ÉGI ÜZENETEK
2013.12.10
Mennyei Atya: Jézus élete XIII. Jézus Szamáriában és Galileában
Mennyei Atya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Hallgassátok tovább Szent Fiam életét. Legutóbb Nikodémussal való beszélgetés kapcsán kifejtette, hogy Ő vízzel és Szentlélekkel keresztel. Ma további útját ismertetem veletek.
Elhagyta Júdeát, és tanítványaival együtt Szamárián keresztül Galileába igyekezett. Útközben Szamária egy régi városának, Szichemnek határában pihent meg. Ez a város valamikor régen, hajdani fénykorában Izrael királyságának fővárosa volt, de Jézus idejében egy jelentéktelen hellyé zsugorodott.
Bevezetésül el kell mondanom, hogy Szamária lakói és a többi zsidó – a júdeaiak és a galileaiak között – évszázadok óta kibékíthetetlen ellentét volt. A többiek azért gyűlölték a szamáriabeli zsidókat, mert pogány népekkel keveredtek. Azonkívül, volt egy esemény, amely még jobban eltávolította őket egymástól. Ugyanis amikor a zsidók hazatértek a babilóniai fogságból, és tervezték, hogy felépítik Jeruzsálemet és a templomot, a szamáriabeliek felajánlották segítségüket hozzá, de durván visszautasították őket. Bosszúból a szamaritánusok egy hasonló templomot építettek a Garizim hegyen, hogy vetélytársa legyen a jeruzsáleminek. Az igazhitű júdeai zsidók erre nagy haragra gerjedtek és földig rombolták a szamáriai templomot.
Jézus idejében ez már történelemnek számított, de a honfitársai szívében kemény előítélet élt. Ennek ellenére az Én Szent Fiam szerette a szamaritánusokat, tudta, hogy jobban elfogadják majd Őt, mint a sajátjai.
Jézus szomjasan, fáradtan leült Szichem szélén egy kút mellé, melyet Jákob kútjának neveztek. A tanítványok bementek a városba eleségért. December volt és dél körül járt az idő. Egy szamáriai asszony jött vizet meríteni. „Adj innom!”- szólította meg. Az asszony kiejtéséből észrevette, hogy zsidó, és így felelt: „-Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem inni, aki szamáriai asszony vagyok?” „- Ha tudnád, hogy ki az, aki neked mondja: adj innom, talán te kérted volna őt, és ő élő vizet adott volna neked!” A rejtélyes beszéd meglepte a szamáriabeli nőt és fölébresztette kíváncsiságát: „-Uram, nincs is mivel merítened, a kút pedig mély. Honnan vennél hát élő vizet? Csak nem vagy te nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, melyből ő maga ivott, és fiai és jószágai?”
Jézus így folytatta: -Mindaz, aki ennek a kútnak a vizéből iszik, ismét megszomjazik, aki pedig abból a vízből iszik, amit Én adok neki, soha többé nem szomjazik mindörökké, hanem a víz, amit Én adok neki, az örök életre szökellő vízforrás lesz benne.
Erre így válaszol az asszony: „-Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam többé, és ne járjak ide meríteni.” Ebből Jézus azonnal látta, hogy a nő nem érti, amit mond, és felszólítja, hogy hívja ide a férjét. Bevallotta szégyenkezve, hogy nincs ura.
„-Mert öt urad volt, és aki most van, az nem az urad.”
„- Uram, látom próféta vagy. A mi atyáink ezen a helyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell.” Jézus erre azt felelte neki, hogy eljön az óra, hogy nem itt vagy ott, hanem lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát. Már el is jött ez az óra. „Tudom – mondta az asszony – tudom, hogy eljön a Messiás.” Jézust meghatotta ez az őszinte hit és kinyilatkoztatta magát ennek a léleknek: „Én vagyok a Messiás, aki veled beszélek.”
Drága Gyermekeim, itt el kell mondanom valamit, ami beleillik ebbe a történetbe. Évának, az Én eszközömnek adtam egy álmot 4 éves korában. Ma is úgy emlékszik rá, mintha most látná. Azt álmodta, hogy 7 éves bátyja és ő meghaltak. Egy nagyon hosszú, égigérő fehér lépcsősort láttak maguk előtt. Megfogták egymás kezét és elindultak fölfelé. Fönt, a lépcső végén volt egy ajtó. Bekopogtak, és az Úr Jézus hosszú, fehér ruhában kinyitotta és ők így köszöntek: „Kezicsókolom.”
