2010. szeptember 22.  Jézus: A 6. boldogság, Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.
 
Jézus: Drága Engesztelő Gyermekeim! Az igaz, hogy a mai evangélium, amit az imént hallottatok arra figyelmeztet, hogy még a port is verjétek le a lábatokról, ha nem fogadják szavaimat, hogy csak a nyitottaknak adjátok át üzeneteimet, de arról nincs szó, hogy csak az egészen tisztaszívűeknek. Hiszen a bűnösökért jöttem a világra. Nekik szól evangéliumom és nekik szólnak mai üzeneteim. Ma arról fogok beszélni, hogy boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent. Ez a hegyi beszédből a 6. boldogság. Itt valami látszólagos ellentmondást lehet kiérezni: „A bűnösökért jöttem, de azért csak a tisztaszívűek boldogok. Nincs itt semmi érthetetlen. Azért jöttem gyermekeim a világba, hogy belőletek bűnösökből tiszta szívű embereket neveljek.
Felvetődik a kérdés: Kik a tisztaszívűek? Talán azok, akik soha nem követtek el bűnt és nem is fognak? Szó sincs róla? Abszolút bűn nélküli és tiszta csak Édesanyám volt és Én ezen a Földön. A legnagyobb szentek is el-el botlottak, de a legkisebb bűntől, hibától is óvakodtak. Hát akkor kik a tisztaszívűek? Akik minden erejükkel arra törekszenek, hogy távol tartsák magukat a bűntől. Vannak hibáik, gyengeségeik, elesnek néha, de azonnal, nagyon mély bűnbánattal, szentgyónással megtisztulnak. Állandóan lesben állnak a kísértésekkel szemben. Ha szívükben érzik a támadást, azonnal segítséget kérnek Tőlünk Égiektől: Tőlem, Édesanyámtól, Sznt. Mihály arkangyaltól.
Egy példát emelek ki nektek az életből, mely tanulságos lesz számotokra. Van egy asszony, Nórának hívják, buzgó, imádságos lélek. Az a legnagyobb bánata, hogy van egy állandóan visszatérő bűne, az ítélkezés. Mindig mélyen megbánja, és meggyónja, azután minden kezdődik előről. Addig nincs baj, míg egyedül van, dolgozik, imádkozik. De sajnos a közösségben, a imaóra után a hazafelé vezető úton mindig van egy olyan testvér, aki elkezd panaszkodni valakire: menyére, vejére, szomszédjára, kollégájára. Ez nem elég, hanem várja a reagálást. Hát mit szólsz hozzá, Nórikám? Nincs igazam? Nóra ilyenkor kénytelen helyeselni, hiszen a testvére nem hazudik, valóban szörnyű természete van annak, akit szid. És abban a pillanatban, ahogy igent mond neki, ő is beleesett az ítélkezés, megszólás bűnébe. Nóra nagyon bölcsen Évához, eszközömhöz fordult, hogy kérdezzen meg Engem. Én ezt üzentem neki:
Drága Kislányom! A megoldás nem abban áll, hogy begubózol, és nem jársz többé az engesztelő közösségbe, hiszen a te lélekmentő imáidra is nagy szükség van. Azt sem teheted meg, hogy mikor véleményedet kérdezik némán hallgatsz. Egyetlen amit tehetsz, hogy ezt mondod a panaszkodónak: Nem akarok véleményt alkotni az illetőről, mert nincs jogom hozzá, hogy elítéljem. Csak Isten tudja, miért vált ilyenné, csak Ő ismeri egész életét születésétől eddig, csak Ő ítélkezhet felette. Azzal ne törődj, hogy válaszod tetszik-e vagy sem!  Egy a fontos, hogy Én, a te Jézusod elégedett legyek a lelkeddel. Elszigetelődve mindenkitől, kísértések nélkül könnyű tisztának maradni. Az a nagy érték a szememben, ha tudatosan, akaratodat megfeszítve elgyőzöd a kísértést.
Drága Engesztelőim! Ilyen Nóráknak szól a 6. boldogság ígérete, mert teljes erőből próbálnak bűneiktől szabadulni és követik segítő tanácsomat. Ugye, Kicsinyeim, ti is hányszor kerültetek ilyen csapdába, hogy ítélkezés árán állást kellett foglalnotok. Tegyétek egy képzeletbeli mérleg egyik serpenyőjebe azokat az eseteket, mikor helyeseltetek a szitkozódónak, ítélkezőnek, és a másik serpenyőbe helyezzétek bele, amikor megvédtétek az elítélt távol lévőt vagy ki mertétek jelenteni, hogy nincs jogom ítélkezni! Gondolkozzatok el azon, melyik serpenyő süllyed mélyebbre?
