">
ÉGI ÜZENETEK 2013.06.04 Szűzanya: Szentmise IV.
Szűzanya: Drága Gyermekeim! Édesanyai szeretetem összes melegével köszöntelek benneteket. Boldog vagyok, hogy eljöttetek és érdeklődéssel hallgattok Engem. Folytatom a sorozatunkat a Szentmiséről, mely az Egyház első és legfontosabb liturgiája. 1.) Először arról fogok beszélni nektek, hogy melyik paphoz érdemes szentmisére járni.
Egy példával kezdem. Kendereskútja egy kicsi alföldi falu új plébánost kapott. Az előzőt egy nagyobb városba helyezték, ahol kezdett a hitélet kihalni, és szükség volt egy rátermett, lánglelkű, nagy tapasztalatú lelkipásztorra. Éppen vasárnap van, az új pap tartja a szentmisét. Három asszony egy irányban mennek haza: Juliska, Anna és Rózsika. Anna így szól: „Én ezután inkább a közeli Gácsalmásiba fogok járni vasárnaponként. Észrevettétek, hogy ez az új pap, hogy összecsapta a szertartást? Hadarva beszél, alig értettem valamit az evangéliumból.” „Igazad van – mondja Rózsika – a szentbeszéd is nagyon rövid volt és semmitmondó. Emlékezzetek vissza, hogy a mi János atyánk az átváltoztatáskor milyen sokáig és milyen áhítattal tartotta a levegőben a Szentostyát és a kelyhet a Szent Vérrel! Ő csak egy pillanatra emelte fel. Az egész szentmise 30 percig tartott.” Juliska, aki eddig hallgatott, így válaszolt: „Idefigyeljetek! Ez a pap más vérmérsékletű, más alaptermészetű. Talán még nem kapott annyi kegyelmet Istentől, hiszen még olyan fiatal. Nem az számít, hogy hogyan tartja a szentmisét a pap, mindenképpen érvényes, teljes értékű a hívek számára.”
Drága Gyermekeim! Juliska jól látja ezt a kérdést. Ha Krisztus azt akarta, hogy keresztáldozata örökké jelen való legyen, akkor ezt nem erre vagy arra a papra bízta, hanem Egyházára, az Ő titokzatos Testére, akiben Ő maga működik. Tehát a szentmise más és több, mint ahogy a papok gyarlóságuk arányában celebrálják. Mint ahogy szent Ágoston a keresztelésről mondta: „Péter keresztel? Nem. Jézus az, akik keresztel.” Ezt Én is mondom: „A pap-e az, aki olvassa az evangéliumot és mondja a szentbeszédet? Nem, hanem maga Jézus Krisztus. A pap-e az, aki végzi a felajánlást és átváltoztatást? Nem, hanem Jézus. A szentmise végén a pap-e az, aki megáld benneteket? Nem, hanem Jézus Krisztus, személyesen. A pap csak helyettesít, ő az eszköz. Tehát a miséző pap bármilyen tehetséges vagy tehetségtelen, bármilyen lanyha vagy buzgó, az általa mondott szentmisében egyaránt megújul Jézus Krisztus keresztáldozata.
Higgyétek el, Gyermekeim, minden szentmisén Én is ott vagyok a szentélyben, mindent közelről látok. Ha áhítatot és összeszedettséget tapasztalok a miséző pap fiam mozdulataiban, szavaiban, lelkében, akkor repes a szívem a boldogságtól. De ha azt látom, hogy közönyösen, unottan, sietve mondja el a misét az illető pap, elszomorodok Szent Fiammal együtt. De ő olyan irgalmas hozzátok, hogy az ilyen lélek nélkül misézőknek is a szavára leszáll az oltárra. Miért? Hogy a szentáldozásban nektek adhassa magát.
Kendereskútján teltek a hetek és a hívők kezdték megszokni az új plébános miséző szokásait. De egyik vasárnap reggel történt valami. Képzeljétek csak, az én pap fiam bizonytalan léptekkel jött be és akadozva, szavakat ismételve olvasta fel Isten igéjét. A prédikáció elmaradt. Mikor a ministráns öntötte a bort és vizet a kehelybe, alig tudott beletalálni, mert az atya el-elszédült és mozgott kezében a kehely. A legnagyobb botrány akkor történt, mikor az átváltoztatás után kezében a kehellyel megbotlott a szőnyegbe, és a Szent Vére egy része kiömlött az oltárterítőre. Én, a ti Édesanyátok ott álltam mögötte és láthatatlanul megmentettem a kehely többi tartalmát. Szegény hívek felszisszentek, sírtak, sóhajtoztak. A szentmise végén kifelé menet megbotránkozva, felháborodva tárgyalták az ügyet. Felmerülhet bennetek a kérdés, drága Kicsinyeim, hogy az ilyen illuminált állapotban mondott szentmise érvényesnek számít-e a résztvevő híveknek?