„-Szeretettel köszöntelek benneteket, Gyermekeim – szólalt meg Szent Fiam – ugye nagyon elfáradtatok? Szomjasak vagytok?” Éva bekukucskált a háta mögé, és egy egyszerű, fekete-fehér kockás kővel borított konyhát látott és szemben egy vízcsapot. Jézus egy poharat vett elő, behívta őket és nyújtotta feléjük a pohár vizet e szavakkal: „- Kicsinyeim! Most olyan vizet adok nektek, amitől soha többé nem lesztek szomjasak.” Mindketten jó nagy kortyot ittak belőle. Ez az álom azért figyelemreméltó, mert egy 4 éves gyermek, még olyan kicsi, hogy nem ismerheti a Szentírást és ebből a szamáriai asszony történetét. Az Én Évámnak ebben a zsenge korában kinyilatkoztattam az evangélium egy mondatát.
Visszatérve a biblia történetéhez, az asszony vitte haza a kútról a vizet. Szíve tele volt hittel és lelkesedéssel. Szétkürtölte a városban, hogy itt a Messiás, Jákob kútjánál. Szichem lakosai azonnal eléje jöttek, lelkesen fogadták, és kérték, hogy maradjon náluk. Minden előítélet eltűnt belőlük. Két napig volt közöttük. Tanította és gyógyította őket. Szavai, a jó magvak, termékeny talajra hullottak. Jézus boldog volt, mert itt mindenki hitt benne, áhítattal hallgatták. Itt nem voltak rosszindulatú elöljárók, akik az egyszerű népet ellene hangolták volna, itt nem vártak csodákra, nem kértek jeleket bizonyítékul. Az elpogányosodott szichemiek között bőséges aratás volt. Az Én drága Fiam szíve tele volt reménységgel, hogy evangéliuma, ha terjed a pogány világban, sokkal nagyobb sikerrel fog járni, mint a zsidók között.
Otthagyva Szamáriát, tanítványaival együtt elindult Galilea felé, északi irányban. Közeledve hazájához szomorúan mondogatta barátainak: „-Prófétának nincs becsülete saját hazájában.”
Gyermekeim! Nem kell messzire menni. Nézzétek Nagyfalut, Sükösdöt, Kadarkútot! Saját lakosaikból alig jár oda néhány ember, pedig kegyelmekkel bőségesen elárasztott helyek. Például ez az ajándék, amit ezekben a percekben kaptok, ti, akik hűségesen jártok ide – páratlan kegyelem. Nem sok helyen van összekötve az engesztelés égi tanítással. A helyben lakók nagy része mégsem vágyódik ide, szívük zárva van a kegyelemáradat előtt. Miért? Mert senki se próféta a saját hazájában, ahogy Jézus mondja.
Galileába érkezvén Jézus egyedül maradt, mert tanítványai szétszéledtek, ki-ki visszatért hazájába: Kánába, Betszaidába és Kafarnaumba. Ez utóbbi helyen történt a következő eset. Jézus Péter házában szállt meg és felkereste egy főtiszt fényes kíséretével. Elé terjesztette kérését, hogy gyógyítsa meg haldokló fiát. Jézus először nem akart segíteni. Úgy érezte, nem a Messiást látják benne, hanem a csodatévő embert, aki meggyógyítja őket nyavalyáikból. Így méltatlankodott: „-Milyen hit a tiétek? Ha csak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek!”
„-Uram, – könyörgött a főtiszt – jöjj le, míg meg nem hal a gyermekem!” Jézus meghatódott e fájdalomkitörésen. „- Menj el, a te fiad él – mondta az aggódó apának.” A tiszt habozás nélkül hitt, és távozott. Útközben elé jöttek szolgái és megnyugtatták, hogy fia él. Abban az órában hagyta el a láz, mikor ő Jézussal beszélt. Ennek a csodának nagy visszhangja lett. Amilyen csöndben történt a kánai menyegzőn a víz borrá változtatása, épp oly feltűnő és nyilvános volt a főtiszt haldokló fiának meggyógyulása. Ezzel a csodával meg kívánta erősíteni Szent Fiam a közvélemény előtt hatalmának, mindenhatóságának hírét. Ezután körülbelül 3 hónapig maradt Galileában. Városról városra, faluról falura járva tanította a népet és sok csodálatos gyógyítást vitt végbe. Egyre nagyobb lett a tekintélye. Februárban tartották Jeruzsálemben a Purim (a Sors) ünnepét. Ez volt a második látogatása a fővárosban. Ott tartózkodása döntő hatással volt küldetése további fejlődésére.
