">
ÉGI ÜZENETEK 2013.05.14 Szentlélek: Szentmise I.
Szentlélek: Drága Engesztelőim! Ne féljetek, Én vagyok a Szentlélek Isten, a 3. isteni Személy, és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Ma a szentmise tartalmáról és jelentőségéről lesz szó. Erről a témáról hallottatok Tőlünk, de kétféle okunk is van rá, hogy újra elétek tárjuk. Egyrészt kissé más megvilágításban közelítjük meg, másrészt e végső időkben nagyon időszerű és fontos beszélni a szentmiséről.
Tudnotok kell, hogy a szentmisét nem az emberek találták ki, hanem isteni eredetű. Jézus Krisztus, a Szentháromság 2. személye, az Újszövetség főpapja alapította, húsvét előtt, nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán. Ugyanis ezen a csütörtökön ajándékozta meg apostolait isteni szeretetének legnagyobb jeleivel: a lábmosással, az Oltáriszentséggel és utolsó tanításaival, mely búcsúbeszédnek tekinthető. A lábmosást János evangéliumában így olvashatjátok: „Jézus fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt és maga elé kötötte. Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványai lábát… Péter tiltakozott: -Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha! Ha nem moslak meg – felelte Jézus – nem lehetsz közösségben velem. Akkor, Uram, ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is – mondta Simon Péter. De Jézus ezt felelte: Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan… Tudta, ki árulja el.”
Elgondolkodtató, kedves Engesztelőim, hogy Jézus miért éppen az apostolai lábát mosta meg, nem pedig az utcáról összeszedett bármilyen emberekét? Mert nagy tervei voltak tanítványaival, őket tette utódjaivá. Pétert és Jánost felkente pappá, és megbízta őket azzal, hogy a Szentlélek eljövetele után ők maguk szenteljék fel a többi apostolt is. Ez a szent hagyomány megmaradt az Egyházban, ezért a pápák évezredek óta bíborosaik lábát mossák meg, nem akárkiét.
Krisztus mély szeretetének másik jele ezen a nagycsütörtökön az Eucharisztia megalapítása volt. Kedveseim! Ha nem tudnátok, elmondom nektek, hogy a zsidóknál ősi szokás volt a vendéget a háznál érkezésnél és búcsúzásnál kenyértöréssel és közös kehelyből való ivással megtisztelni. Jézus ezt ezen a Húsvét előtti nagycsütörtökön a Legméltóságosabb Szentséggé emelte. Máté így ír erről az evangéliumban: „Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és odanyújtotta tanítványainak ezekkel a szavakkal: Vegyétek, és egyétek, ez az én testem! Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta oda nekik: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.” Emerich Anna Katalin, a mi kedves választottunk úgy látta ezeket a cselekményeket, hogy közben egyre bensőségesebb lett az Úr, és hallotta, amint mondta: „Mindent oda akarok adni nektek, amim van, még önmagamat is.” Ekkor úgy tűnt, mintha egészen kiöntené magát szeretetében. Egészen átlátszóvá lett, olyan volt, mint egy fénylő árnyék. Majd az első kenyérdarabot megfogta, letört belőle egy picit és a kehelybe hullatta, úgy mint ahogy a papok szokták tenni a szentmisén. Abban a pillanatban, ahogy ezt cselekedte, úgy látta Emerich Anna, mintha a Szűzanya lelkileg fogadta volna a szentséget, pedig valójában nem is volt jelen. Mielőtt megáldoztatta az apostolokat, a tálcán lévő kenyérdarabkákat jobbjával megáldotta. Fény jött ki a szájából, ahogyan beszélt és a kenyér világító anyagként ment be az apostolok szájába. Azután felemelte a kelyhet az ajkáig és belé mondotta az alapítás szavait: „Ez az én vérem, a szövetségé stb…. Közben egészen átszellemült, átlátszóvá vált, valósággal átment a borba, amit adott.
