ÉGI ÜZENETEK
2012-07-31
Jézus: A megigazulás
Jézus: Drága Gyermekeim! Először tisztáznunk kell ezt a fogalmat. Mi a megigazulás? Tévedés lenne azt hinni, hogy ha megigazul valaki, akkor a hazudozás emberéből őszinte ember lesz. A megigazulásban elnyeritek Isten természetfölötti ajándékát, a megszentelő kegyelmet, amely nemcsak eltörli bűneiteket, hanem megújít és megszentel benneteket. A megigazult ember részesül az isteni természetben: Isten fogadott fia és örököse lett, Jézus testvére és társörököse.
Van két lány, Erzsike és Ilonka, akik már gyermekkoruk óta barátnők. Szüleikkel egymás-melletti házban laktak. Vidám, boldog gyermekkoruk volt. Erzsike 32 éves, Ilonka 30. elsodorta őket az élet egymástól. Ilonka most is ott él szüleivel a családi házban, de Erzsi egy közeli városba került, háziorvosként dolgozott. Ilonka a falu iskolájában tanít. Egyik se ment még férjhez. Erzsinek alkalmi barátai vannak. Nagyon csinos, mutatós nő, és ha megunja, jön a másik. Ilonka vallásos, katolikus családban nevelkedett. Azok közé a kevesek közé tartozik, akik önmegtartóztató életet élnek. A szombati napot együtt töltik. Hosszú beszélgetést folytatnak munkájukról, sikereikről, eredményeikről. Közben Ilonka zongoráján mindketten bemutatják egymásnak, hogy a régi zeneórák után még mindig tudnak néhány klasszikus darabot. Szó esik a fiúkról és a szerelemről is. Erzsi megkérdezi: „Ilonkám, te még mindig tartod a régimódi elveidet? Miért nem használod ki az életet, a fiatalságodat? Hiszen olyan hamar elröppen. Látod, nekem mindig vannak barátaim. Ilonka így válaszol: Tudod, én várok egy vallásos, tisztalelkű férfira, aki szintén családot akar. Nekem fontos, hogy a megszentelő kegyelem állapotában legyek. Csak így nyugodt a lelkem.
¾ Mi az a megszentelő kegyelem?
¾ Isten természetfeletti ajándéka, mely megtisztít minket a bűntől és az üdvösségre vezet.
¾ Hát már a szerelem is bűn?
¾ Ha szentségi házasságon kívül történik, akkor halálos bűn.
¾ Ilonkám, akkor én a pokolba kerülök, mert nincs az az Isten, aki nekem megbocsátaná azt a rengeteg bűnt, amit elkövettem a barátaimmal. Némelykor nős emberrel is foglalkoztam.
¾ Nem úgy van. Isten végtelenül irgalmas, és szeret téged, nem akar elveszíteni. Ha a bűneidet szívből megbánod, és meggyónod, azonnal mindent megbocsát. Ha viszont nem fordulsz feléje és folytatod eddigi életedet, akkor valóban elkárhozhatsz. A pokol borzalmas, Erzsikém! Nem kell hozzá gyilkosnak lenni, hogy valaki oda jusson. Elég egyetlen meg nem bánt halálos bűn.
¾ Ugye tudod, hogy 10 éves koromban gyóntam utoljára?
¾ Az nem számít! Sose késő elkezdeni a jó útra lépést.
Drága Gyermekeim! A párbeszéd közben beleláttam Erzsike lelkébe. Megindult a felismerés benne utálatos bűnei láttán. Elhatározta, hogy új életet kezd. Bűnbánata egyre jobban fokozódott, és megkérte Ilonkát, mondja el, hogyan kell gyónni, mert már elfelejtette. Erősen elhatározta, hogy holnap elmegy a vasárnapi szentmisére és gyónni fog. Látjátok? Egy lélek megint megszabadult a gonosz karmaiból.