Amikor valaki hallja a hegyi beszédből ezt, hogy boldogok a tisztaszívűek, hajlamos csak a 6. parancsra gondolni. A tisztaság erényének valóban fontos kritériuma, hogy a tiszta ember kerüli a paráznaságot, a házasságtörést, de nem ez az egyetlen. A tisztaságra törekvő gyermekeim mindenféle bűntől tartózkodnak. Mégis ebben a tanításban beszélnünk kell a paráznaságról, mert gyermekeim lelki tisztaságát legszélesebb körben ez veszélyezteti. Szomorú, hogy ezt a súlyos bűnt, mely egészen kizárja az embereket a kegyelem állapotából, a mai társadalom már nem is tartja bűnnek. Úgy beszél róla, mint egy egészséges, természetes dologról és elegánsan egy rövid 3 betűs szóval illeti: sex. Pedig ennek a bűnnek már csak emberi szemmel nézve is sok negatív gyümölcse van. A szertelen, szabados, gátlástalan házasságon kívüli paráználkodás feleslegessé teszi a családalapítást, márpedig a család a társadalom alapsejtje. Ha megszűnik, összeomlik a társadalom. A partnerek meggondolatlan válogatása nemi betegségeket okozhat. A fogamzásgátló tabletták és a spirál használata is veszélyezteti az egészséget. A nagy szabadosság a sex-ben lesilányítja a szerelmet üres testi kapcsolattá.
A lélek szempontjából még nagyobb és maradandóbb károkat okoz a 6. parancs megszegése. Isten azért teremtette férfinak és nőnek az embert, hogy kiegészítsék egymást, boldoggá tegyék egymást, és utódok nemzésével segítsenek neki a teremtésben. De mindezt törvényhez kötötte. A szentségi házasság megszenteli a férfit és a nőt, egy test és egy lélek lesznek. Az ő szerelmük szent és elszakíthatatlan. Az a kapcsolat, ami a házasságon kívül van már nem szent, hanem bűn, mely az embert kirekeszti a kegyelem állapotából, a kárhozat felé vezető széles útra lép, el is kárhozhat, ha bűnbánat nélkül hal meg. Édesanyám és Én nem ok nélkül hullatunk véres könnyeket! Látjuk a paráznák, a házasságtörők és a homoszexuálisak tömegeit pokolba hullani, és ott iszonyú szenvedésekben gyötrődni örökkön örökké. És mindez miért? Mert ismerik Isten 6. parancsát, de nem akarják elfogadni. A Mi végtelen irgalmunk és szeretetünk a paráznákkal szemben is érvényesül. Az ítéletet Atyám az Én kezembe adta. Ha egy parázna életet élő gyermekem halála pillanatában Elém kerül, ítéleténél figyelembe veszem: tudta-e, hogy bűn, amit tesz, milyen ok váltotta ki nála, hogy erre a bűnös útra lépett, vagy hogy van-e akadálya, hogy véget vessen a házasságon kívüli kapcsolatának, pl. közös gyermekeik felnevelése. Mindent mérlegelek és örök sorsa irgalmam és igazságosságom alapján dől el.
Gyermekeim! Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Közülük is tudjátok-e kik lesznek különösen boldogok? Akik egész életükön át megőrizték liliomtisztaságukat, tehát a szüzek. Sajnos a mai ember szemében ez már nem érték. Kinevetik, kigúnyolják azokat a tisztaszívű gyermekeimet, akik önmegtartoztatásban élnek vallási meggyőződésükből kiindulva. Ők is ugyanúgy ki vannak téve a kísértéseknek, de akaratuk nagyon erős és ellenállnak, hogy életük ártatlan, szűzi tisztaságát Nekem ajándékozzák.
A tisztaszívű gyermekeim közül a szentségi házasságban élő egymáshoz halálig hű férfiak és nők szintén nagy-nagy boldogságban élnek majd a Mennyben, mert a házasság a hűség próbája és bizony nehéz kiállni ezt a próbát.
Kicsinyeim! Úgy tekintsetek most Rám, mint irgalmas Jézusra. Mint Fausztina nővér előtt, úgy állok most előttetek. Irgalmas Szent Szívem szeretete mindegyiketekre gazdagon árad: Azokra is, aki szűzi tisztaságban élnek, azokra a házastársakra is, akik örökké tartó hűségben vannak, és azokra is, akik gyengeségükben meg-meg botlottak, de most itt ülnek előttem bűnbánó, tiszta szívvel.
Megáldalak benneteket a tisztaság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.