">
2013.07.02
Mennyei Atya: Szentmise VII.
Mennyei Atya: Drága Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Atyátok és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Ma is a szentmiséről lesz szó, mely 2 nagy részből áll: a tanítói és az áldozati részből. A Credóval és az egyetemes könyörgéssel befejeztük a tanítói rész bemutatását.
Ma elkezdjük tanítani nektek a szentmise áldozati részét. A felajánlással kezdődik. Ez önmagában véve még nem áldozat, de annak előkészítő részévé válik. A miséző pap egy fehér kendőt, ún. korporálét terít az oltár asztalára, és arra helyezi a nagy ostyát egy aranyszínű tálcára, a paténára, az áldoztatáshoz való sok kicsi ostyát a kehelyhez hasonló ciboriummal, és a bornak egy kelyhet. Itt gondoljatok arra, Drága Gyermekeim, hogy annak idején Jézus is elküldte tanítványait a városba, hogy készítsék el az utolsó vacsora termét, az eledeleket, a kenyeret és bort is, amit majd az Ő szent Testévé és Vérévé változtat. Tehát a szentmisén a pap is mindent előkészít, ami kell a legszentebb áldozathoz. Sőt, az ünnepi misében még meg is tömjénezi, illatfelhőkbe burkolja az adományokat. Ezt követi a pap kézmosása, azért, hogy tisztuljon meg a szíve-lelke az elkövetkező áldozati cselekményhez. Előtte felemeli a paténát a rajta lévő ostyával, és áldozatul ajánlja Nekem, az Atyaistennek önmagáért, és a hívekért. Éppen úgy tesz, mint a Szűzanya, mikor vitte a templomba bemutatni a kis Jézust és felemelte Nekem, a Mennyei Atyának áldozati ajándékul az emberiségért. A korporálén lévő üres kehelybe a pap bort és egy csepp vizet önt, és ezt a bort is felajánlja Nekem. Ilyenkor kicsinyeim, ne legyetek tétlenek. A mindig mellettetek álló őrangyalotokkal gondolatban küldjétek oda saját lelketeket, családtagjaitok, barátaitok, ellenségeitek lelkét, hogy helyezze a paténára és a kehelybe, hogy ezek a lelkek is felajánlásra kerüljenek. Ezután le se vegyétek a szemeteket a felemelt és oltárra helyezett kenyérről és borról, mert rövid időn belül, az átváltoztatáskor, átalakul majd Jézus valóságos Testévé és Vérévé. Jézus önátadásával Hozzám emeli nemcsak önmagát, hanem azokat a lelkeket is, akiket az előbb odaküldtelek neki az őrangyalotokkal.
Az előbb említettem nektek, hogy mielőtt a pap felajánlja az adományokat, egy kevés vízzel keveri a bort. Hogy mit jelent ez, arra egy élő példával szeretnék válaszolni,
Kati és Joli, két barátnő. Joli éppen vendégségben van Katinál, aki magával viszi őt a vasárnapi szentmisére. Ő nem szokott templomba járni, bizony nem ismeri a szentmise részeit. Suttogva kérdezi a felajánlás előtt:
-Mit önt a pap a kehelybe?
-Fehérbort.
-Van ennek valami jelentése?
-Igen. A bor Jézus jele. Ő így mondta: „Én vagyok a szőlőtő”
-Mi van a másik edényben, amiből csak egy cseppet öntött a borhoz?
-Víz.
-Ez is jelképez valamit?
-Igen, ez minket, megkeresztelt embereket jelképez. A víz a keresztség jele. Miután a pap összevegyítette a bort és a vizet, így imádkozott: „A bor és víz titka által részesüljünk (Jézus) Istenségében.” Így jön létre a Szentmisében a teljes egység Jézussal. Látod, Jolikám? Mennyire szeret Jézus? A kehelyben egyesít magával minket, hogy a Mennyei Atya bennünket is fogadjon, ne csak Őt.