Amint a mai tanításban hallottátok, Jézus a szamáriai asszonynak egy olyan vízről beszélt, amitől többé nem lesz szomjas. Ő és Én, Atyátok ma lélekben, misztikusan ezzel a különleges vízzel szeretnénk megitatni benneteket. Mi ketten, itt állunk egymás mellett. Dicsőségünk fénye betölti az egész termet. Fölöttünk lebeg a Szentlélek Isten, galamb alakban, kiterjesztett szárnyakkal. Megváltótok kebléből kiemeli Szent Szívét, melyet a bűnök fekete töviskoszorúja fon körül. Tetején magas szeretetláng lobog, mely irántatok érzett szeretetét szimbolizálja. Szívsebe, a lándzsa helye egyre jobban ragyog és hirtelen egy fényes vízsugár tör ki belőle. Én, Mennyei Atyátok az Égből hoztam magammal egy csillogó aranykelyhet, melyet a vízsugár elé teszek és teletöltöm. Mire megtelik a nagy kehely, a Szívseb már nem ontja magából tovább a vizet. Jézus, ahogy jobb kezében tartja Szívét, rátok emeli tekintetét, mely végtelen szeretettől sugárzik és megnyitja ajkait. Hallgassátok! Drága, szeretett Engesztelőim! Szent Szívem Sebe az Örök Élet vizének forrása. Atyám és Én most megajándékozunk e csodálatos vízzel benneteket. Ha ezt a vizet megízlelitek lelketekbe háromféle kegyelmet kaptok:
1.) Először is bőséges, magasfokú szellemi örömöket, melyektől megnő bennetek az Istenszeretet, lángol a szívetek az Isten iránti érzelemtől, mintha kitágulna a kebletek, szólni se tudtok a boldogságtól. E vízzel ezt árasztom belétek.
2.) Másodszor e vízzel az együttérzés kegyelmét adom nektek. Magasfokú empátiát fogtok tapasztalni az én szenvedéseim iránt. Ugyanakkor ezután a korty után sokkal jobban át tudjátok érezni felebarátaitok örömét és bánatát.
3.) Ez a víz, az Örök Élet Vize, megadja nektek a könnyek ajándékát. Elég, ha rátekintetek egy szentképre, mely Engem ábrázol, vagy egy templom előtt elhaladtok, vagy kiejtitek a nevemet, és máris könny szökik a szemetetekbe.
Atyám, kezében tartva a vízzel teli kelyhet, közétek megy. Mindenki előtt megáll, ajkatokhoz érinti és ti kortyoljatok belőle! Most nyeljétek le! Olyan mértékben fog működni bennetek az Élet Vize, amilyen erős a belé vetett hitetek, és amekkora áhítattal és összeszedettséggel fogtok ezután imádkozni egyedül és közösségben egyaránt.
A Szentlélek ehhez az áhítathoz és összeszedettséghez hozott nektek egy erősítő ajándékot. Mindenkinek a feje fölé repül és egy tüzes lángnyelvet bocsát rátok, mint az apostolokra valamikor. Ez a lángnyelv az Ő isteni szeretetéből forró áhítattal és szent összeszedettséggel tölti el szíveteket.
Újra Én szólok hozzátok, Kicsinyeim! Köszönöm, hogy végighallgattátok a felnőtt Jézus fontos küldetésének eddigi állomásait. Mélyen szívjátok magatokba életének minden részletét, mert majd tovább kell adnotok frissen, újonnan megtért felebarátaitoknak.
Megáldalak benneteket az igaz ismeretszerzés örömének lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
ÉGI ÜZENETEK
2013.12.17
Szentlélek: Jézus élete XIV. A betszaidai csoda
Szentlélek: Drága Engesztelőim! Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Áldottak legyetek, amiért eljöttetek és elfogadtátok meghívásunkat. Tudom, ma is sok lelket fogtok menteni. Hallgassátok figyelemmel az Úr Jézus életének további eseményeit. Ebben a szép adventi időben gondoljatok vissza beszéd-sorozatunk elejére, az Ő különös, misztikus fogantatására! Olyan szent áhítattal és buzgó előkészületekkel várjátok születésének ünnepét, mint Mennyei Édesanyátok tette. Áldozatokból, böjtökből, önmegtagadásokból, lemondásokból készítsetek egy nagy ajándékcsomagot a kis Jézusnak, amit majd Szenteste a karácsonyfa alá tesztek.
Amint említettük, Jézus 3 hónapig tartózkodott Galileában, és innen Jeruzsálembe ment. Már az első idelátogatásakor feléje fordult a nemzet érdeklődése. Mindenki róla beszélt: a nép, a papok, a farizeusok és az írástudatlanok egyaránt. A csodatételei miatt sokan prófétának tartották, akik viszont ismerték a szent írásokat – mint Nikodémus – Isten küldöttjét, a Mestert tisztelték benne. Messiásnak senki sem nevezte, mert se az egyszerű emberek, se az előítéletekkel teli farizeusok nem tudták elképzelni, hogy egy názáreti ács lesz az ő királyuk, aki majd megszabadítja őket a zsarnok római elnyomatás alól és üdvözíti az emberiséget. Messiási kilétét Ő maga sem fedte még fel népe előtt, még akkor sem, mikor a kereskedők kiűzése miatt heves támadás érte. Isten házának bátor megvédésével észrevették benne a vallásújítót, akit lángoló buzgóság emészt Istenért. Ez volt az első ok, ami kiváltotta ellene a farizeus főpapok gyűlöletét. Tíz hónappal később, mikor újra megjelent a fővárosban, egy nyilvános csodával még jobban maga ellen haragította a merev törvényeket tisztelő papokat.