Megnyugtatásul mondom nektek, hogy nagy irgalmában Isten az ilyen méltatlan szentmisét is elfogadja. Nem kell utána máshová templomba menni. Lehet gyarló, vagy éppen bűnös a misét kiszolgáltató pap, ha a Jézus által előírt szentségi jelek megtörténnek (a felajánlás és átváltoztatás szavai és mozdulatai), akkor a szentség létrejön, akkor nyugodt szívvel szentáldozáshoz járulhattok.
Vannak templomba járók, akik csak a hagyományos, orgonás szentmisét szeretik, mert fenségesebbnek, Istenhez méltóbbnak tartják. Másokat a gitáros misék vonzanak, karizmatikus tartalommal vegyítve. Pap fiaim is különbözők. Egyesek hűségesen követik minden szavukkal és mozdulatukkal a régi hagyományt. Vannak, akik az önmegvalósítás érdekében formai újításokat vezetnek be. Bízzatok abban, amit mondok! Nem a pap stílusa, egyéni szokásai számítanak, hanem, hogy a Jézusi szentségi jelek működjenek. Tehát fogadjátok el saját lelkipásztorotokat olyannak, amilyen: Soha nem a pap számít a hívek szempontjából, hanem a szentmise, melyben megújul Krisztus keresztáldozata.
2.) A másik mai témánk, hogy miért kell szentmisére járni. Van két 25 éves barátnő: Orsi és Gabika. Orsi bulikra jár, cigarettázik és váltogatja a barátait. Gabika szolíd, vallásos életet él. Van egy közös hobbyjuk: a festés, rajzolás. Együtt járnak egy képzőművészkörbe és nyaranként művésztelepre. Ez köti össze őket. Egyik vasárnap délután Orsinál találkoznak. Szóba kerül a vasárnapi szentmise.
– Mondd, Gabikám, már megint templomban voltál? Nem sajnálod ezt a pihenőidőt? Inkább jöttél volna el velünk úszni. Az egész heti ülőmunka után, olyan jól kimozogtuk magunkat Danival. Tulajdonképpen minek jársz szentmisére? Ugye emlékszel, hogy engem is küldtek a szüleim, míg elsőáldozó lettem, de nekem nagyon unalmas volt. Talán ismeretszerzés céljából mész, hogy a prédikációból tanulj valamit, amit hasznosíthatsz az életben?
– Dehogy is – mondja Gabi – ennél fontosabb célom van a szentmisével. Nem mondom, egy-egy szép gondolat megfogja az embert ott, de itthon a Bibliából és a többi vallásos irodalomból is meríthetek ilyesmit. A szentmise nem tanóra.
– Talán a jó társaságért jársz oda? Bizonyára vannak jóképű, rendes vallásos fiúk és közülük társra találhatsz.
– Hová gondolsz? – válaszol Gabi – Nem ismerkedni megyek. A a közösség sokkal mélyebb és sokkal lényegesebb, mint amit a mi közösségi érzésünk akár csak elképzelhetne. Ott mindenki egy irányba néz, Isten felé, és Benne szeretjük egymást. Az Ő megújuló keresztáldozatát éljük át.
– Esetleg enyhületért, vigaszért mész a misére?
– Az igaz, Orsikám, hogy a szentmisébe az a Jézus fogad minket, aki magához hívja a fáradt szívűeket, hogy megenyhítse őket, de én mégsem azért megyek, hogy csökkenjenek a gondjaim, bajaim. Rábízom Istenre, hogy akkor segítsen, ha akar.
– Mondd, Gabi, ott a templomban valami nagy misztikus élményben van részed? Talán hallasz vagy látsz valamit?