A harmadik jel, amivel az apostolok és az emberiség felé kifejezte szeretetét: a búcsúbeszéde volt. Titkos tanítást adott apostolainak arról, hogyan folytassák az Oltáriszentséggel kapcsolatos tennivalókat, mikor és hogyan vegyék magukhoz a megmaradt, átváltoztatott kenyereket, mikor áldoztassák meg a Szűzanyát és miután kiáradt rájuk a vigasztaló Szentlélek, hogyan konszekrálják majd magukat. Azután tanította őket a papi rendről, a fölkenésről, a krizma és a szent olajok elkészítéséről.
Azután elmondta nekik, hamarosan mi történik majd vele. János evangélistát idézem erről: „Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itt hagyom a világot, és visszatérek az Atyához… Eljön az óra, és már itt is van, amikor szétszéledtek, ki-ki megy a maga útjára, s magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot.” … „Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy Engem előbb gyűlölt, mint titeket… Mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból, gyűlöl benneteket a világ.”… „Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.”
Ezt, kedves Engesztelőim, Jézus nektek is mondja. Titeket is kiválasztott a világból. Évámat, eszközünket felhívta egy lelki testvér, tele szomorúsággal és keserűséggel. Rendszeres szentmise látogató, zarándokló és engesztelő. Férje ateista, állandóan üldözi, csúfolja túlbuzgósága miatt. Bigottnak, bolondnak nézi. Tele van lelki sebekkel. Jézus Éván keresztül így vigasztalta: „Kicsi, szomorú Gyermekem! Légy boldog, mert hitedért és Irántam érzett szeretetedért bántanak. Ezeket a kereszteket Én engedem meg, mert lelkedet csiszolom, fényesítem vele. Ezek lelki kincsek, ha nem sírdogálsz és zúgolódsz miattuk, hanem felajánlod Nekem, szegény férjed lelkéért. Kérj Engem, enyhítsem büntetését, amit majd kap Tőlem gúnyolódásaiért. Hiszen nemcsak téged bánt ezzel, hanem Engem is. Én helyette is szeretlek. Búcsúzóul forró ölelésemmel vigasztallak.
Gyermekeim, visszatérek beszédem vezérfonalához a szentmiséhez. A ti drága Üdvözítőtök ezen az utolsó estéjén nemcsak az Oltáriszentséget, a többi szentséget, a papi rendet alapította meg, hanem magát a szentmisét. Az említett három jel közül a második kettőn alapul minden szentmise: az Oltáriszentségen és Jézus tanításán. A szentmise misztérium. Nem egy közösségi, szórakoztató rendezvény, ahol összejönnek a hívő emberek, hanem látható jelek által végbemenő láthatatlan, isteni esemény. A szentmisére nem azért kell mennetek, hogy ott valami különös, érdekes, fülcsiklandozó élményben részesüljetek, hanem a hitetek és istenszeretetetek kell, hogy odavezessen benneteket. Ne törődjetek vele, hogy éppen kedvetlenek, fásultak vagytok, mikor menni kell, vagy lelki szárazság kínoz és üres a lelketek, vagy a miséző pap személye ellenszenves, vagy pedig unalmat, megszokottságot éreztek. Ezeket ellenségem teszi veletek. Küzdjétek le, és menjetek a szentmisére. Menjetek addig, amíg lehet! Ugyanis ez a vallásgyakorlat képes csak Isten közelében tartani benneteket. Hamarosan eljön az idő, mikor már nem lesz lehetőségetek rá. Az üzenetek szerint egyszer csak beköszönt a keresztényüldözés, amikor már nem mindenki tudja elérni a rejtekben miséző bátor pap fiaimat. Ilyenkor, Kicsinyeim, jusson eszetekbe a lelki áldozás, mely előtt gyakoroljatok mély bűnbánatot. Jézus Uratok kérésetekre el fog menni hozzátok láthatatlanul és megáldoztat benneteket.
Hogy itt közösen felelevenítsük ezt a páratlanul szép élményt, most eszközöm, Éva kérni fogja Tőlünk számotokra a lelki áldozás nagy kegyelmét.
