">
2011. május 11. szerda
Szűzanya: „Harmadnapra föltámadott a halottak közül…” (Hiszekegy)
Szűzanya: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Égi Édesanyátok, és nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Ma azt mondom el nektek a Hiszekegyből, hogy „Harmadnapra föltámadott a halottak közül…”
Szombatról vasárnapra virradó éjszaka Cassius a katonáival őrt állott Jézus sírja előtt. Bent a sírboltban változatlanul ott feküdt beburkolva, fénnyel körülvéve 2 angyal között, ezek az angyalok imádták Őt a fejénél és a lábánál. Hirtelen az Úr Lelke az ősatyák lelkeivel együtt odament a sírhoz, áthatolt a sziklákon és megállt a sírpad előtt. Most Jézus holttestéről minden lepel lehullott és Lelke megmutatta a pátriárkáknak az összes sebét, amit okoztak neki. A teste teljesen átlátszó volt. A körülötte álló pátriárkák sírtak az együttérzéstől. Most Szentfiam teste egyik pillanatról a másikra egyesült lelkével, de ezután még nem látszott, hogy élne, hanem az imádó angyalok fekvő helyzetben vele együtt áthatoltak a sziklákon és vitték föl az égbe a Mennyei Atyához, hogy Jézus bemutassa az Atyának megkínzott, vértanú testét, majd újra a sírjában volt a sírpadon beburkolva a lepleibe az Ő szent holteste. Majd lelke fényes alakban 2 angyal kíséretében leszállt a sziklasírra és a sír sziklamennyezetén keresztül behatolt a sírba, leszállt holttestére és egybeolvadt vele. Abban a pillanatban a test megmozdult, és mint élő fénylő test mintha a holttest oldalsebéből bújna ki. Minden csupa fény és ragyogás volt. Közben a sírpad alól kiemelkedett a gonosz kígyószerű alakban, fölegyenesedett kígyófarkára és sárkányfejét az Úr felé fordította. A Megváltó kezében a feltámadás percében volt egy fehér pálca és rajta egy lobogó zászló. Rálépett a sárkány fejére, a fehér pálcával 3-szor beleszúrt a farkába és az ettől egyre összébb zsugorodott és eltűnt. Ezután nagy fényben átlebegett a sziklán. Majd földrengés lett, egy angyal villámként leröppent az égből, a sír előtt elhengerítette a követ és ráült. Az őrök mikor ezt látták elkábultak és a földre estek. Cassius bement a sírpadhoz megtapogatta az üres lepleket és ment Pilátushoz jelenteni, hogy mi történt.
A feltámadt Megváltó először nekem jelent meg, Édesanyjának. Ó, Gyermekeim! Milyen gyönyörűséges volt! Fényes, komoly és fenséges. Öltözete testén átvetett bő köpeny volt. Járás közben utána lebegett és kékesfehéren csillogott. Sebhelyei nagyok voltak és ragyogtak. A kéz sebeibe az ember az ujját bedughatta volna. A kezek közepéből fénysugarak mentek az ujjai felé. Az ősatyák lelkei most is ott voltak mellette és meghajoltak előttem, az Ő anyja előtt. Megmutatta nekem sebeit. A földre borultam, hogy megcsókoljam lábát. De Jézus megfogta a kezemet, fölemelt és eltűnt.
Közben a szent asszonyok fűszerekkel és illatos kenetekkel közeledtek a sírhoz, hogy megkenjék, bebalzsamozzák Jézus holttestét. Legnagyobb csodálkozásukra a nagy kő el volt hengerítve, a sír üres volt, a lepedő, a pólya, meg a fején lévő kendő maradt ott. Minden csupa fény volt és 2 fényes angyal állt előttük papi öltözékben és az egyik így szólt: Ne féljetek, ne itt keressétek a Megfeszítettet, feltámadt. Megparancsolta nekik, hogy mondják meg a tanítványoknak, amit láttak és hallottak.
Ezalatt Magdolna a kertben kószált, mert ő már előbb látta az üres sírt. Kereste Megváltóját. A sír körül járkált zaklatott lelkiállapotban, kibomlott hajjal, sírva. Hirtelen a hajnali szürkületben megpillantott a távolban egy fehér ruhás alakot, aki így szólt hozzá: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Magdolna kertésznek nézte és így válaszolt: Uram, ha te vitted el őt, mond meg hová tetted?! Én elhozom Őt. Most Jézus a megszokott hangján szólt hozzá: „Mária” Azonnal felismerte a hangját, feledve a megfeszítést, halált és temetést, úgy szólt hozzá, mintha élne: „Mester!” Térdre esett előtte, karjait kitárta és meg akarta ölelni a lábát. De Szentfiam ezt nem engedte: „Ne érints, mert még nem mentem fel Atyámhoz” Ezzel a kifejezéssel azt akarta megértetni Magdolnával, hogy még feltámadása után nem jelentkezett Atyjánál, hogy megköszönje neki a halál felett aratott győzelmét, és az Atyáé az elsőbbség.
János és Péter is megnézték az üres sírt, és most már hittek a feltámadásban. A halotti lepleket magukkal vitték. A sírkert közelében megjelent a hazafelé igyekvő szent asszonyoknak úgy, mint Magdolnának, köszöntötte őket és a tanítványokhoz irányította őket. A férfiak nem akartak hinni nekik, asszonyi képzelődésnek gondolták, addig, míg Péter és János haza nem értek. Nekik már hittek. Végül Jézus megjelent a tanítványoknak is. Ezt János evangéliumából olvasom fel nektek: „Amikor beesteledett még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, zárt ajtó mögött. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek” „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek Én is titeket. Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, és akinek megtartjátok, az bűnben marad. A tizenkettő közül az egyik, Tamás nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!” De kételkedett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjaimat a szegek helyére és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Jézus belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjaidat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás fölkiáltott: „Én Uram, én Istenem!” Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek!”