Drága Engesztelőim! Akkor tudjátok a felajánlást, mint a Szentmise egyik legfontosabb részét átélni, ha nézitek a pap mozdulatait és odafigyeltek arra, amit mond. Hasonló ez ahhoz, mikor bementek egy festőművész kiállítótermébe. Ha végigsiettek a képek egymásutánján, nem marad bennetek semmi élmény. De ha megálltok egy őszi erdőt ábrázoló kép előtt, és hosszasan szemlélitek, akkor odaképzelitek magatokat a száraz levelekkel borított erdei útra, és szinte zizeg a lábatok alatt az aranyszínű avar és a sárgás-piros leveles ágak között átszűrődő napfény melegével szinte simogatja az arcotokat. Így van ez a felajánláskor. Ha minden lelki tehetségetek részt vesz benne: figyelmetek, akaratotok, értelmetek, szeretetetek, akkor áhítattal követitek a pap szavait: „Áldott vagy Urunk, mindenség Istene, mert a Te bőkezűségedből kaptuk a bort. Fölajánljuk neked, mint a szőlő termését és az emberi munka gyümölcsét. Ebből lesz számunkra a lélek itala.” Igen, ebből a borból lesz Jézus szent Vére, mely a szentáldozás által táplálja, tisztítja lelketeket.
A szentmisén a felajánlás után egy kedves, megható, párbeszédes áldozati imádság következik, melyben felemelitek szíveteket Hozzám, és hálát adtok Nekem. Ó, ha tudnátok, milyen boldoggá tesztek ezekkel az egyszerű szavakkal! Úgy éhezem, és szomjazom szeretetetekre és hálátokra! Ilyenkor láthatatlanul atyai szívemre ölellek benneteket, még akkor is, ha csak megszokásból mondjátok, hogy „Emeljük fel szívünket… , fölemeltük az Úrhoz… ”
Ezt az áldozati imádságot a Sanctus, a „Szent vagy, szent vagy…” követi. A szentírásból két látomás is utal arra, hogy ilyenkor az Ég megmozdul, a kerubok és szeráfok, Istenhez legközelebb álló égi szellemek Isten szentségét hirdetik. Ezt fejezi ki Izajás látomása. A másik a Jelenések könyvéből, ahol az üdvözültek is éneklik a Sanctust az angyalokkal. Milyen nagy dicsőség, megtiszteltetés nektek földieknek, hogy a Sanctus alatt az angyalokkal és szentekkel együtt énekelhettek.
Ó, drága Kicsinyeim! Akartok, Atyátoknak örömet szerezni? Akkor itt és most álljatok fel és énekeljétek el nekem a Sanctust! Nézzétek! Megnyílik az Ég. Sok-sok angyal és szent szállt le közétek. Veletek akarják az Én megközelíthetetlen szentségemet hirdetni. Kezdjétek hát el!
„Szent vagy, szent vagy, szent vagy,
Mindenség Ura Istene
Dicsőséged betölti a mennyet és a földet,
Hozsanna a magasságban!
Áldott, aki jön az Úr nevében
Hozsanna a magasságban.”
Ó, drága Gyermekeim! Köszönöm szépen ezt a közös szép ajándékotokat, melyet a Mennyország lakóival együtt énekeltetek el. Foglaljatok helyet, és most figyeljétek, mi történik. Égi Édesanyátok a Mennyből egy nagy fonott kosarat hozott, aranyszínű szalagokkal díszítve. A kosárral körbejár köztetek. Arra kérlek benneteket, e kosárba tegyétek bele jócselekedeteiteket, áldozataitokat, amit nap, mint nap gyűjtögettek: imáitokat, szentgyónásaitokat, szentáldozásaitokat, szentmiséiteket, adakozásaitokat, böjtjeiteket, Szentírás-olvasásotokat, igaz üzeneteim terjesztését, beteglátogatásaitokat, betegápolásaitokat, szentséglátogatásaitokat, az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit, szenvedéseitek elfogadását, és felajánlását.
Látom telis-tele lett a nagy kosár. Legszentebb Leányom, kérlek, hozd ide Elém! Egy keresztet rajzolok fölé, és a benne lévő sok jócselekedet fényes kegyelemsugarak özönévé változik. Kinyitom isteni Szent Szívem ajtaját, és e kegyelemsugarakat elraktározom Szívem belsejében. És mikor megpillantok a földön egy közömbös, hitetlen vagy megátalkodott embert, a ti ajándékotok kegyelemsugaraiból kiválasztok egyet és beborítom. Így segítek nektek a lélekmentésben.