– Á, szó sincs erről. Az igaz, hogy a szentmise a legszebb, legfölemelőbb cselekmény az összes liturgia közül. A pap díszes miseruhában méltóságteljes mozdulatokkal végzi a feladatát, a hófehér ruhás ministránsok olyanok, mint az angyalkák, a csodálatos orgonaszó és közös ének mennyei hangulattal árasztja el a templomot, mégsem azért járok oda, hogy valami élményben legyen részem. Nem azért, hogy meghatódjak, gyönyörködjek és fellelkesüljek, hanem azért, mert tudom és hiszem, hogy e szent misztériumban, a szentmisében megváltásunk műve valósul meg. Hát nem megmondta Jézus? „Aki eszi az Én Testemet és issza az Én Véremet, annak örök élete van.” Azért járok oda, mert azt akarom, hogy valóban Örök Életem legyen. A másik, amiért oda megyek, hogy a szentmisében életem Krisztus életének részévé lesz. Ez úgy történik, hogy a Szentmise felajánló részében egészen átadom magam neki. Valahogy így: „Uram, felajánlom Neked egész életemet, szívemet, lelkemet, testemet, örömömet, bánatomat, szeretteimet, mindent, amivel rendelkezem, mert mindent tőled kaptam.”
Orsi csak ámulva hallgatta ezt a nagy rendíthetetlen hitet és elhatározta, hogy egyik vasárnap elmegy Gabival a szentmisére és a sok mulasztás után, megpróbálja felajánlani magát Jézusnak.
Ó, drága Kicsinyeim! Ha ti mindnyájan Gabikához hasonlóan csak egyetlen lelket tudnátok a vasárnapi szentmisére vonzani, még egyszer annyian lennétek a templomban.
Én, Édesanyátok meghívlak benneteket egy misztikus utazásra. Nyújtom a kezemet, fogjátok meg! Néhány pillanat és képzeletünk szárnyán már ott is vagyunk. Csodálatos a táj. Körben magas sziklás hegyláncok, a csúcsukat hó fedi. Üde, zöld fűvel borított réten állunk. Nem messze az egyik hegy lábánál csillogó patak folydogál. Áll valaki a partjánál és integet nekünk. Elindulunk felé, és az Én Szent Fiam fogad minket fehér ruhában, piros köpenyben, kitárt karokkal. Mintha kérdezni: „Ki szeret Engem?” És ti, Kicsikéim, elkezdtek szaladni Felé. Egyenként megölel benneteket. Kéri, hogy álljatok sorba, és rámutat a patakra: „Nézzétek ez az Örök Élet vize, melynek forrása az Én Szent Szívem. Átléptetek Édesanyámmal a jövőbe, az Új Világba és Én most egyenként megitatlak benneteket az Örök Élet vizével.” Leguggol, egy kelyhet belemerít a patakba, a kezembe teszi és kéri, tegyem az ajkatokhoz. Miután megittátok, szívetek megtelik Jézus iránti mérhetetlen szeretettel és kimondhatatlan vággyal, hogy részt vehessetek egy újvilági szentmisén. Jézus megálld benneteket, és hirtelen eltűnik a szemetek elől. Jöjjetek Utánam, Drágáim! Nézzetek arra! A rét közepén van egy hatalmas, fehér, magas templom. Sok ember halad feléje az úton. Menjünk utánuk. Mire odaérünk, még állóhely is alig van. Ahogy nézünk az oltár felé, a szentély felett a mennyezet megnyílik és nagy fényességben, papi öltözékben megjelenik és leereszkedik Jézus Krisztus, a mi Főpapunk. Ő tartja a szentmisét. Az átváltoztatás szavait megrendülve, áhítattal, térden állva hallgatja a tömeg. Angyalok sokaság imádja velünk együtt az Oltáriszentségben Jézust. Angyalok segítenek Neki áldoztatni. Gyertek, Kicsinyeim! Odaviszlek benneteket az Ő sorába. Mikor odaérünk, így szól hozzátok: „Ó, hát ti vagytok, kadarkúti imahadjáratom lelkes kis csoportja? Mennyire szeretlek benneteket? Köszöntelek titeket templomomban. Miután ittatok az Örök Élet vizéből, nektek adom magamat két szín alatt az Eucharisztiában.” Ezután megáldoztat bennetek, és utánozhatatlan kedvességgel mindegyiketeknek megsimogatja az arcát vagy fejét. A Szentmise végén minden embert és angyalt megáld. Nyújtsátok kezeteket, mert visszamegyünk az engesztelés helyére. Búcsúzom tőletek, köszönöm, hogy hosszú tanításomat érdeklődve és türelemmel végighallgattátok.