A sorrend a következő: 1.) Mély bűnbánat gondolatban a szívetek mélyén. 2.) A Mennyei Atya a Szentlélek kezébe adja a kelyhet, melyben Jézus vére lakozik, és Szent Fia kezébe adja a láthatatlan cibóriumot, melyben a konszekrált Szentostyák vannak. 3.) A Szentlélek tartja a kelyhet, Jézus a vérbe mártja az Oltáriszentséget, és szépséges szavak kíséretében mindenkit megáldoztatnak.
Eszközöm mindenki nevében megköszöni ezt a nagy kegyelmet. Végezetül Én, a Szentlélek Isten köszönöm figyelmeteket tanításom alatt és a szentmiséhez való hűség lelkületével megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
ÉGI ÜZENETEK 2013.05.21 Jézus: Szentmise II.
Jézus: Drága Engesztelőim! Én folytatom a Szentmiséről szóló sorozatunkat. Ma a két szín alatti valóságos jelenlétemet szeretném kifejteni előttetek. Ez hittitok, amit élő ember felfogni képtelen. Csak az tudja elhinni és magáévá tenni ezt a gondolatot, aki nem az értelmével, hanem a szívével közelíti meg. Csak az képes elfogadni, akinek gyermeki, mély hite van.
Emlékezzetek pár éves kicsi korotokra. Szenteste délutánján apukátok vagy nagyobb testvéretek elvitt benneteket sétálni. Közben édesanyátok feldíszítette a karácsonyfát és elhelyezte alá az ajándékokat. Teljes szívvel hittetek szüleiteknek, hogy a Jézuska és az angyalok teszik mindezt. Meg se fordult a fejetekben, hogy kételkedjetek. A mai elsőáldozók, ha jó felkészítésben van részük, gyermeklelkükkel mélyen hiszik és vallják, hogy Én, az Ő Jézusuk szállok a szívükbe. Az apostolaim az utolsó vacsorán őszintén, minden kételkedés nélkül elhitték szavaimat, hogy valóban Én vagyok a kenyérdarabokban és a borban, hogy az Én Testemet és Véremet veszik magukhoz. Vajon a kicsi gyermekek, az elsőáldozók és apostolaim miért tudtak hinni bennem feltétel nélkül? A gyermeki lelkületük miatt.
Az én eszközöm, Éva 8 éves korában, mikor elsőáldozó volt, oly erősen hitte, hogy valóságosan egyesült Velem, hogy egy kis osztálytársával szentül elhatározták, hogy egyszer vértanúk lesznek. Járt ő a templomba szüleivel, testvéreivel együtt, heti áldozó volt, de mégis ez a lángoló hite ellaposodott, megszokottá vált. Kamaszkorában már nem is jelentett számára különösebb örömet a szentáldozás. 18 éves volt, mikor a kegyelem mélyen megérintette a lelkét a Szentostyában lévő valóságos jelenlétemmel kapcsolatban. Édesanyjához eljött egyik nap egy vallásos barátnője, aki egy oltáriszentségi csodát, a lanciano-i csodát mesélte el, nagy lelkesen. Az Én Évám úgy itta a szavait, mint a kiszáradt szivacs a vizet. A hitetlenkedő miséző pap kezében a bor az Én Szent Véremmé változott és ma romlatlan állapotban szemlélhetik a zarándokok egy díszes szentségtartóban. Azóta Éva eljutott oda, és személyesen, könnyhullatás kíséretében térdelt előtte, mint fiatalkori megtérése bizonyítéka előtt.