Drága Engesztelő Gyermekeim! Ezzel a nagy kosár ajándékkal nemcsak a lelkeken segítettetek, hanem rajtam is. Szívem tele van bánattal, keserűséggel az emberiség hitetlensége, fekete bűnei, kételkedései és megátalkodottsága miatt. Ezekkel a jócselekedetekkel enyhítettétek fájdalmamat, mintha gyógyító balzsammal kenegettétek volna szent Szívem sajgó sebeit. Köszönöm nektek, kicsiny Gyermekeim ezt az ajándékot. Jutalmatok nagy lesz érte.
Megáldalak benneteket a szentmise iránti szeretet kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
2013.07.09
Szűzanya: Szentmise VIII.
Szűzanya: Drága Gyermekeim! Nagyon örülök, hogy most Én, Mennyei Édesanyátok következhetek a tanításban, mert a szentmise egyik leggyönyörűségesebb részletével folytathatom: az ÁTVÁLTOZTÁSSAL.
Nekem megengedte a Mennyei Atya, hogy mindent láthassak és hallhassak itt a földön, jót és rosszat egyaránt. Egyik vasárnap reggel a következő beszélgetés tanúja voltam: két férfi találkozott az utcán és megálltak néhány percre. Meleg nyári nap volt. Zoltán fehér ingben, hosszú sötét nadrágban volt, ünnepélyesen felöltözve. Sanyin rövid, lenge kockás nadrág volt és egy végig kigombolt zöld ing, melyből kikandikált a sörhasa.
-Hová mész, Zolikám ilyen elegánsan?
-A szentmisére, hiszen vasárnap van. Hát te hova igyekszel?
-Ide a kocsmába. Elbeszélgetek a cimborákkal. Te is jobban tennéd, ha velem tartanál, hiszen olyan unalmas az a mise, mindig ugyanaz történik benne. Itt a haverok között mindig hallasz valami érdekes, új dolgot. Mi aztán mindenről tudunk, ami a faluban történik.
-Mondd, Sanyi, hiszel te Jézus Krisztusban?
-Már hogyne hinnék! Hát nem emlékszel, együtt voltunk elsőáldozók és bérmálkozók? Csakhogy én a templomba járást fölöslegesnek tartom, és a misét unalmas időtöltésnek. Otthon is lehet imádkozni.
-Azért gondolkozol így Sanyikám, mert nem ismered és nem érted a Szentmisének és egyes részeinek a jelentését. Például tudod-e, hogy az Átváltoztatáskor miért mutatja fel a pap az ostyát és a bort a kehellyel?
-Ezen még nem gondolkoztam el. Talán azt mutatja a híveknek, hogy hamarosan ilyennel fog áldoztatni.
-Nem, nem. Az Átváltoztatás pillanatában a templom oltárát úgy kell elképzelni, hogy az nem más, mint az utolsó vacsora asztala. Akkor régen körbeültették apostolaival az asztalt, Jézus felemelte a felszentelt kenyeret és így szólt: „Ez az Én Testem.”
-No, Zolikám, itt hagyd abba! Ti csak képzelődjetek, én bizony két lábbal a földön járok és keresem az élet kellemes oldalát. Na, minden jót!- és belépett a kocsma ajtaján.