Édesanyai szeretetemmel mindegyiketeknek egy keresztet rajzolok a homlokára és megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
ÉGI ÜZENETEK 2013.06.11 Szentlélek: Szentmise V.
Szentlélek: Ne féljetek, Gyermekeim, Én vagyok a Szentlélek Isten, a harmadik isteni személy, és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Azért tart még mindig ez a sorozat, mert a szentmise rendkívül nagy jelentőségű és fontos a katolikus keresztények számára. Ez az alappillér, melyre épül az Egyház. Eddig beszéltünk nektek a szentmise alapításáról, mely nagycsütörtökön, Jézus halálának előestéjén történt, az Oltáriszentség alapításának szavairól és Jézus valóságos jelenlétéről a kenyér és bor színében. Arról, hogy a szentmise áldozat, Jézus keresztáldozatának megújulása, hogy hová, melyik paphoz érdemes szentmisére járni, és végül arról, hogy mi a célja a szentmisén való részvételnek. Mindezt bőven, alaposan kifejtettük nektek. Ma, Gyermekeim, szeretném közelebb hozni szívetekhez a szentmise egyes részeit.
Először az előkészületről szólok nektek. Városban nagy lehetőség van, hogy naponta más és más templomba járjatok és változó időpontokban, hol este, hol reggel. A kis falvakban meg kell elégedni azzal az egy alkalommal, ami adva van. Jóska és Erzsike vallásukat szorgalmasan gyakorló házaspár, szeretik a változatosságot. Budapesten élnek. Nyugdíjasok, ingyen utaznak és képesek naponta más és más helyekre járni szentmisére. Még a távoli templomokat is felkeresik busszal, vagy villamossal. Erzsi egyik barátnője, Jutka vasárnap megkérdezi a mise után: Régen láttalak benneteket, csak nem voltatok betegek? –Á, dehogy, csak mi mindig máshova megyünk szentmisére – mondja Erzsike.
– Én mindig ugyanabban az időpontban és ugyanabba a templomba szeretek járni. És tudjátok miért? Mert a sok újdonság és másság: a templom belső elrendezése, az oltár formája, a csillár, a képek, szobrok különbözősége a miséző pap eltérő stílusa nem vonja el a figyelmemet a szentmise belső tartalmáról.
Gyermekeim! Teljesen igaza van Jutkának. A szentmisére járásban nem kell keresni a változatosságot. Jó, ha mindig egy adott templom egy adott szentmiséjére mentek és csak indokolt esetben máshova. Így a megszokott környezetben vagytok, ismerős hívek és falak között. Nem kötnek le a külsőségek, jobban el tudtok mélyedni a szent áldozatban.
Az előkészülethez tartozik az a pillanat is, mikor átlépitek a templom küszöbét. Ott van a szenteltvíztartó. Ez nem külsőség, belső tartalma, jelentősége van. Amikor belenyúltok és megnedvesített újakkal keresztet vettek magatokra, megtisztítjátok, megszentelitek lelketeket, hogy méltókká váljatok a szent cselekményre. A régebbi időben a pap a szenteltvízhintővel végigment a templomon és meghintett vele mindent, padokat, oltárokat, híveket. Isten áldásának harmatát szórta szét. Ez ma már kiment a divatból. Gyermekeim! Mielőtt bementek a padba, térdet szoktak hajtani, hogy a tabernákulumban lévő Oltáriszentséget megtiszteljék. Helyetekre érve, látom, mindig letérdeltek egy kicsit, hogy köszöntsétek a Szentháromságot. Igyekeztek ebben az alázatos testhelyzetben minden világi gondot kiűzni elmétekből és szeretettel Ránk gondolni. Mi égiek nagy örömmel látjuk, hogy egyik-másik helyen szokás a közös rózsafüzér imádkozás valami nemes szándékra. Drága Engesztelőim, ahol nincs ilyen, próbáljátok kiharcolni, mert a szentmise előtti hangos, közös ima értékes kegyelmi ajándékokat terem. Ahol erre nem kerülhet sor, mellőzzétek ilyenkor a fecsegést. Csukjátok be szemeteket és szívből fakadó szavakkal beszélgessetek Velünk, Égiekkel.