Kedves Gyermekeim! Ebből a mai példából láthatjátok, hogy a valóságos jelenlétben való hit kegyelem kérdése. Én mindenkinek küldöm a kegyelmet valaki vagy valami által, és csak az tudja elhinni, hogy a konszekrált kenyérben és borban Én vagyok, aki kinyitja a szívét Felém. A Trienti Zsinat megfogalmazta: „Az Oltáriszentségben jelen van a mi Urunk Jézus Krisztus teste és vére, lelkével és istenségével együtt és így jelen van az egész Krisztus; mégpedig nem csak úgy van benne, mint jelben vagy képben vagy hatóereje szerint, hanem igazán, valósággal, lényegileg.” A zsinatnak ebből a kijelentéséből levonhatjátok az igazságot, hogy az Oltáriszentség nem jelkép. Valóságos Jelenlétem benne nem attól függ, hogy elhiszitek-e vagy sem. Akkor is jelen vagyok benne, ha nem hiszitek el, akkor is, ha hanyagul bánnak velem, akkor is, ha leejtenek, ha bűnösen hívnak le az oltárra, ha bűnösen vesznek magukhoz, ha megtaposnak, ha megaláznak. Csak akkor szűnök meg létezni a kenyér és bor színében, ha megsemmisítenek.
Drágáim! Szeretnék még mélyebbre hatolni az Oltáriszentség titkaiba. Az Egyház Szentlélek által vezetett tanításaiból tudjátok, hogy két szín alatt vagyok jelen: a kenyér és bor színe alatt. Az átváltoztatás szavaival azt mondom, hogy ez az Én Testem az ostyára, a kehelybe lévő borra pedig, hogy ez az Én Vérem. Ennek ellenére úgy tudjátok és hiszitek, hogy magában a Szentostyában is imádhatjátok testemet és véremet egyaránt. Megpróbálom világossá tenni előttetek, miért van ez. A Szentostyában, ahol a testem van, teljes egészében jelen vagyok: tehát ott van a testem, a vérem, a lelkem, egész emberségem és megdicsőült Istenségem. Ugyanígy az átváltoztatott borba teljességben jelen vagyok. Nemcsak vérem, hanem testem, lelkem, emberségem és istenségem. Tehát a két szín alatt együtt és külön-külön teljes egészében ott vagyok.
Drága Kicsinyeim! El se tudjátok képzelni, mekkora örömöt okoztok nekem, mikor meglátogattok és szemléltek engem az Oltáriszentségben. Míg néztek és szó nélkül imádtok Engem, Én is nézlek benneteket, gyönyörködöm szeretetetekben. Amikor köszöntötök engem, Én is köszöntelek titeket. Mikor kéritek, hogy öleljelek át titeket, kilépek a szentségtartóból, láthatatlanul, elétek állok, és nagy szeretettel szívemre ölellek benneteket. Ez történik olyankor, mikor jelenlétemben elérzékenyültök. Hasonló boldogságban részesítetek Engem, Üdvözítőtök, mikor szentségimádáson vesztek részt. Ilyenkor, amikor ott ül néhány buzgó gyermekem és szívből fakadó imákat, saját egyszerű szavait küldi felém, akkor mindegyikhez odalépek a padba, megsimogatom az arcát, homlokára egy keresztet rajzolok, és fejét a szívemhez szorítom. Ha szomorú valamelyik, letörlöm a könnyeit újaimmal és átölelem a vállát, s közben vigasztaló gondolatokat sugallok neki. Van, akit a szentségimádás alatt az örök élet vizével itatok, mely nagy szellemi örömökkel árasztja el. Mások az együttérzés kegyelmét kapják tőlem. De van olyan gyermekem, aki úgy érzi, hiába ül előttem és várja az áhítatot, lelki szárazságot, ürességet, közönyt érez. Pedig hozzá is odamegyek. Neki a legnehezebb, ezért ő kapja a legtöbbet: ölbe veszem, simogatom és így szólok hozzá: Ne szomorkodj, Báránykám, jelenleg itt te mented a legtöbb lelket. Csak ajánld fel unalmadat, fásultságodat, szétszórtságodat és Én kegyelemmé alakítva viszem a közömbösökhöz és hitetleneknek.