Egy szombati napon, a betszaidai fürdőben történt a következő eset. Az emberek e tó vízének gyógyító erőt tulajdonítottak. Azt beszélték, hogy időnként valami rejtélyes erő hullámokat okoz a vízen, és aki először belelép a tóba, az azonnal meggyógyul. Volt ott egy ember, aki már 38 éve béna volt. Jézus megszánta és hozzá lépett. –Akarsz-e meggyógyulni? –Uram, nincs emberem, aki engem a tóba bocsásson, mire fölkavarodik a víz, mire pedig én odaérek, más száll le előttem. –Kelj föl, – mondta neki Jézus – vedd az ágyadat és járj!
És azonnal meggyógyult az ember, fölvette ágyát és elment. Azon a napon pedig szombat volt. A farizeusok ezt látván megbotránkozva mondták: –Szabbat van, nem szabad vinned az ágyadat. Az ember így válaszolt nekik: –Aki meggyógyított, azt mondta nekem, vedd az ágyadat és járj! – Kicsoda ez az ember, aki ezt mondta neked? – kérdezték tőle. A meggyógyult pedig nem tudta, hogy ki volt az, mert Jézus hamarosan eltávozott onnan. Jézus később találkozott a meggyógyulttal és így szólt hozzá: –Íme egészséges lettél, többé már ne vétkezzél hát, hogy rosszabbul ne járj!
A béna azelőtt bűnös életet élt és Jézus a lelkét is meg akarta gyógyítani. Ez az ember ettől kezdve mindenfelé dicsérte, magasztalta megsegítőjét, nem is sejtve, hogy ezzel fölébreszti a farizeusok irigységét és gyűlöletét. Ez a csoda volt első feltűnő ténykedése az Üdvözítőnek jeruzsálemi látogatása kezdetén. Napközben a templomban tanított, beszélgetett és egyre jobban elnyerte jótéteményeivel, nyilvános nagy beszédeivel a nép rokonszenvét. Egyre többen hallgatták nagy áhítattal. Nyíltan hirdeti, hogy Ő Isten Fia. Arról beszélt, hogy megalapítja Isten országát, és Istent jóságos, irgalmas Atyának mutatja be. A „szemet szemért, fogat fogért” törvény helyett ellenség-szeretetről, megbocsátásról beszélt. A főpapok az Ő „istenfiúság” elméletét legnagyobb istenkáromlásnak minősítik. Féltik tőle merev törvényeiket, melyekkel rémségesen elferdítették Mózes törvényét. Rengeteg kicsinyes előírást tettek hozzá, és így megnehezítették az egyszerű zsidó emberek életét. Amikor Jézust kérdőre vonták, hogy a fürdőben hogyan merészelt szombaton gyógyítani, Ő Atyjának példájára hivatkozva mondta: –Az én Atyám mind ez ideig (öröktől fogva) munkálkodik, én is munkálkodom tehát.
Isten maga a cselekvés, az Ő működése által él mindenki és van minden. Ha megszűnne a munkája, minden teremtmény megsemmisülne. Azzal a bátor kijelentéssel, hogy a farizeusok szemében Istent Atyának nevezi, nyíltan állítja, hogy Ő nem más, mint Isten Fia. Ez volt az első ünnepélyes kinyilatkoztatás, ami elhagyta ajkát. A farizeus főpapok nagy részét ez az istenfiúi kinyilatkoztatás azért botránkoztatta meg, mert még nem ismerték a Szentháromság titkát. Azt hirdették: –Jehova a mi Istenünk, és Jehova egy. Ebbe a fogalomba sehogy se tudták beleilleszteni, hogy Istennek fia van, aki ugyanolyan isteni hatalommal és erővel bír, mint Ő. Pedig Jézus kijelentette, hogy az Atya és Én egyek vagyunk… Aki engem lát, az Atyát látja. Ezt a tényt a főpapok nem tudták elfogadni.