És most elkezdődik a Szentmise: bevonul a miséző pap a ministránsokkal orgonaszó és ének kíséretében. Ezt a részt hívjuk introitusnak. Eleinte az introitus egy zsoltárrészlet volt énekelve, de ma már megelégszik az Egyház egy miseénekkel az imakönyvből. Ez a kezdő közös éneklés arra szolgál, hogy szép, megindító, ünnepélyes gondolatokat adjon a híveknek. Az introitus éneklése elején a pap megcsókolja az oltárt. Ha pedig ünnepélyes mise van meg is tömjénezi. Ez sem üres formalitás. Megtiszteli a helyest, ahová a legdrágább és legszentebb dolog kerül: az Oltáriszentség. A tömjén mint kedves illatáldozat a Mennyei Atya felé száll, hódolatotok jeleként.
A hívek köszöntése után a szent liturgia első része a bűnbánati ima: a közgyónás. Egy alkalommal látom, hogy néhányan állnak a gyóntatószék előtt és a 75 éves Sári néni lép be a kapun. Valaki megkérdezi: Maga nem akar gyónni? Ő így válaszol: Minek? Mindjárt kezdődik a közgyónás. Nekem az is elég, Kedveském, nincs már nekem bűnöm.
Ó, Gyermekeim, mennyire téved Sári néni! Éppen most, mielőtt misére indult volna, megalázta és megrágalmazta a menyét, hogy az ő drága fiát megcsalta a postással. És most mély bűnbánat és szentgyónás nélkül oda fog menni áldozni. Nem tudja, hogy a közgyónás nem arra való, hogy az egyes bűneitek megbocsáttassanak, annak a szentgyónás a helye. Hanem arra való, hogy komolyan magatokba nézve, őszintén elismerjétek, hogy bűnösök vagytok. Szent János első levele szerint, aki azt mondja magáról, hogy nincs bűne, magát csalja meg, és nincs benne igazság. Az Úr Jézus szavaival élve: „Aki felmagasztalja magát, megaláztatik.” A közgyónásban ezzel a lelkülettel tárjátok fel bűnösségeteket a Szűzanya, a többi szentek és angyalok előtt.
A közgyónást követi azonnal a Kyrie: az „Uram, irgalmazz!” éneklése. Ez a rövid ének hódolatot fejez ki, hogy Isten az egyetlen Úr, akitől függtök, aki mindent megtehet veletek, aki adja nektek az életet, és bármikor elveheti. Ő az egyetlen, aki irgalmában örök életet adhat nektek. A Kyrie kifejezi Isten előtt kicsinységeteket, gyarlóságotokat, esendőségeteket, nyomorúságotokat és a megváltás utáni vágyakozásotokat.
Ezután következik a Szentmisében a Gloria. Ó, Kicsinyeim, ha tudnátok, mi történik, mialatt ezt énekelitek, nem olyan megszokottan tennétek. Képzeljétek csak, a templomotok ilyenkor megtelik szentekkel és angyalokkal. Mennyei zenéjükkel és csodálatos zengő hangú kórusukkal veletek együtt, térdelve a tabernákulum felé fordulva zengik: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek. Dicsőítünk Téged, áldunk Téged…” A Glória első része a Mennyei Atya dicsőítése. Ki lehet érezni belőle, hogy az Ő dicsősége nem a ti dicséretetektől függ, hanem ez Benne van, valami belső fényesség. Ezért éneklitek: „Hálát adunk Neked a te nagy dicsőségedért.” A Glória második része Jézus Krisztushoz fordul, az Isten Bárányához, aki elveszi a világ bűneit. És az egész a Szentháromság dicséretével zárul.