Tehát Gyermekeim, a szentségimádás mindig eredményes és érdemszerző. Szívesen hallgatom a gyönyörű rózsafüzéreket, litániákat, de várom a szívből fakadó imákat is. Azért tértem ki a szentségimádásra, mert az Eucharisztia, a szentmise királya, a szentségimádáson hosszasan, kiemelve találkozik veletek. Aki sokat jár szentségimádásra, annak a lelkébe mélyebben beleivódik az Oltáriszentség szeretete, és mikor a szentmisében megtörténik az átváltoztatás, Irántam érzett szeretete és hálája sokkal forróbb lesz. A szentáldozás után pedig nemcsak a szentostya ízét fogja érezni, hanem az egyesülés örömét Velem, Istenével. Érezni fogja, hogy nemcsak testemmel egyesült, hanem mindenestül az övé lettem.
Tudjátok, Drágáim, ki érzi megszokottnak és üresnek a szentáldozást? Aki még nagyon kötődik a világhoz. Naponta elmond egy Miatyánkot, Üdvözlégyet gépiesen és a szentmisét egy megszokott kötelességnek tartja. A szentáldozáskor pedig, nem gondol bele Valóságos Jelenlétembe. Nem jut eszébe, hogy ő a kicsi Teremtmény Istennel egyesül. Neki én csak egy fizikai valóság, egy ostya vagyok, amit elfogyaszt, csak úgy szokásból. Rosszul érzem magam a szívében, mert el se hiszi, hogy ott vagyok. Benne élek abban a sivárságban, szeretetlenségben, közömbösségben. Gondoljatok arra, hogy a nagy templomok áldozói között a kígyózó sorokban mindig vannak ilyen szegény gyermekeim. Imádkozzatok értük, hogy ismerjenek fel végre Engem az Oltáriszentségben, mint valóságosan élő Jézust. Ó, milyen mások vagytok ti, hűséges engesztelő gyermekeim. Már előre otthon készültök a nagy eseményre, hogy a szentmisében újra együtt lehettek Velem. Az átváltoztatáskor erősen hiszitek, hogy az ostya és bor csak egyszerű fizika valóság, anyagok, amelyekbe beleköltözöm. Valóban leszálltam az oltárra, hogy megújuljon keresztáldozatom. Mélyen hívő, áhítatos Kicsinyeim! Bennetek van minden örömöm. Úgy, de úgy szeretek veletek találkozni a szentmisében! S nektek nem elég a vasárnapi együttlét, minden alkalmat megragadtok, hogy együtt lehessetek Velem. Minden nap kitárt karokkal várlak benneteket, hogy nektek ajándékozhassam Magamat teljes egészében.
Megáldalak benneteket a valóságos jelenlétben való hit növekedésének kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
ÉGI ÜZENETEK 2013.05.28 Mennyei Atya: Szentmise III.
Mennyei Atya: Drága Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a ti teremtő és gondoskodó Atyátok, eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Szentmise sorozatunk 3. részében az ÁLDOZAT-ról beszélek nektek.
A múlt héten Jézus Krisztus, az Én Szent Fiam azt fejtette ki előttetek, hogy Ő a kenyér és bor színében két szín alatt valóságosan van jelen a szentmisében testével, vérével, emberségével és isteni dicsőségével. Én most ehhez hozzáteszem, hogy a Szentostyában nem egyszerűen Teste és Vére van jelen, hanem az Ő megtöretett Teste és kiontott Vére. Mit is jelent, hogy megtöretett Teste? Azt a testet jelenti, amelyet régen 2000 éve elfogtak, megostoroztak, tövissel koronáztak, amely vérben és verítékben ázva felvitte a Golgotára a nehéz keresztet, azt a testet, melyet megfeszítettek és megöltek. Mit jelent, hogy kiontott Vére is jelen van? Azt a Vért, melyet a vérrel verítékezéskor hullatott, mely az ostorcsapások nyomán kiserkent a bőre alól, és az ostorozó oszlop köré folyt, azt a vért, mely a töviskorona alól patakokban csorgott az arcán, azt a vért, mely a felszegezéskor sugárban spriccelt szent kezeiből és lábaiból, és azt a vért, mely Oldalsebéből áradt, mikor a lándzsát kihúzták belőle.