Tehát Isten leküldte a várva-várt Messiást az emberiségnek, de nem hittek benne, elhatározták, hogy elfogják és megölik. A farizeus főpapok nem fogadták el az Ő bátor egyenes szavait arról, hogy Ő Isten fia. Tanúbizonyságra vártak. Nem vették észre, hogy az első tanú keresztelő Szent János volt, aki rámutatva így szólt: Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Ezt az első tanút, mint igaz prófétát, lefejezték. A második tanú maga a Mennyei Atya volt, aki János és a sokaság előtt a felhőkből így szólt: „Ez az Én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Istenben sem hittek, mint tanúban. Harmadszor Jézus csodái tanúskodtak az Ő istenfiúsága mellett, de ezeket a gonosz lélek hatalmának tulajdonították. Végül a Szent Írások tanúsítják, hogy elérkezett a Messiás. Olvashatjátok Dávid 110. zsoltárában a Messiás főpapságáról: „Azt mondja az Úr az Én Uramnak: Ülj jobbomra és minden ellenségedet lábad alá teszem zsámolyul. Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból: uralkodj ellenségeid közepette. Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen…” Az akkori főpapok Izajás próféta jövendölésében sem ismerték fel Jézus Krisztust, a Messiást: „Mert gyermek születik, fiú adatik nékünk, az Ő vállára kerül az uralom: így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten… Messzire kiterjed majd uralma, és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királyságában…” Jákob jövendölése se ébresztette föl őket, mely meghatározza a Megváltó eljövetelének idejét és Mózes jövendölése se, mikor a hozzá hasonló nagy próféta eljövetelére céloz, azzal fenyegetve azokat, akik nem hallgatnak rá, hogy ki fognak írtatni a népből.
Kedves Engesztelő Gyermekeim! Ma sincs másképp. A nagyok, az előljárók, a teológiai doktorok közül sokan vajon hogyan fogadnák Jézus Krisztust, ha most testben eljönne közétek? Hiszen a nyilvános jelenéseket sem hiszik, és évtizedeken át vizsgálgatják, abból a célból, hogy megvédjék Isten tiszta igéjét. Azt hangoztatják, hogy nem kellenek látnokok, próféták, jelenések, mert az evangéliumban minden benne van. Csakhogy az a baj, hogy ismerik ugyan az evangéliumot, de nem élik. Jézus ma nem testben van közöttetek, hanem a választottak, próféták által küldött szent szavaival. Rajtuk keresztül felhívja az emberiség figyelmét arra, hogyan kell az evangélium szerint élni. Azonkívül segít nektek felkészülni a rátok váró komoly megpróbáltatásokra. Mivel a sok akadályozás miatt sokkal több gyermekünkhöz nem jutnak el az üzenetek, minta ahányan olvassák, ezért minden esemény váratlanul fogja érinteni őket. Emberek millióit éri majd úgy a Nagyfigyelmeztetés, hogy elmerülve a világban, gyanútlanul, súlyos bűnökben, hitetlenségben, közömbösségben kell majd megtapasztalniuk életük legnagyobb megrázkódtatását. Ha viszont ilyen tárgyú szentbeszédeket, előadásokat, TV műsorokat hallhatnának és láthatnának, ha a rádiók széltében-hosszában sugároznák, és a napilapok foglalkoznának e fontos témával, az emberek tömegével bűnbánatot gyakorolnának, gyónni mennének, megtérnének és a templomok megtelnének. Mint ahogy Jézust az Ő korában nem fogadták el, üldözték, ma szent szavát rejtik véka alá, és aki mégis terjeszteni meri, hamis prófétának, eretneknek bélyegzik meg, és gúny tárgyává teszik.
Drágáim, egy hét múlva itt a Szenteste. Szívetek tele van szent várakozással. Szeretnénk megajándékozni benneteket egy szép megható misztikus élménnyel. Ugyanaz a Jézus száll le közétek, aki a betszaidai tónál meggyógyította a bénát, de most újszülöttként érkezik. Hirtelen ragyogó, fehér fény tölti be a termet, mely mindannyiótokat beborít. Én, a Szentlélek Isten látom, hogy a fény angyalok sokaságából árad. Kezükben hárfa, trombita, citera, lant. Szent Rafael arkangyal áll előttük és intésére megindul a mennyei zene és ének. E percben a magasból egy fényes fehér felhőn alászáll Mennyei Édesanyátok karján az újszülött Jézussal. A Szűzanya ünnepi ruhát öltött, világoskéket, aranyszínű csillagokkal díszítve. Fehér fátyla körül 12 csillagból álló korona. Vállait hófehér, puha szőrmének látszó, rövid palást borítja. A kisded fehér térdig érő ruhácskában van. Alszik Édesanyja szívéhez simulva. Az angyalok zenéjére fölébred és érdeklődve néz körül. Rámosolyog Édesanyjára, aki így szól hozzá:
–Kisfiam! Ez az éteri muzsika Neked szól. Születésnapi ajándék az angyaloktól.
Csilingelve nevet örömében, és kezecskéjével puszit dob a zenélő angyalok felé. Majd rátok tekint, engesztelőkre, akik egészen át vannak itatva az égi fénytől és kéri a Szűzanyát, hogy vigye körbe Őt köztetek. Elindulnak felétek. Mindenki előtt megállnak egy percre.
–Édesanyám, úgy szeretnék egyenként egy kicsit a karjukban lenni!