Ahogy ezt láttam, egy nagy könnycsepp gördült végig édesanyai arcomon, a szomorúságtól. Nem baj, Zoltán fiam helyett én folytatom nektek. Amikor e szent szavakat kiejti a pap, nem úgy mondja, hogy „Nézzétek Testvéreim, ez Jézus Teste”, hanem úgy, ahogy Ő annakidején, amikor az apostolai előtt mondta: „Ez az Én Testem.” Mert Jézus eszközévé válik, egy lesz vele, az Üdvözítő egészen áthatja, betölti őt. Ahogy a levegőben, magasra emelve tartja a nagy Szentostyát, valahogy misztikusan megkezdődik az Én Szent Fiam kínszenvedésének megújulása: a vérrel verítékezés, az elfogatás, az ítélet, az ostorozás, a tövissel koronázás, a véres keresztút és a keresztre feszítés. Lelkében a Szentostyán keresztül újra érzi Megváltónk a szörnyű kínokat, mert az átváltoztatáskor nemcsak a pappal válik eggyé, hanem az egész emberiséggel. A Szentostyában rejtőző Isten-ember mindenki bűnét magára veszi, és misztikus Testében mindenkiért elszenvedi a kimondhatatlan fájdalmakat. Ezért az Úrfelmutatáskor ne csak nézzétek a felemelt szép fehér Szentostyát, hanem közben próbáljátok átérezni az Ő nagy szenvedéseit. E szent pillanatokat, míg a miséző pap Őt a levegőben tartja, arra használja fel az Üdvözítő, hogy mindannyiótokat, bűnös embereket, a Mennyei Atya tenyerébe helyez. Aki mély lelkiséggel tekint a felmutatott Oltáriszentségre, az bátran elhiheti, hogy gyarlósága ellenére e percben odakerült Isten szeretetet sugárzó, melengető, óvó, védő tenyerére.
Amikor a pap az átváltoztatott Szentostyát leteszi és felemeli a kelyhet a borral és így szól: „Ez az Én Vérem, mely sokakért kiontatik”, akkor is jusson eszetekbe az utolsó vacsora, melyen Máté evangéliuma szerint így cselekedett és beszélt. „Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik. Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az Én Vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól fogva nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országban.” Egyedül Lukács evangélistánál van hozzátéve az átváltoztatás szavaihoz, hogy „ezt tegyétek az Én emlékezetemre”. Erre hivatkoznak a protestáns egyházak, ezért nem ismerik el Jézus valóságos jelenlétét az Eucharisztiában. Pedig ez a Jézusi kifejezés, hogy „ezt tegyétek az Én emlékezetemre”, nincs ellentmondásban a másikkal, hogy „Ez az Én testem és ez az Én vérem.”.
Ez a két mondat inkább kiegészíti egymást. Attól, hogy a katolikus egyház visszaemlékezik az utolsó vacsora eseményére, értelmetlen dolog lenne kételkedni Jézus valóságos jelenlétében. Hát nem lehet valami emlékeztető is, valóság is?
Hogy ezt világossá tegyem előttetek, a Bibliát hozom fel példának. Ez a Könyv emlékeztet titeket a teremtésre, a prófétákra, az ókori zsidó nép hányattatott sorsára, Jézus Krisztus életére, születésére, tanításaira, csodáira, kínszenvedésére, kínhalálára és feltámadására, és mellette levonhatjuk a konzekvenciát, hogy ami benne van, az valóságos és igaz. A két megállapítás egyáltalán nem zárja ki egymást. Hogy menyire igaz az állítás, hogy az Eucharisztia Jézus valóságos teste és vére, azt bizonyítja maga Jézus Krisztus, mert a kafarnaumi beszédben 6-szor egymás után kifejezésre juttatja, hogy az Ő testét és vérét fogja adni eledelül és italul és az Ő teste valóban étel lesz, és az Ő vére valóban ital (Jn. 6,56). Azt is hozzáteszi: „Atyáitok mannát ettek a pusztában, és meghaltak ugyebár? Nos a kenyér, amelyről Én beszélek az égből száll alá, de úgy hogy ki abból eszik, nem hal meg.. Én vagyok az eleven kenyér, mely az égből szálltam alá, és aki majd enni fog ebből a kenyérből, az örökké élni fog.” Erre azt hitték a körülötte álló zsidók, hogy ezt átvitt értelemben kell érteni, mely szerint úgy szereti az embereket, hogy szeretetéből nekik adja magát. De Jézus megdöbbentett őket, mikor így szólt: „És a kenyér, amelyet én a világ életéért adok, nem más, mint az Én TESTEM.” Hát bizony ez a beszéd felkavarta a hallgatóságát, és sokan otthagyták. Csak a 12 apostol maradt vele. Ők hittek Neki. Az utolsó vacsorán aztán megmutatta nekik, hogy miképpen válik az ő eledelükké, a kenyér és bor színei alatt. Tehát a kafarnaumi beszédben és az utolsó vacsora átváltoztató szavaiban minden hívő ember számára nyilvánvaló, hogy az Eucharisztia valóságosan az Én Szent Fiam Teste és Vére. Ezt ezen kívül alátámasztja a sok Oltáriszentség csoda, amely évszázadok óta történik a világban.