Ó, Gyermekeim! Ismerem lelketeket, még meg kell tanulnotok a Glória lelkületét. A szavak gépies éneklése még nem engedi, hogy szívetek mélyén valóban, őszintén kívánjátok Isten dicsőségének növekedését. Ezt a szentmise részt akkor fogjátok igazán átérezni, ha egyre közelebb kerültök a tökéletességhez, ha mindig jobban növekszik bennetek az Istenszeretet. Ez pedig csak úgy tud növekedni, ha kiüresítitek önmagatokat lemondásokkal, önmegtagadásokkal és Isten kerül szívetek középpontjába. Minden és mindenki Őutána következik. Ezenkívül úgy tudjátok tökéletesebben énekelni a Glóriát, ha szívetek Királyát még jobban megismeritek: sok-sok imával, Szentírás-olvasással, Üzenetek olvasásával, elmélkedéssel, szorgalmas engesztelésre és napi szentmisére járással, gyakori szentgyónással és napi szentáldozással. De ha mindez megvan, akkor sem tudjátok itt a földi életben Istennek kijáró módon zengeni a Glóriát, csak majd ott fönn a Mennyben, ahol színről-színre látjátok majd Istent. Ezzel a hosszadalmas tanítással csak a szentmise bevezető részét ismertettem veletek. Azért szedem ízekre e legszentebb cselekményt, a szentmisét, amit Jézus Krisztus alapított nektek, hogy amikor részt vesztek rajta, mélyen megértsétek, és át tudjátok élni. Ha értitek, mi történik a mise részei alatt, akkor összeszedettebbek tudtok lenni. Legyetek hálásak nekünk, hogy ilyen alaposan és mélyen bevezetünk benneteket a szentmise rejtelmeibe.
Most pedig kedves Gyermekeim egy nagyon szép dolog következik. Én a Szentlélek Isten azt látom, hogy eltűnik a mennyezet a fejünk felől, és helyette ragyogó kék színben tündököl az égbolt. Nagyon messziről közeledik felénk egy fényes, fehér felhő. Van rajta valami. Mire egészen közel jött, látom, hogy tetején egy díszes arany trón van, melyben a ti Mennyei Atyátok ül. E trón leereszkedik egészen a padlóra. Az Atya királyi öltözékben van. Vállát aranyszínű, csillagokkal borított palást takarja. Fehér, krémszínű ruha van alatta, és annak dús redőit egy aranyöv fogja össze. Fehér haján drágakövekkel díszített aranykorona ragyog, jobb kezében egy kékes-lila színben játszó gömböt tart, mely a világot jelképezi. A baljában egy díszes kormánypálcát. Teljes dicsőségében ül előttünk. Ontja kegyelme fényét szerte-szét, mindannyiatokra. Rengeteg angyal jött vele, és most trónja előtt térdelnek, arcra borulva hódolnak Neki. Ő, a Menny és Föld leghatalmasabb Ura nagy szeretetében és irántatok érzett tiszteletből feláll a trónjáról és így szól hozzátok: „Drága kicsi, engesztelő Gyermekeim! Úgy képzeljétek el, minden szentmisén, még a legeldugottabb falu templomában is, így vagyok jelen. Tekintetemet végighordozom híveimen és belelátok a lelkükbe. Sokan közülük összeszedetten, szívükben hálával és szeretettel élik át a legszentebb liturgia részeit, de vannak, akik csak testileg vesznek részt, gondolataik messze járnak. Számukra az egész szertartás üres külsőség. Hiába próbálom kegyelmem sugaraival záporozni őket, nem nyílnak meg Felém. Kérlek, benneteket, akik mindig nyitott szívvel, lélekkel vagytok ott a szentmiséken, hogy imádkozzatok ezekért a kiszáradt, langyos, szétszórt gyermekeimért, hogy hagyják otthon gondjaikat, problémáikat és legalább a szentmisén foglalkozzanak velünk, Égiekkel.
Van egy másik kérésem is. A „Glóriával”, ahogyan a templomban szoktátok, együtt énekelve dicsőítsetek Engem, Mennyei Atyátokat, Jézus Krisztust, az Isten Bárányát és a Szentlelkemet, aki ezt a mai tanítást adja nektek. Álljatok fel és egyszerre zengjétek:
„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek. Dicsőítünk Téged, áldunk Téged, magasztalunk Téged, hálát adunk néked nagy dicsőségedért. Urunk és Istenünk! Mennyei Király! Mindenható Atyaisten!
ÉGI ÜZENETEK 2013.06.18 Jézus: Szentmise VI.