Kedves Engesztelőim! Hogy jobban megértsétek a „megigazulás”-t, el kell mondanom, hogy két oldala van: a negatív és a pozitív oldal. A negatív oldal bűneitek eltörlése, melyeket Isten gyökerestől kitép, megsemmisít. A megigazulás pozitív oldala: hogy Jézus Krisztus megújít és megszentel titeket. Így a bűnösből szent lesz, Isten ellenségéből Isten barátja lesz. Mindezt a Szentlélek adja nektek, mint hatalmas változást, amely a megszentelő kegyelem révén megy végbe bennetek. Éljetek mindig a megszentelő kegyelem állapotában! Soha ne kövessetek el halálos bűnt, mert az megszünteti bennetek a megszentelő kegyelmet. Fontos tudnotok, hogy nem az a keresztény ember, aki sohasem követ el bűnt, hanem aki nem érzi jól magát benne, és igyekszik minél hamarabb szentgyónásban megszabadulni tőle.
A megigazulás újjászületés. A keresztség szentségben születtek újjá. Az első születés, mikor világra jöttök, az e világi életre van. A második újjászületés az Örök Életre van. A keresztségben Isten a szülő, az ember pedig Isten szülöttje. Isten nem adja át egész isteni természetét nektek, csak részesít belőle titeket. Ezért ti csak fogadott gyermekei vagytok. De Én, a ti Megváltótok, mikor az idők kezdete előtt Atyám megszült, megkaptam tőle teljes isteni természetét, tehát természetszerinti fia vagyok. A második újjászületéssel egészen átváltoztatok, megigazultatok. E csodálatos változás révén az emberből Isten fogadott fia lett, a bűnösből szent, a kárhozat fiából pedig, Isten örököse lett.
Most tekintsünk a megigazulásra a halál és feltámadás szempontjából! Én kínhalállal haltam meg a kereszten. Ti is, Gyermekeim a megigazulással meghaltatok a bűnnek. Én feltámadtam, nemcsak visszaéledtem, hanem romolhatatlanságba, isteni dicsőségbe öltöztem. Ti, akik megigazultatok, nemcsak meghaltatok a bűn számára, hanem új, tiszta életre támadtatok, szentek lesztek, az isteni élet részesei. És ha életetek végéig megőrzitek ezt a megigazulást, akkor az utolsó napon ti is feltámadtok dicsőségben, romolhatatlanságban és halhatatlanságban.
A mai tanításom elején említettem, hogy a megigazult ember Isten örököse lett, és az Én társörökösöm. Kifejtem előttetek, mit jelent ez az örökség. A Mennyországot jelenti, ugyanis Isten megosztja vele örök javait, Isten országát. Részesültök Isten végtelen tudásában, szeretetében, boldogságában, mert színről-színre fogjátok látni Őt ti is engesztelő Gyermekeim!
Ti, drága, forró szeretett Gyermekeim, akik hűségesen idejártok, akik ebbe az engesztelő közösségbe tartoztok, mindannyian a MEGIGAZULÁS útján lépegettek. Ez egy fényes, keskeny út, mely felfelé vezet egy magas hegyre, melynek a tetején egy ragyogó, átlátszó kristálypalota van. Aranykapuja ki van tárva és ott áll várakozva a Mennyei Atya. Látom, hogy az Út tele van szúrós bogáncsokkal, tövises bokrokkal, mély gödrökkel, sziklákkal. Látlak benneteket, kicsi engesztelőim, ahogy óvatosan haladtok fölfelé, keresgélve a simább helyeket, ahová léphettek. Az Őrangyalotok a hátatok mögött kísér és segít, ha kell. Ebből a fényes, keskeny útból elágazások mennek lefelé, és mindegyik ilyen mellékúton áll egy démon. Ezek az utak csábítóak, mert kényelmesek, simák: kétoldalt árnyas fákkal, bokrokkal, virágokkal díszített sétányok. Minden démon tart egy táblát, melyre cifra, fekete betűkkel a következő szavak