Drága Gyermekeim! Ahányszor részt vesztek a szentmisén és rátekintettek az átváltoztatott Eucharisztiára, mindig gondoljatok arra, hogy a ti Megváltótok feláldozottként van benne. Ezért mondhatjátok, hogy a szentmise áldozat, a keresztáldozat megújítása. A trienti zsinaton ez így hangzott el: „Üdvözítőnk az utolsó vacsora alkalmával azon az éjszakán, amelyen elárultatott, megalapította testének és vérének eucharisztikus áldozatát, hogy ezáltal a keresztáldozat az időkön át egészen az Ő újra eljöveteléig örökre jelenlévő valóság legyen.” Tehát a szentmise a keresztáldozat megújítása, de nem újra és újra ismétlése. Ezt a kifejezést, hogy a szentmise a keresztáldozat megújítása, könnyen félre lehet érteni. Ez emberi ésszel fel nem fogható misztérium. Mikor az átváltoztatáskor rápillantotok a Szentostyára, nem valami fizikai folyamat történik, hogy Jézust a kenyér színe alatt kínozzák, bántalmazzák és megölik, hanem mindez misztikusan, titokzatosan valósul meg, amelyet csak a Mennyben, üdvözült testetekben fogtok megérteni. Tulajdonképpen egy látható, földi, anyagi dolog – a kenyér és bor – egy láthatatlan isteni tartalmat közvetít nektek. Ezt az isteni tartalmat nem tudjátok, hanem hiszitek, és ez a titokzatos cselekmény csak így jöhet létre, hogy a kétféle fizikai valóság egyesül az átváltoztatás szavaival. Így jelenik meg az oltáron a keresztáldozat. Egy hittanóra utáni szünetben két gimnazista kislány beszélgetését hallottam. A szentmise áldozati részének tartalmáról beszélt nekik a hitoktató. Szilvike sehogy se értette, hogy miért van szükség a szentmisében Jézus kereszthalálára. Hát nem volt elég, hogy egyszer már megváltott minket? Barátnője Kati, így próbálta megmagyarázni neki: – Dehogynem, elég Krisztus 2000 évvel ezelőtti keresztáldozata az egész emberiség megváltására. A szentmise nem azért van, ahhoz az egyetlen nagy áldozathoz mindig újabb és újabb áldozatokat hozzátegyen, hanem hogy Jézus Krisztus régi keresztáldozatát jelenvalóvá tegye mindenki számára. Pl. nekünk, akik nem éltünk Krisztus korában, és azoknak, akik még ezután fognak megszületni. Szilvi tovább kérdezősködik: – De hát, miért kell folyton a híveknek eszébe juttatni Jézus áldozatát? Miért van szükség erre? Hiszen a reformátusoknál nincs az istentiszteletben áldozati rész.
Kati így világosította fel: – A szentmise nálunk katolikusoknál azért tulajdonít ilyen nagy jelentőséget az áldozatnak, mert az üdvözüléshez nem elég a hit, a biblia olvasása, és a szentségek felvétele, hanem követnünk kell Jézust a tetteiben és a szenvedésében. Tehát azért jelenik meg a szentmisében Jézus keresztáldozata, hogy a hívek az Ő szenvedéseiből erőt meríthessenek saját fájdalmaikhoz, gondjaikhoz, és követve az Üdvözítőt, fel tudják ajánlani az ő keresztjeiket saját lelkükért és másokért.
Ez az Én kis Kati Gyermekem milyen bölcsen válaszolt! Bizony az emberek szenvedése az Én Szent Fiam keresztje nélkül semmit nem ér. Gondoljatok Istvánra, egy idős, hitetlen nehéz természetű emberre, aki két évig rákos agydaganatban szenvedett. Csak panaszkodott, káromkodott, mindenkit hibáztatott és eszébe se jutott Hozzám fordulni. A végén papot se engedett magához hívatni, így halt meg. Mélyen hívő felesége sokat imádkozott érte. Jelenleg a tisztítótűz legmélyén van. Ha ez a férfi eljárt volna szentmisére és betegségéhez merített volna Jézus megújuló keresztáldozatából, és fájdalmait felajánlotta volna bűnei eltörléséért, halála után azonnal Magamhoz vettem volna a lelkét. Elkerülhette volna a szörnyű szenvedést, amelyben még évtizedekig része lesz.