Jézus: Drága Kicsinyeim, Ne féljetek, Én vagyok a ti Jézusotok. Múltkor a Szentmise egy megható részével foglalkoztunk, a Glóriával. Ezt követi az ünnepélyes napi könyörgés. Zoltán és Sándor a szentmise alatt fönt a kóruson hallgatják a könyörgést. Sanyi odasúgja barátja fülébe, hogy a pap, miért nem aktuális egyházközösségi ügyekben kéri Isten segítségét? Miért általános dolgokért könyörög? Hiszen annyi mindent lehetne kérni a különböző problémákkal küszködő helybelieknek. Pl. itt vannak a rákos betegeink, vagy a falu sok munkanélkülije. Zoltán csendre inti, és ígéri, hogy a Szentmise után meg fogják beszélni. Mikor vége a szertartásnak és kilépnek az utcára, így válaszol: A könyörgés, a szentmisének ez a része, nem magánimádság, és nem a falu plébánosa által megfogalmazott kérés, hanem a pap a liturgikus könyörgések könyvéből meríti. A könyörgés nem a mindennapi élet ügyes-bajos dolgairól szól, hanem az Egyháznak legfontosabb szükségeiről, az üdvösség közös ügyéről, ami minden egyes hívőre vonatkozik. Egy szépen megfogalmazott rövid szöveg, egyetlen összetett mondat. Ebben az ünnepélyes könyörgésben az Egyház hivatalos kérését terjeszti Isten elé. Sándor ezután a Szentmisén más szemmel tekint a könyörgésre. Most, az olvasmány következik. Ez a Szentírásból vett egyik szakasz. Gyakran két olvasmány is van, melyeket zsoltárének választ el egymástól és az oltárlépcsőről egy szólista szokta énekelni. A hívek erre a zsoltárénekre refrénnel szoktak válaszolni. Ezt is úgy kell hallgatnotok és énekelnetek, mint Isten igéjét. Tehát ez a rövid zsoltárének nem csupán egy hangos zenei betét, hanem az olvasmányhoz tartozó tanítói része a misének. Ezt követi az evangélium.
Drága Engesztelőim! Természetesen Én minden szentmisén mindent és mindenkit látok. Ott ül az első padban egy őszhajú nagymama 8 éves unokájával, aki most nála nyaral. A kislányt, aki eddig csendben, fegyelmezetten ült mellette, Andikának hívják. Észreveszi, hogy a pap mélyen meghajol és csendesen mond valamit, majd mindenki feláll. Andi csodálkozva kérdezi: Mit suttog a pap bácsi és miért álltunk fel? A nagymama így felel: Azért hajol meg, hogy kifejezze alázatát és kéri Istent, hogy tisztítsa meg a szívét és ajkát. Nekünk pedig azért kell felállni, mert ilyenkor a papon keresztül maga Jézus szól hozzánk az Újszövetség szavaival. Andi folytatja: Figyeltelek, Mama, hogy most nem keresztet vetettél, hanem valami mást tettél az ujjaddal. – Igen. A hüvelykujjammal kicsi keresztet rajzoltam a homlokomra, ajkamra és szívemre. – Mit jelent ez? – kérdezi Andika. – Ezekkel az apró keresztekkel kifejezzük, hogy amit most hallani fogunk, az evangéliumot, Isten szavait, eszünkkel felfogjuk, ajkunkkal megvalljuk, és szívünkben megtartjuk. Ez a mélyen vallásos nagymama hazafelé menet tovább oktatta érdeklődő kis unokáját:
– Tudod, Andikám, amit Jézus mond az evangéliumban, azt tulajdonképpen nekünk, ma élő embereknek mondja. Amikor a gyógyításáról beszél, mi vagyunk a betegek és minket gyógyít. Nem biztos, hogy konkrétan a lázunkat viszi le, vagy a torokfájásunkat, rákos daganatunkat tünteti el, hiszen a szenvedésre mindenkinek szüksége van, hanem lelki bajainkat is orvosolja. Amikor az evangéliumban a vak meggyógyításáról van szó, akkor mi vagyunk a vakok, mert nem látjuk világosan az igazságot, az élet célját, a lelkünk elsőbbrendűségét a testünk felett. Ilyenkor Jézus lelki vakságunkból gyógyít minket. Andikám, mikor azt hallod az evangéliumban, hogy Jézus a háborgó tengeren a reszkető apostolok előtt feláll a csónakban, és egy mozdulatával lecsendesíti a hullámokat, akkor nemcsak erre a régi jelenetre kell gondolnod, hanem arra, hogy Ő képes a feldúlt emberi lelkekben békét, nyugalmat teremteni.
Látjátok, drága Gyermekeim, ez a kis unoka nem hiába jött el a nagymamájával a templomba. Kár, hogy szülei sosem viszik ilyen helyre. De talán ezután kedvet kap, hogy az ő lakóhelyén- ha egyedül is – elmenjen a vasárnapi szentmisére.