Ezek közül az egyik a váci Eucharisztikus kongresszus könyvében olvasható a 143.oldalon.
Mindezek után megköszönöm figyelmeteket és az átváltoztatott Oltáriszentségből küldött kegyelemsugarakkal megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen
ÉGI ÜZENETEK
2013.07.16
Szentlélek: Szentmise IX.
Szentlélek: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a Szentlélek Isten, a harmadik isteni Személy. Eszközöm hangját használom e mai tanításomhoz.
Afeletti örömünkben, hogy ilyen sokan összejöttetek, mindnyájan itt vagyunk a teljes Szentháromság és Mennyei Édesanyátok. Fejetek felett megnyílt a mennyezet és egy fényes, fehér felhőn szálltunk alá. Most itt állunk az asztal mögött mind a négyen és dicsőségünk fényében fürdetünk benneteket. Én, a Szentlélek, aki tartja nektek az égi beszédet, jobb kezemben egy kis csillogó arany tálcát tartok, melyben magas, lobogó láng van, az Én isteni szeretetem lángja.
Nyissátok ki kicsi szívetek ajtaját, mert körbemegyek, egyenként mindegyiketek előtt megállok, és e tüzes lángból egy forró szeretet-csóvát ültetek szívetekbe. Azt akarom, hogy ezt a szentmiséről szóló gyönyörű záró- tanítást lángoló istenszeretettel hallgassátok.
A múlt héten az átváltoztatásról hallottatok, ma a szentáldozás szertartásáról lesz szó. Ezt megelőzi az Úr imádsága, a „Miatyánk” és az ún. békecsók, melyet a hívek között a kézfogás helyettesít. Ez a két bevezető részlet a szentáldozás előtt arra való, hogy bennetek, akik a szentmisén részt vesztek, elmélyítse a megbocsátás érzését minden felebarátotok iránt. Hiszen a „Miatyánk” úgy kéri Isten bocsánatát, hogy fontos feltételhez köti: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” A kézfogás is ezért van. Kezet fogtok a körülöttetek lévőkkel azért, hogyha bármi útjában áll felebarátotok iránti szereteteteknek, akármi megzavarná ezt, sürgősen béküljetek ki vele, hogy egészen tiszta szívvel egyesülhessetek Jézussal az elkövetkező percekben.
A „Miatyánk” elimádkozása ilyenkor nemcsak a kiengesztelődésért van, hanem a mindennapi kenyérért és az átváltoztatott szent kenyérért is. A szentáldozásban nemcsak egyszerűen Jézus Krisztust veszitek magatokhoz, hanem a feláldozott és megdicsőül Bárányt, aki meghalt értetek, hogy bennetek tovább éljen.
A szentáldozás a kenyértöréssel kezdődik: a pap kettétöri a nagy Szentostyát és megáldoztatja önmagát vele. A felületes szemlélő ebben csak annyit lát, azért töri el a Szentostyát, hogy könnyebben beférjen a szájába. A kenyértörésnek ennél sokkal fontosabb jelentése van.
Először is azt jelenti, hogy Jézus 2000 évvel ezelőtti teste a szenvedésben és a keresztre feszítésben megtört. Ő ezt a keresztfán megtört testét adja nektek.
Másodszor kifejezi, hogy Ő az utolsó vacsorán ugyanazt a kenyeret törte meg és osztotta szét tanítványai között. Ti is akárhányan áldoztok, ugyanabból a szent Kenyérből részesültök.
Harmadszor emlékeztet titeket arra, hogy üdvözítőtök meghalt értetek a kereszten. Míg szemlélitek a miséző pap mozdulatát, ahogyan kettétöri a szentostyát, gondoljatok arra, hogy ebben a pillanatban hanyatlott le az Ő töviskoronás véres feje a mellére, Atyjának ajánlotta magát, és kilehelte lelkét.