Tudjátok, azért válik keresztetek nagy értékűvé, mert zúgolódás helyett egyesítitek a szentmisében Fiam szenvedésével. Ugyanis mindarra, amit felajánlotok, ez esetben úgy tekintek, mintha Fiam tette és szenvedése lenne, és ezért keresztetek nagyon kedves az Én szememben. Jézus az Egyház feje, ti pedig Gyermekeim a test vagytok. Jézus egészen az Egyházának ajándékozza keresztáldozatát, hogy a hívek abba belehelyezhessék azt, amit Előttem, az Atya előtt kedvessé akarnak tenni. Minden szentmisében a felajánlás éppen erre a belehelyezésre való. Mikor a miséző pap felemeli a kelyhet a borral a felajánlási könyörgésben ezt mondja: „Ez a felajánlás, mely a mi teljes szentségi önátadásunknak jele, váljék szünet nélküli áldozattá, hogy egyszerre teljesítse a szent misztérium alapítványát és ugyanakkor a te üdvösségi művedet csodálatosan munkálja mibennünk.” Míg a pap ezeket a szavakat mondja, helyezzétek bele a kehelybe fájdalmaitokat, gondjaitokat, örömeiteket és egész lelketeket. És mindazok lelkét, akiket Elém akartok hozni. Tehát azért válik jelenvalóvá Jézus keresztáldozata, hogy az Ő áldozata az Egyház áldozatává váljon. Ó, Gyermekeim, a ti áldozatotokká. Most már egészen világos mindannyiatok előtt, miért olyan fontos nálatok, katolikusoknál a szentmise áldozati része.
Természetesen a felajánlás még nem áldozat, csak megelőzi azt. Képzeljétek csak el, ha felajánláskor beleteszitek magatokat a kenyérbe és borba, akkor az átváltoztatásban ti magatok is átváltoztok Krisztussá. Isten emberré lett, hogy az ember Istenné legyen. És mindez miért történhet meg? Mert Jézus áldozatával titeket magával egyesít.
Drága Gyermekeim, e tanításom utolsó perceiben az Én drága Fiam egy fényes felhőn leereszkedett a Mennyből és most itt áll Mellettem megdicsőülve. Kezében egy nagy aranyszínű keresztet tart. Öt szent Sebe úgy ragyog, mint a legfényesebb drágakő. Mosolyogva néz rátok és azt kéri, hogy fájdalmaitokat, gondjaitokat, betegségeteket, fáradságotokat gondolatban gyűjtsétek össze. Így szól hozzátok: „Drága Gyermekeim, lélekmentő segítőtársaim, engem követő Barátaim. Körbemegyek köztetek. Két tenyeretekbe tartsátok felém problémáitokat. Mindegyiketek előtt megállok, magammal víve keresztemet. Bal kezemmel megáldom, amit Felém nyújtotok és egy kicsi aranykeresztté változtatom. Ezt a kicsi keresztet érintsétek hozzá az Én nagy keresztemhez, és Én beleolvasztom. Visszamegyek a helyemre, és Atyám elé térdelve átnyújtom Neki egyesített szenvedéseinket. Arra kérem, alakítsa kegyelemmé és ossza ki a sok közömbös, hitetlen és megátalkodott lelkek között.
Újra Én szólok hozzátok, Mennyei Atyátok. Szenvedéseiteket, gondjaitokat Fiam keresztjével együtt elfogadtam. E közös, egyesített nagy keresztet jobb kezemmel végigsimítom, és ragyogó kegyelemsugarakká változtatom. Mindenkinek küldök belőle egy fényes sugarat, a többit pedig szétszórom a rászorulók között. Köszönöm, hogy végighallgattátok tanításomat, és most Én is viszonzásul végig fogom hallgatni imáitokat.
Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