Most pedig térjünk vissza a szentmise további részeihez. Az evangélium után a szentbeszéd, a prédikáció arra szolgál, hogy még jobban elmélyítse bennetek az előbb hallottakat, hogy tisztábban lássátok, és egészen megértsétek az evangélium régi szent szövegeit. Másrészt felkelti lelketekben az áhítatot, az istenszeretetet, és méltóvá tesz a hamarosan közelgő eucharisztikus szentség ünneplésére, előkészít a szentmise áldozati részére. Pap fiaim nem egyformák. Ahány pap, annyiféle prédikáció van. A szentmisének ebbe a részébe mindegyik beleteszi egyéniségét, saját gondolatait, képességeit. Van, aki mély átéléssel, hangzatos felkiáltásokkal és érzelmekre ható, tanulságos példákkal illusztrálva egészen lenyűgözi hallgatóit, és utána szem nem marad szárazon. Másik pap inkább gondolatébresztő, nyugodt, bölcs szavaival az emberek értelmére hat. De olyan pap fiaim is vannak, akik nem kapták meg az ékesszólás kegyelmét, nem előadónak születtek. Soha ne a szónoki tehetséget keressétek a szentbeszédben, hanem higgyetek abban, hogy függetlenül a teljesítménytől, a pap szavai által az Egyház hiteles magyarázata jut el minden kor minden keresztényéhez.
A szentmisének a felajánlás előtt van két átvezető része: a Credo – vagy ahogy ti nevezitek – a Hiszekegy, a másik az egyetemes könyörgések. A Credo-t együtt mondják vagy éneklik a hívek, az utóbbit csak a pap mondja az oltárnál. Miért van szükség a Credo-ra? Mert ez előkészület a szentség bemutatására. Csak akkor járulhattok szentáldozáshoz, ha tiszta, tévedéstől mentes hitetek van. Aki nem hisz, az nem veheti magához az Én Testemet és Véremet. Az Egyház azért fogalmazta meg nektek, híveinek az Hiszekegy-et, hogy a szentáldozáshoz ezzel erősítsétek meg Istenbe vetett hiteteket. A Credo, a hitvallás szövege idők folyamán változott. Az első századokban rövidebb volt, de a 4. században kibővítették. Ezzel hangsúlyozták a két fontos hittitkot: a Szentháromságnak és Jézus Istenemberségének megvallását. Azon kívül ez a kibővített Hiszekegy kifejezi, hogy Credo-t imádkozó közösség részese az Egyház egyetemes hitének.
A másik előkészítő rész a felajánláshoz az egyetemes könyörgések. Ilyenkor a miséző pap a misekönyvből olvasva könyörög a pápáért, a helybeli püspökökért, a hívő népért a bajban lévőkért és a halottakért. Drága Engesztelőim! Ilyenkor ti is vele együtt gondolatban kérjetek kegyelmeket a felsoroltaknak. Nagyon fontos, hogy a szentmise minden részének – az elejétől a végéig – aktív részesei legyetek. A szent cselekmény csak akkor válik igazán lelketek hasznára.
Drága Kicsinyeim! Miután befejeztem tanításomat, a padok közé megyek és ott sétálok köztetek. Közben meg-megállok és gyönyörködöm összeszedettségetekben, figyelmes tekintetetekben. Sajnos ti nem láthattok Engem, de Én titeket igen. Így szólok hozzátok: „Gyakran jöjjetek Kedveseim a szentmiséimre! Ilyenkor minden templomban ott állok a szentélyben, a tabernákulum előtt hófehér hosszú ruhában, és repesve várom, hogy kinyíljon a kapu és belépjenek rajta első vendégeim. Milyen boldog vagyok, mikor térdet hajtva üdvözöltök! Válaszul integetek és mosolygok rátok. Mire mindenki megérkezett és pap fiam meghúzza a csengőt, láthatatlanul visszasurranok a tabernákulum sötétségébe. Majd misztikusan magamra öltöm főpapi ruhámat, és a miséző pap fiam szavaiba és mozdulataiba öltözködve Én celebrálom a szentmisét. Ez mindig és mindenütt így történik, higgyétek el!
Végül megköszönöm, forrón szeretett Gyermekeim, hogy ilyen fegyelmezetten és türelemmel végighallgattátok tanításomat, és megáldalak benneteket a szentmise iránti kitartó hűség kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