–Kisfiam, kérésed máris teljesült. Már ott is van nálatok a kis Jézuska. Nyújtja a karját és szeretettel megsimogatja arcotokat. Mivel nála nincs lehetetlen, ez egyidejűleg történik mindegyiketekkel és most egyes szám második személyben szól hozzátok:
–Ó, drága Kistestvérem! De jó az öledben lenni. Úgy érzem most magam, mint mikor szentáldozás után a szívedbe szállok. Tisztaság és szeretet árad belőled Felém. A mai tanításban hallhattad, hogy a farizeus főpapok milyen ridegek, ellenségesek, irigyek és szeretetlene voltak Irányomban. Te, most testvérem, ölelő karjaiddal, csókjaiddal és dédelgetéseddel egészen megvigasztalsz az ő szeretetlenségük miatt. Vigasztalsz a sok-sok kortársad miatt is, akik Karácsonykor elmerülnek az ajándékozás, evés-ivás, szórakozás, vendégeskedés örömeiben és egy pillanatra se gondolnak Rám. Kedvesem! Köszönöm, hogy olvasod és terjeszted üzeneteimet – amennyire lehet – és olvasod az utolsó prófétámmal küldött imáimat. Talán nem is sejted, hogy ezekkel az imákkal milyen sokat segítesz az emberiségen. Hajolj le hozzám! Ajándékul egy égi, színes virágokból álló rózsakoszorút teszek a fejedre, áldott Karácsonyt kívánok neked. Most visszamegyek Anyukám ölébe. A Szűzanyával és a Szentlélekkel együtt mindhárman megáldunk benneteket a szeretet ünnepi lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
ÉGI ÜZENETEK
2013.01.15
Jézus: Jézus élete XV. Galileában
Jézus: Szívem összes szeretetével köszöntelek benneteket. Ne féljetek, Gyermekeim, Én vagyok, a ti Üdvözítőtök. Ma a galileai működésemről szeretnék részletesebben beszélni nektek.
Mindenekelőtt az akkori Galileát mutatom be, hogy milyen volt ez az ország az Én koromban. Míg a dél-keletebbre fekvő Júdea volt a zsidóság politikai, nemzeti és vallási központja – hiszen ott volt a főváros, Jeruzsálem, a templom, ott székelt a kormány – addig Galileát lenézték, gúnyosan „pogányok kerületének” hívták. Heródes egyik fia, Antipas kormányzott fölötte. Termékenysége és vidékének változatossága, természeti szépségei miatt ez a tartomány volt Palesztínának legértékesebb és leghíresebb tartománya. Itt nőttem fel, Názáretben, itt volt a kánai menyegző, első csodám színhelye. Itt van a gyönyörűséges, és szeretett Genezáreti tó, és itt folyik a Jordán kezdődő szakasza. Ahogy rátekintettem fennsíkjaira, rónáira, hullámos dombjaira, magas hegyláncaira, zordon szakadékaira, zöld fűvel borított üde lejtőire, csillogó víztükreire, mindig betöltött a hála Atyám iránt, hogy ennyi szépséget ajándékozott népemnek. Ó, Gyermekeim! Mára mi lett Galileából? Végtelen pusztaság, ahol arabok legeltetik nyájaikat. A régi városok romjain a mecset és a minaret körül nyomorúságos négyszögletes házak sorakoznak. Néhány kereskedő karaván vonul át ma a kihalt országon. Názáretet ma már nem nézik le, mint az Én időmben, hanem zarándokok látogatják, keresvén ott a Szentcsalád emlékeit. Merő rágalom volt, hogy „pogányok”-nak nevezték a galileaiakat, mert őket nem rontották meg a szomszédaik. Megtartották tiszta zsidó hitüket. Igaz, hogy sok római, föníciai és szír ember lakott ebben a tartományban, de ők megmaradtak igazi zsidónak. A háborúk idején az idemenekült, üldözött júdeaiakat nem egyszer befogadták és rejtegették. Már csak hálából se szabadott volna lenézni őket. Itt is a népet az iskolázott írástudók, farizeusok vezették. Ők is egyetértettek a köznép rómaellenes viselkedésével, de volt egy pártjuk: a herodiánusok. Szadduceusoknak nevezték őket. Ez a gazdag és tekintélyes párt elismerte a Heródesek uralmát, barátkozott velük és ellenzett minden zendülést, ami a rómaiak ellen volt. A farizeusok és a szadduceusok tanításai a népet nem érdekelték. A tömeg érzelmeit a hazaszeretet és a Messiás-várás jellemezte. Tele voltak az emberek reménnyel, hogy közel van már a mennyek országa. Mivel beszédeimben gyakran használtam ezt a kifejezést, felgyújtottam vele a galileaiak szívét. A zsidók között volt egy politikai csoport „Isten országa” névvel, mely Izrael királyságának visszaállításáról, a római elnyomás alól való szabadulásról álmodozott, és egy olyan Messiásról, aki világi feje lesz a birodalomnak. Ez, drága Gyermekeim, csalódást okozott Nekem. Én nem azért jöttem a világra, hogy politikai hatalomra tegyek szert, hanem hogy elhozzam az egész emberiségnek az üdvösséget. Amikor Isten Országáról beszéltem hallgatóimnak, akkor tudatosítottam bennük, hogy ez az ország nem e világról való, mert a földi világban csak anyag, állatiasság, és ész van, és ezek mind alacsonyabb rendűek Isten Lelkénél. Volt, aki megkérdezte, hogyan lehet bejutni abba az országba, hiszen mi is anyagból vagyunk? Azt feleltem neki, hogy nagy átváltozáson kell átmenni, le kell mondani az anyagi javakról, a kényelemről, a bűnökről, el kell fogadni a szenvedést, mely tisztítja a lelket. Azt is kifejtettem nekik, hogy az „Isten országa” örök. Mivel Isten, aki öröktől fogva van és lesz, létrehozta ezt a helyet, örökké létezővé tette, hogy fölötte álljon minden időknek és századoknak. Elmondtam, hogy ez a békesség országa, mert Isten maga a szeretet, és ahol Ő uralkodik, ott béke és szeretet van.