Egy csodálatos titkot árulok el nektek azzal a mozdulattal kapcsolatban, mikor a pap saját maga megáldoztatása előtt a Szentostyából letör egy kis darabot és a Szent Vérbe teszi. Így imádkozik közben: „A mi Urunk Jézus Krisztus testének és vérének egyesítése váljék a szentáldozásban lelkünk üdvösségére.” Ennek misztikus jelentése van. Azt fejezi ki, hogy az a szent Vér, mely halálakor az utolsó cseppig kifolyt, most felszentelt gyermekünk mozdulatával újra egyesült szent holtestével. Most történik a szentmisében a feltámadás. A Szentostya egy pici darabjának beleejtése a kehelybe a ti feltámadásotokat is szimbolizálja, így tekintsetek erre a cselekedetre. A szentáldozás előtt fontos és szép pillanatai a szentmisének az Agnus Dei (Isten Báránya). Ezt ti együtt imádkozzátok a pappal és közben képzeletben nézzetek az Úr Jézus töviskoronás haldokló arcába, és ne csak képletesen verjétek melleteket, hanem őszintén bánjátok meg bűneiteket e szavakkal: Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk…
Mikor pedig a miséző pap készülődik az áldoztatáshoz, mély bűnbánattal a szívetekben együtt mondjátok vele: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.” E pillanatban némán kérjétek az Urat, hogy mielőtt beálltok a sorba, egészen tisztítsa meg lelketeket a rárakódott szennytől, hogy hófehér lélekkel fogadhassátok Őt. Valójában Jézus áll a pap helyett az áldozandók előtt és szomorú. Egymásután hullik a könnye és végigcsorog szent Arcán. Vajon miért? Hiszen olyan sokan áldoznak. Fáj neki az állva- és kézbeáldozás, mint az imádatnak és tiszteletnek lábbal tiprása. Végre valaki letérdel, de keményen rászólnak: „Álljon fel!” Sokan kezüket nyújtják a Szentostyáért. Jézus ezért is bánatos, mert csak felszentelt papfiai érinthetnék az Ő testét és vérét. De elfogadja, mert ez Egyháza újítása. Pedig mennyi veszélyt rejt magában! Pl. valaki bosszút áll rajta, mert nem nyert a lottón, ezért zsebre vágja, hazaviszi, dühösen megtapossa, és a mosogató lefolyójában vizet eresztve rá megsemmisíti. Másnak már egész gyűjteménye van belőle, 10 darab. Elviszi a sátánista szektába és eladja, jó pénzért. Ma is vannak Júdások. Az ilyen okkult szektákban fekete szertartás keretében megalázzák és megsemmisítik. Ezek ellenére mégis veletek marad a világ végezetéig, mert lángolóan szeret benneteket. Azokat a híveket is, akik bűnökkel terhelve, 1 órás böjt nélkül, megszokásból, üres, szeretet nélküli lélekkel járulnak elébe, azokat is, akik vágyakozva, hálával eltelve, megtisztított lélekkel közelednek hozzá. Azokat a papfiait is, akik méltatlanul, ittasan és tisztátalan szívvel mutatják be a szentmisét, és azokat a felszentelt szolgáit is, akik égnek az Isten-szeretettől és áhítattól, és akiknek minden mozdulatuk és szavuk a mély hitet és alázatot fejezi ki az Oltáriszentség felé.
Ó, drága Gyermekeim! Én, a Szentlélek Isten látom, hogy ki, hogyan megy vissza a helyére a szentáldozás után. Minden áldozó lelkébe betért Jézusnak nemcsak teste és vére, hanem embersége és isteni dicsősége. Akik méltóképpen végezték szentáldozásukat, azoknak lelkéből testén keresztül kisugárzik Isten dicsősége, nagy fény veszi őket körül, de akik méltatlanul áldoznak, azoknál ezt nem látom.
Megköszönöm kitartó figyelmeteket, amelyet tanításom alatt végig tapasztaltam. Megáldalak benneteket az Oltáriszentség iránti vágyakozás és szeretet kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