vannak kiírva. Az egyiken „gazdagság”, a másikon „siker”, a harmadikon „hatalom”, a negyediken „szex”, az ötödiken „mámor”. A táblát tartó démonok nem ijesztőek, hanem fehér ruhába öltözött, vonzó külsejű, mosolygó angyalok és táblájukra mutatnak. Ti csak haladtok a göröngyös úton, amely egyre meredekebb. Egyiketek megbotlik egy kiálló sziklába és elesik. Hiába figyelmeztette őrangyala, hogy ne a táblákat, hanem az utat nézze. Ez a szikla a hiúság jelképe. Az Én gyermekem azon gondolkodott, mennyivel jobb és különb a szomszédasszonynál, aki kicsapongó életet él, nem imádkozik, nem jár templomba. Az őrangyala bűnbánatra indította, erre elszégyellte magát, bocsánatot kért Tőlem, és Én, az ő Jézusa már ott is álltam előtte és felemeltem. Egy másik testvéretek ruhája beleakadt egy tüskés bokorba. Próbálta kiszabadítani magát, de a tüskéktől csupa vér lett a keze. Mielőtt elesett nagyon fájt a beteg dereka, és hirtelen zúgolódni kezdett, Engem hibáztatott a szenvedése miatt. Ez a bokor a káromkodás jelképe. Az egyik táblát tartó démon bemerészkedett hozzá és mutatta, hogy az ő útján nincs tüskés bokor és csábította, hogy menjen vele. Megfogta a karját és rángatta. De az őrangyal ennek a gyermekemnek is felébresztette lelkiismeretét. Belátatta vele, hogy testi fájdalmai érdemszerző kincsek, lelke javára válnak. Odaléptem hozzá, és mikor megláttam, hogy sír, kiszabadítottam a tüskés bokorból, letöröltem könnyeit, felállítottam és csókjaimmal begyógyítottam a tüskék okozta vérző sebeit. A harmadik gyermekem lába beleakadt egy mély gödörbe és nagyot esett. Ez a kényelemszeretet szimbóluma. Miközben haladt a nehéz úton elkezdte sajnálni magát: „Az én életem csupa kényelmetlenség, fáradozás, áldozatvállalás, családom örökös kiszolgálása, egy taposómalomban vagyok. Mindig csak a munka, imádkozás, engesztelés, semmi pihenés, szórakozás. Elegem van!” Ahogy ott feküdt nagy dühösen, a „Gazdagság” táblát tartó démon beszökött hozzá és fülébe súgta: „Gyere velem! Gazdag leszel, mások fognak kiszolgálni, annyit szórakozol, amennyit csak akarsz.” Már vitte volna magával, de őrangyala átölelte, megsimogatta az arcát, és arra bíztatta, hogy ne lázadozzon az áldozatok és lemondások ellen, mert a kényelemszeretet komoly gátat jelen a lelek fejlődésében, hosszú tisztítóhelybeli szenvedésekbe torkollik. Mivel Én a keskeny, göröngyös úton mindig veletek vagyok, ehhez a gyermekemhez is odaléptem. Felemeltem, talpra állítottam és bátorításul egy kis láncot tettem a nyakába arany kereszttel, melyen felfeszített testem is rajta volt. Csak ennyit mondtam neki: „Kövess Engem, Én se a kényelmet kerestem!”
Gyermekeim! Ez a göröngyös út egyre fárasztóbb. A kiálló sziklákba kapaszkodva, egymást felsegítve, verejtékezve haladtok. De már csak néhány lépés a kristálypalota, a Mennyország. Aki megérkezik a kitárt kapuhoz, azt az Én végtelenül szerető Atyám fogadja. Karjaival átöleli és Atyai Szent Szívére szorítja. Egy kicsi angyal áll mellette és felnyújt Istennek egy gyönyörű színes virágokból álló koronát. Ezt szeretett gyermeke fejére helyezi, és őrangyala kíséretében beengedi az aranykapun.
Drága Gyermekeim, akik a MEGIGAZULÁS útján jártok, le ne térjetek erről a nehéz, de szép útról, mert csak így nyerhetitek el az örök boldogságot.
Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.