Drága Gyermekeim! Ha akkor éltetek volna, amikor Én, és Galileában születtetek volna, lelketek ugyanígy vonzódott volna Hozzám, mint itt. Elmélyülten hallgattátok volna szavaimat. Igyekeztetek volna minél közelebb letelepedni körém, hogy jobban halljatok és lássatok Engem. Lehet, hogy egyiketek megkérdezte volna:
-Mester! Honnan való ez az ékesszólás?
-Gyermekeim! A nyilvános beszéd tehetsége a Lélek csodás adománya. Aki így szól a néphez, az szilárd meggyőződést tud kialakítani a hallgatója szívében és magasztosabb elhatározásokra, a hősiesebb erényekre és az önzetlenebb szeretetre ösztönzi őt. Egy másikotok ezt kérdezné tanításom közben:
-Drága Mester! Hogy lehet az, hogy szavaid mindig a legtalálóbb aranymondásokat tartalmazzák?
-Azért, mert Isten Fia vagyok, birtokosa Atyám teljes tudásának. Konkrétan melyik mondásra gondolsz, kedves Fiam?
-Például a felebaráti szeretet elmélyítésére ezt mondtad: „Mit látod meg a szálkát atyádfia szemében, magad szemében pedig a gerendát nem veszed észre.” A bűnösök iránti elnéző jóságot tanítva így szólsz: „Aki közületek bűn nélkül vagyon, az vesse rá először a követ.” Ekkor eloldalgott a dühös tömeg, és Te megbocsátottál a házasságtörő asszonynak. A hóhéraidnak pedig ezt mondtad: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.” Végül így vigasztaltad a csüggedőket és szenvedőket: „Jöjjetek Hozzám mindnyájan, ki elfáradtatok és meg vagytok terhelve, Én felüdítelek titeket.”
Majd a harmadik engesztelő is hozzám fordulna kérdésével:
-Édes Jézusom! Hogy lehet az, hogy tanításod minden szava egyaránt megérinti kortársaid lelkét, és a miénket is, akik a 21. században élünk?
-Drága Kicsi Engesztelőm! Ez azért van, mert az én Igéim örökérvényűek, soha el nem múlnak. Figyeld csak! A legnagyobb művészek, tudósok, politikusok, királyok, császárok és különböző vallásalapítók szavait, évek, évszázadok, évezredek után homály fedi, emlékük eltűnik, de az Én mondásaim örökre ott tündökölnek az Evangélium lapjain.
Kedveseim! Volt még valami a szónoki képességem mellett, ami a galileaiakban növelte a tisztelet Irántam: a csodatevő erőm. A csodák még jobban megfogják az emberek szívét, mint a szavak.
Most pedig elmesélem nektek, mit történt Velem a galileai zsinagógában, Názáretben. Az imák és a törvények szakaszainak felolvasása után Engem kértek fel, hogy olvassak fel valamelyik prófétából. A kezembe adták a szent tekercset, kigöngyölgettem és Izaiásra akadtam:
„Az Úr lelke énrajtam, azért kent föl engem, elküldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hogy meggyógyítsam a töredelmes szívűeket, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, hogy hirdessem az Úr kedvenc esztendejét és a visszafizetés napját.”
Összetekertem a könyvet és visszaadtam a szolgának, majd helyemre ültem. Mindenki engem nézett és ennyit mondtam nekik: -Ma teljesedett be az írás, füleitek hallatára.
