei, akik hiába próbálják Jézus szent szavait közvetíteni. Eleinte hallgatnak rájuk, de azután jönnek a nagyfelkészültségű teológiai ismeretekkel rendelkező emberek, akik „Isten nevében” a választottat hiteltelenítik, rágalmakat szórnak rá, elmebetegnek állítják be, vagy hamis prófétának. Így aztán egyre több ember, aki eddig követte Isten eszközét, kiábrándul belőle.
Visszatérve Szent Fiam történetéhez – ahogy múlt héten hallottátok a tanításban – a helytartó választási lehetőséget tárt a nép elé: „Jézus vagy Barabás?” Ezt harsogta rá a felbőszült, felizgatott tömeg: „Éljen Barabás, és haljon meg a názáret