Ezután konkrétan megmagyaráztam a názáretieknek, hogy Én vagyok, akire leszállt az Úr lelke, akit felkent. Én vagyok a Messiás, és azok a feladataim, amit Izaiás megjövendölt. A zsidó papok feldühödtek és jeleket, csodákat követeltek tőlem, amivel bizonyítom előttük Messiási mivoltomat. Nem voltam hajlandó csodákat tenni, ezért még jobban haragra gerjedtek. Így feleltem nekik: -Bizony, bizony mondom nektek, hogy egy próféta se kedves saját hazájában. Ezzel a mondatommal éreztettem velük, hogy ha itt nem hisznek Nekem a saját honfitársaim, majd megyek a pogányokhoz, akik bizonyára befogadnak.
Erre habozás nélkül kiűztek a zsinagógából, kitaszítottak a városukból, és le akartak lökni a hegy szirtfokáról. Isten ereje védett meg. Senki sem tudott bántani és sértetlenül átmentem közöttük.
Drága Gyermekeim! Nemcsak 2000 éve űztek ki Engem a templomból, hanem megint ezt fogják tenni Velem hamarosan. Bízom benne, hogy ti, Követőim megvédtek majd Engem. Én, most a képzelet szárnyán a jövőbe viszlek benneteket, a közeljövőbe. Fogjátok meg a kezem, indulunk. Már több templomot átrendeztek, modernné alakították. A TV-ben is láthatók az átalakított, leegyszerűsített templombelsők. Megérkeztünk a helybéli templom elé. Gyanús, hogy tárva-nyitva van és nagy teherautó áll előtte. Engem nem látnak a benn pakoló sötétöltönyös férfiak, de titeket igen. Rátok parancsolnak, hogy most nem lehet imádkozni, mert felső utasításra nekik ki kell üríteni a templomot. Megragadják a két oltárt, viszik és becsúsztatják az autó hátsó nyitott ajtaján. A tabernákulum következik. Túl terebélyesek az oltárok ez már nem fér be, leteszik a templom külső fala mellé. Egy engesztelő társatok nem fogadott szót. Ott maradt és elbújt kívül a templom mögé. Az emberek folytatták a pakolást a képekkel és szobrokkal. Beszállnak a gépkocsiba, és úgy tervezik, hogy a maradékért visszajönnek. Ahogy elindul az autó és eltűnik, az én bátor gyermekem előjön, körülnéz, és odamegy a tabernákulumhoz. Sajnos be van zárva. Minden erejét összeszedve felfeszíti, kiemeli a kicsi Szentostyákkal teli cibóriumot. A szentségtartót otthagyja, mert üres. Újra körbenéz. A végtelenül értékes Oltáriszentséget elrejti a táskájába és felszáll egy buszra. Egy távoli városba utazik, annak is a legszélére. Én, Jézus ott ülök mellette a buszban. Egyik kezemmel átölelem a vállát, a másikkal fogom a táskáját, ami az ölében fekszik. Megérkezik a házba, ahol egyik buzgó engesztelőtársa lakik. Suttogva mutatja, amit hozott, közösen elrejtik egy szekrénybe, rázárják az ajtót. A kulcs a háziasszony zsebébe kerül, mindketten letérdelnek és könyörögve kérnek Engem, hogy küldjek ide egy bátor felszentelt papot és sok engesztelő testvért. Én a hátuk mögött állok, kezemet áldólag a fejükre teszem. Mikor az ima végén felállnak, egyenként Szent Szívemre ölelem őket. Akié a ház, annak homlokára aranykeresztet rajzolok, a másikára egy piros véres keresztet. A vendég siet haza, már viszi is a busz.
Ti, a többiek, akiket hazaküldtek a helyi templomból, szomorúan, rémülten, reszketve imádkoztok. Van, aki családtagjaival beszéli meg az eseményeket. Minden engesztelőm lakásába elmegyek. Átölelem és megáldom. Ugye érzitek szeretetemet? Este 6 órára ér haza az Én bátor gyermekem, aki megmentett Engem a megsemmisítéstől és meggyalázástól. Nem is sejti, hogy van egy árulója. Egy asszony a ablakból végignézte a tabernákulum feltörését és a „lopást”. Mikor az öltönyösök visszajöttek a többi holmiért, ott állt a templom előtt, és elmondta, mit látott. Azt is tudta, ki volt a tettes. Még aznap este a sötétben elkísérte a két férfit gyermekemhez. Azok becsöngettek, két karjánál megragadták az Én védelmezőmet, és betuszkolták az autóba. Ő mosolygott és ennyit mondott nekem: -Uram, eljött az én órám, követlek. Fogadd el áldozatomat és használd fel szenvedésemet és halálomat a lelkek javára! Amen.
És most, drága engesztelőim, visszatértünk a jövőből. Itt ültök előttem, megrendülve. Ne féljetek! A galileaiak kiűztek a templomukból, de még a városukból is. Ti soha nem fogtok kiűzni Engem, mert veletek, bennetek, szívetekben, lelketekben és lakásaitokban élek. Kölcsönösen vigyázunk egymásra.
Megáldalak benneteket az örök hűség lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
">
